Az előbb kicsit nosztalgiáztam itt az egyik topic-ban és eszembe jutott, hogy régen kicsit nehezebben viseltem a konfliktusokat, pláne ha valamit nem tudtam megoldani.
Egy kellemes hétvégi rendszer upgrade során valami elkefélődött az egyik pici, de annál fontosabb adatbázisban.
Dolgoztunk az upgrade-en öten-hatan, plusz két főnök - ők még a hozzáértő fajtából valók voltak.
Mivel az elromlott adatbázis az én területem volt, próbáltam működőképessé tenni, mert akkor már 4-5 órája dolgoztunk a frissítésen, a helyreállítás meg kb. 48 óra lett volna.
Keresem a hibát, dolgozok rajta már vagy másfél órája, de semmi, ugyanolyan szar, nem működik.
Ez úgy fel****ta az agyam, hogy felugrottam, beszóltam a két főnökömnek elmenőben, hogy "sziasztok, akkor én most kiléptem, majd hétfőn bejövök intézni a papírokat!" és elrohantam.
Hát sajnálom, hogy akkor épp nem volt mivel fotózni, az arcukat szerintem érdemes lett volna megörökíteni.
Főleg, hogy a nem működő rendszerhez más nem nagyon értett rajtam kívül. :D
Na mindegy, kb. negyven perc alatt hazaértem, addigra a vérnyomásom is rendeződött, aztán leültem a géphez (home office 2005-2008 környékén! ;) ) és nagyjából tizenöt-húsz perc alatt rendbetettem és gyakorlatilag be is fejeztük az egész procedúrát.
Mondjuk szerencse a dologban, hogy a főnökeim ismertek eléggé: átlag hetente kétszer felmondtam, de azért... nem hinném, hogy nagyon nyugodtak voltak, mikor bevágtam magam mögött az ajtót. :D