Ránéztem a topicra, némi nosztalgiával. Úgy látom, valami túlbuzgó moderátor törölte e nickemet. Megnyugtatom, nem szükséges. A Mahler-Erkel afférról és a szereplők bájtalan viselkedéséről ma is vállalom a leírtakat.
Tudomásom szerint igen, ha a magyarokat így hívod. Az illetőt Erkel Sándornak hívták, Erkel Ferenc fia volt. Mahler őt tartotta a legkiválóbb karmesternek, nem csak Magyarországon a legkiválóbbak egyikének.
Te hol futottál még egyébként? Ennek utána lehet nézni a neten...
Mert X és Y jól ismeri a Mahler szimfóniákat, de rühell új műveket betanulni. Erkelt különben sem lehet arrafelé eladni, amerre világhírt szokás szerezni.
Förtelmes.
Mármint az, hogy a magyar írástudó réteg (vajh' létezik-e még értelmiség) ezt nyikkanás nélkül bevette.
Mindenki kussoljon, ha Mahlerről van szó, mert különben ő anti...
Weinerről miért nem beszélnek? 125 éve született és 50 éve halt meg.
De ő életműve felét a magyar népdalkincs bűvöletében komponálta meg.
Talán éppen ez a baj?
Ő sem 'eladható?
Valaki itt nagyon anti. Sőt, antik.
Mahlerről egyébként azt kell még tudni, hogy három rövid évad alatt, amit az Operaházban töltött, három Erkel operát újított fel. A Hunyadit, a Bánkot és a Brankovicsot. Igen, azt a Brankovicsot, amit a mai kisistenek emberemékezet óta nem engedtek fel a Ház megszentelt deszkáira.
Ezt mindenki másképp ismeri :) Én úgy, hogy a nevét kérdezte, és arra legyintett a rendőr, meglátva a buggyos nadrágját és toplák cipőjét.
Másik alkalommal, mikor hazafele tartott egy tanítványával (nem ugrik be, kivel, egy hírességgel), a tanítvány felhívta a figyelmét egy ablakból előszűrődő zenére. Ravel: Pavane egy infánsnő halálára. Kodály jól leszólta a darabot. Pedig inkább meg kellett volna próbálnia valami hasonló mesterművet kipréselnie magából, nem csak a túrót, a túúróót...
Egyszer Kodály átment a tiloson, és megállította a rendőr, hogy legközelebb vigyázzon, mert "sokba kerülhet ez neki." Megkérdezte: "Mennyi a maga nyugdíja, bácsi?" "Negyvenezer forint." felelte K, mire a rendőr csak legyintett, és tovább engedte. Érezte, itt nincs értelme a további magyarázatnak, flúgos a bácsi.
Vajon a Menuhin negyvenezer Dollárjára mit szólt volna?
Menuhin roppant nyájas ember volt, aki időnként mondott megrázó furcsaságokat. Például hogy ő és Kodály barátok. Magam előtt látom őket a Népköztársaság útjai Vörös Sárkányban tavaszi tekercsezni...
Teljesen összezavarod itt az embert... Különben meg akkor minek van ott a h??? Tutira ki kell ejteni, különben óriási pazarlás megy a világban. Gondolj bele, mennyi CD és DVD borítóra, koncertplakátra, műsorfüzetbe nyomtatták fölölegesen azt a h betűt, tékozolva a drága nyomdafestéket.
"A hangneme hol múltba révedő-visszavágyódó, hol angyalian tiszta, hol csúfondáros, hol eposzi, hol melankolikus, hol monumentális, hol tragikus, hol kirobbanóan örömteli -"
Örülök, hogy ilyen költőien megfogalmaztad a szecesszió lényegét :-)))
Szerintem abból, hogy Mahler élete egy ideig együtt futott a Jugendstillel, a sok irányzat közül az egyikkel, nem jelenti azt, Mahler is a Jugendstil gyermeke volna. Szerintem éppen hogy nem az, hiába erőltetik Otto Bauer házait vagy Klimt festményeit a borítóira. A hangneme hol múltba révedő-visszavágyódó, hol angyalian tiszta, hol csúfondáros, hol eposzi, hol melankolikus, hol monumentális, hol tragikus, hol kirobbanóan örömteli - ezek egyike sem "passzol" a Jugendstilhez. Leginkább van árnyalatnyi érintkezési pontjuk Mahler táncstilizációiban, pl. a VI. szimfóniában, kissé a VII-ben.
Mahlerről, nagyzenekarról, monumentálisról: a MÜPA eleve nagyzenekaroknak való hely, kamarazenét ott kell szerintem hallgatni, ahová az való. Lehet megalomániának nevezni, de egy 20 tagú zenekar nem képes olyan hatást, olyan érzelmeket kiváltani, mint egy 80 tagú. Én néha arra vágyom, hogy a zene szögezzen a székbe, hogy robbanjon, sodorjon el, töltse be a teret. Erre Mahler vagy hasonló szerző nagyzenekarra írt művei alkalmasak egy olyan térben, mint a MÜPA. Ezt az érzést a 20 tagú barokk zenekar nem adja meg, hiába tudja az is kibontani a motívumot. Mindkettő lehet jó, én mindkettőt szeretem, de hangulattól függ, hogy melyiket akarom hallgatni. Tehát ízlés és hangulatfüggő a dolog, nem lehet szerintem ebben értékítéletet mondani. (És hát nem egy esetet ismerünk, amikor a barokk vagy klasszikus előadók is összeverbuváltak egy-egy alkalomra akkoriban nagynak számító zenekart és a szerzőknek az is nagyon tetszett. Akkor most mi is az autentikus?)
Nyilván az is beleszól a dologba, hogy a karmesterek biztosan szeretnek jó nagy együttest vezényelni, de hát ez egyéni kérdés, a művészethez nem feltétlenül van köze. Szóval szerintem értelmetlen azt kifogásolni, hogy egy nagyzenekarnak szánt helyen nagyzenekarra írt műt szólaltatnak meg. Hogy az ilyen művek előadása mennyire alul- vagy felülreprezentált a koncertéletben, nem tudom, de azt látom, hogy a CD-piacot elöntötte a kamarazenekaros régizenei kiadványok özöne.
Az ízlést félretéve: nekem az írás többi részében az nem tetszett, hogy mintha tudat alatt Mahlert tennéd felelőssé Erkel mellőzéséért, vagyis hogy Erkel mellőzése miatt akkor Mahleren kell elverni a port, ami butaság. Szerintem Melis új műve sem volt rossz, bár volt ami nem tetszett benne, de én zenei érveket/ellenérveket nem tudok hozni. Egyszerűen csak élveztem (többnyire). Mahlert pedig nagyon, bár az előadással nem minden tekintetben voltam megelégedve, de ez egyéni interpretációs kérdés. Egyáltalán nem tűnt szétesettnek, bár szerintem a 7. szimfónia utolsó tétele Mahler leggyengébb szimfóniatétele, de a másik négy tétel mestermű.
Erkel mellőzése miatt inkább piaci helyzetet, előadókat, zenei döntéseket kellene okolni, de írsz is ilyesmiről. Én szívesen vennék Erkel-operákat a Hungarotontól, de szinte semmi nincs, ami meg van, az is inkább ne lenne (a különböző válogatásalbumok, meg "népszerű részletek" kiadványok meg nem az én világom. Vagy teljes opera vagy semmi). Szóval Erkel mellőzése miatt én is mérges vagyok, de attól Mahler zenéjét még szeretem.
Én úgy vagyok a szerzőkkel, hogy nekem tetszik, vagy sem? Mahler tetszik, bár meg kell mondjam, Bécsben, autentikus Jugendstil környezetben, és a Konzerthaus-ban kellett hallanom ahhoz, hogy megértsem azt az aurát, amiért sokan szeretik. ennek hiányában, és ha pl. valaki sokat hallgat histórikus együttest, el lehet szakítani azt a vékony fonalat, ami a megértéshez vezet.
Mahler varázslatos világot rajzol mindegyik művében, a szimfóniáiban leginkább. Aki ezt nem érti, érzi, annak csak tanácsolni tudom, keresse fel Mahler korának relikviáit, helyszíneit, hátha beindít valamit.
Nincs ott semmi probléma a formálással. A befogadóval annál inkább lehet, ha az előbb elmondottak hiányoznak.
persze, igazatok van, de vállaltan extrém szubjektív beszámolót vetettem monitorra. amúgy Zsölény szavai is Mahlerre illenek sztem: nálam pont azért nem váltja ki a kívánt hatást, mert túlságosan fel van nagyítva. sztem nem kell dupla zenekar ahhoz, hogy kibontson egy motívumot - én ezt megalomániának érzem (és mondjuk Monteverdi vagy Bach 20 muzsikussal formált világát preferálom). csakhát a fesztiválzenekar nem játszhat barokkot, mert nagyegyütteshez nagyszabású darabok kellenek. de ez meglehetős túlreprezentációhoz vezet sztem.
