__..._engem kiborít a családom, ...rengetegszer bevitetett mindenféle panasz, probléma felmerülése nélkül, csak éppen másokra kellett volna hívni a rendőrséget, feljelenteni kellett volna másokat, mind a családban, mind családon kívül, és hogy ne ők kerüljenek be a sittre vagy a bíróságra, ahelyett engem erőszakkal bevitettek a korházba... és ott is végigaszisztálták a velem való jogszabálytalankodásokat.. mondván miután rólam volt egy egügy.- i papír velem jogtalanságon keresztül bármit meglehetett tenni
__ a rendőrök és a mentősök sose tudták igazolni magukat , semmilyen dokumentumot sosem mutattak, hanem jelezték h erőszakot is alkalmazhatnak és azt is leszarták h épp hol vannak és kivel beszélnek, lényeg h engem be kell tuszkolni bárhová ártatlanul, ahol indokolatlanul halálos gyógyszereket adnak stb. ... a családban erre nagyon kimegy a játék h erőszakkal beadassanak halálos gyógyszert hátha hamarébb kimúlok és megkapnak tőlem ezáltal mindent... na én már gondolkodom h legközelebb ebből biztos mindenkit feljelentek.... tehát az elnémítást és eltevést mindenki csinálja... hát én meg a valódi bűnözők gyártásával törődöm akik bárki selejtet eltesznek lábalól...
Az a baj,hogy ebbol a kalitkabol szerintem komolyabb konfliktusok nelkul nem igen lehet kikeveredni,amit a lanynak sajnos fel kellene vallalnia a kapcsolata erdekeben,mert idovel baj lesz szerintem!-)) A feljelentes nem a legjobb modszer,mert azzal orokre magara haragithatja a szuleit,inkabb csak jol meg kellene mondania a szuleinek a velemenyet,aztan majd lenyugszanak ha szeretik a lanyukat,amit en azert felteteleznek! Ez nem egyszeru jatek,mert a lany biztosan fugg a szuleitol anyagilag is es egy ilyen osszeveszes eleg rendesen leronthatja a tamogatottsagat ezen a teren is,de valamikor ugyis meg kell tortennie a koldokzsinortol valo elszakadasnak,ami jobb elobb mint kesobb szerintem!-))
Én csak a barátom képviseletében írok, nevezzük B.-nek, nekem ugyanis kivételesen megértő és jó családom van, amit irigyelnek is, akik ismernek. Ő nem kért meg, hogy írjak ide, csak már unom a nyavajgásait, és gondoltam próbálok neki tanácsot adni, de nem tudtam elég okos lenni. Kb. 2 éve jár egy lánnyal, már régóta élnek szexuális kapcsolatot is. A lány most 18 éves a barátom 20 felett van. A szülei igen korlátozottak, maradiak. Két év alatt sikerült odáig eljutniuk, hogy a csaj elmehet B.-vel este 10-ig hozzájuk, de ott alvásról már nem lehet szó. Ahol tudnak, ott keresztbe tesznek B.-nek és játszák az agyukat, hogy ők a szülők. Szegény srác már teljesen ki van, de nem akarja, hogy a kapcsolat rovására menjen ez a probléma. Persze beszélni nem tud a szülőkkel, mert a begyöpösödés nagyobb úr, gondolom ismerős a helyzet. Én első felindulásomban azt ajánlottam neki, hogy nyugodtan jelentse fel a szülőket, ill. az anyukát valami olyan címen hogy személyiségi jogok korlátozása. Nemtom hogy ez jó ötlet-e? Minden esetre én ismerem az anyukát és tudok róla egyet mást..., a furcsa a dologban, ő 18 éves korában házasodott, így szerintem egy fél szava nem lehet, már ha ugye mindenki magából indul ki... Persze én érthetően a haverommal vagyok, mert hát szar nézni, hogy szenved ok nélkül. Persze elfogulatlanság nélkül modom/írom hogy a srác nem adott okot soha erre a magatartásra és én még nem találkoztam olyan emberrel, akivel ne tudott volna kijönni. Ha mást nem is érek el evvel, egy utolsó kegyelemdöfés mindenképp megjár, íme a tettes:
Juhász Katalin Pécs. Ő az anyuka.
Nem nagyon követtem a topic eseményeit, de teljesen érthető hogy elfáradtál. Végülis egy problémában élni nem olyan jó, különösen ha változásra nincs túl sok esély.
Az hogy te vagy az élete értelme, az nagyon gáz. Ez egy fajta zsarolás, de akkor is hibás gondolkodás eredménye. Emiatt nem élhetsz vele mindig, még ha ő úgy is gondolja. Jó lenne ha nem rossz döntés lenne, az élete első döntése.
A te életedben is igen fontos szerepet játszott, de a nemdöntései is döntések, aminek most megvannak a következményei.
Sok sikert a továbbiakhoz!
"Van még a világon ...!"
Köszönök szépen mindenkinek minden támogatást és megértést, de időközben döntésem véglegessé "fajult". A topic marad még a kedvencekben, benézek.
Tölgy!
Neked külön köszönöm a hozzászólásaidat. Nem igazán jut eszembe semmi, amit mondhatnék, most eléggé kivagyok. Történt egysmás, ami "segített" a döntésben, de semmilyen lány, sőt fiú sincs a láthatáron, ez egyedül az én dötésem volt.
SQS kedves!
sajnos nem tudok koncentrátumot irni!
mert szvsz. olyan nincs! még a soraimból se lehet, mivel igy jöttek az érzéseim, gondolataim, és biza látom, mégiscsak érted-érzed anit irok!
nem vagyok elemző , nem is dolgom, csak hangosan gondolkodom, beleélem magam mindkettőtök helyzetébe, ennyi.
Téged, ugy lálak, hogy nagyon felelősségteljesen gondolkodsz, szereted a kedvesed, szerelemmel is vágyódtok egymás után, de felőről a távolság, nagyok az ellened irányuló igaztalan támadások (fortélyokkal szinesezett), és bár a Te családi-érzelmi támogatottságod biztonságot adhat Neked, szeretve vagy otthon, és elfogadva, támogatva a bajodban együttérezve, sőt mint irtad segitő telefonros beszélgetésre is hajlandó volt a (nagyid? anyud? bocs ezt most fejből nem pontosan tudom) lényeg: van melletted téged megértő családtag!
a leirásod alapján a kedvesednek egy érzelmileg zsaroló tipusu anyukája van, aki nem ugy szereti a lányát amivel támasza lenne, nem biztonságot ad neki, hanem pont ellenkezőleg! és mindezt kifelé ugy állitja be, hogy hálásnak kell lenni, amiért megszülte, iskoláztatja, és ami szerinte a jó az ő lányának! a kislány eközben hervadozik! talált egy szerelmet, boldog lenne benne, de nem lehet, mert az anyuja ezt erőnek erejével szétszedné, tönkretenné, ugy, hogy eközben a lányát veszti el, de ez az ár neki nem látható! nincs rá szeme, füle! sajnos van ilyen! de ez a megállapitás nem oldja meg a kislány helyzetét. Egyedül vergődik harcol a szülöi elvárásnak igyekszik megfelelni, de szeretni is szeretne, sőt saját világot kialakitani. Te ebben támasza voltál (vagy) azt meg csak remélni tdjuk, hogyha befejezed a kapcsolatot akkor mégsem választja a legrosszabb megoldást, de ehhez fel kellene nőnie! mert valahol ő is azzal a mintával-amit vele szemben használ a mamája-érzelmi zsarolást "végez", hogy ha nem leszel számára, akkor vége az életének!értelmének!
(ésszel, felnőttek, kivülállók, tudjuk, hogy nem! nem kell, hogy vége legyen, de a tény beálltakor ezt éli meg!
ahhoz, hogy tovább tudja görditeni az életét célok kellnének, remények, hogy lesz más! aki majd ugyanigy fogja szeretni őt mint te! vagy a pályája érdekelje annyira, hogy fenttartsa az "élni érdemes, élni jó" érzést.
na látod, még hosszabban irok!:-)
Neked viszont megértem ha már fogy az erőd, igen! kell rád is gondolni!(bár a fáradás mögött bennem felmerült, hátha van a háttérben egy ujabb kapcsolat lehetősége?)bocs a feltételezésért, hiszen miért ne lehetne!?impuzusok érnek bennünket nap mint nap, csak van , mikor ezt észre se vesszük, és van, hogy hopp, rávillan az agyunk:-)
tehát, nincs semmi elitélhető ebben az esetben sem.
a feladatod az marad a barátnőddel kapcsolatban, hogy egy 4szemközti! nem leveles, nem telefonos beszélgetésben elmondani a TE utsó hónapjaidnak a kimerülési fázisait, hogy TE is kikészültél-mert lehet egy férfinak ezt vállalni-najó, fiatalembernek is!- tehát, nem kell erőt mutatni mikor már összecsuklik a teher alatt az ember! felvállava magunkat könnyebb!
de ezek a saját érzéseim, gondolataim! nem elvárások, nem követendő egy és igaz ut!!!!! csak én igy látom.
kérdezz, kár levélben, vagy irj többet, ha gondolod :-)
üdv:tölgy aki nagyon együtt érez Veled!! és a Kedvesed helyzetét is átérzi(de fel kell nőni,döntéseket kell hozni, és ez csupa eséssel, sérüléssel jár ezen az "életúton"!)
Tudnál írni egy koncentrátumot az elözö hozzászólásodból? Ugyanis a lényegi mondanivalót nem sikerült felfognom. Sajnos tényleg kényes pontokra világítottál rá a következö mondatodban: "lesz-e aki ebben a sérülésben mellette lesz, erőt ad neki?"
Ettöl félek a legjobban: nem.
Az a baj, hogy most kb percenként változik a véleményem a dologról, annak függvényében, hogy éppen kire gondolok. Ha Rá, akkor maradok, mert szellemileg tényleg nincs senkije rajtami kívül. És nem lennének szép következményei, ha kiszállnék. Ha meg éppen magamra gondolok, akkor látom, ahogy szépen lassan, de biztosan megyek tönkre. Régen ment, de az utóbbi 5-6 hónapban nem tudok kilöttyenés nélkül megtartani egy szinültig telt poharat.
Hogy várjam meg, amíg turnéja lesz? Mostanában nem lesz olyan. És ha egy jólsikerült fellépés után mondom el, akkor meg csesszem el a kedvét? Ezt sehogyse lehet jól kivitelezni:(((((( Te mit csinálnál a helyemben?
kedves SQS!
nagyon szomorúan olvasom az elhatározásodat, amit remélem még átgondolsz párszor, mielőtt 'lépnél" is!
Ha szereted-szvsz:igen, csak épp fáradóban vagy!, nos akkor még erőt veszel magadon, ha már a fáradság homályosítja az érzelmed akkor sajna tényleg már csak a "hogyan mondjam meg neki" variációkon töröd a fejed.
Persze bármilyen kiméletesen teszed, Ő akkoris azt érzi majd:elhagyták, az önértékelése fog nagy sebet kapni, kérdés, lesz-e aki ebben a sérülésben mellette lesz, erőt ad neki?
az otthoni cirkuszokat Veled tudta megosztani, csitult a fájdalma, remélem van benne életösztön annyi, hogy mégse roppanjon össze!
minden ilyen esetnél a legfontosabb, hogy LEGYEN VALAKI akitől ÉRZELMI támogatást kap a krizisbe kerülő! mert ugye egy elhagyás megélése-nem stabil családi háttérnél-nagy zuhanás!
persze jöhet egy sikeres turné, fellépések öröme, ami erőt adhat a barátnődnek, a feszitett tempó ebben az esetben segitségére lehet, pláne ha épp távol van az otthontól is, tehát ha ilyenkorra tennéd az "eddig, nem tovább" mondatodat, talán.
nos csak hangosan gondolkodtam, mivel folyamatosan olvastalak a topikban, drukkoltam, de megértem a Te döntésedet is, ez a Te életed (is).
üdv:tölgy
Remélem... Ugyanis az elkövetkezö idökben biztos szükségem lesz erre a helyre. Ma sikerült végérvényesen elhatároznom, hogy véget vetek ennek a távkapcsolatnak, mint olyan. Nem bírom tovább. UÚgy érzem, ez az utolsó stádium, amikor még emberként ki tudok szállni az egészből épp ésszel. De aggódok a lányért is, hogy hogy fogja viselni. Ha igaz amit mondott, hoyg csak értem érdemes élnie, akkor félek, hoyg valami butaságot csinál. Bár ezt ígyse meg úgyse tudnám megakadályozni... Jól teszem amit teszek? :(((((
Február 1-től az index és az sos terapeutái közötti szerződéses viszony megszűnt. Az azóta eltelt időszakban kerestük a folytatás lehetőségét, de sajnos, a mai napig nem sikerült megfelelő megoldást találnunk. Ezért az sos-en való közreműködésünk mától hivatalosan is befejeződik. A topikok ezzel nem szűnnek meg, a beszélgetés (nélkülünk) továbbra is folytatódhat.
Mindenkinek a legjobbakat kívánom! Sok sikert és boldogulást, barátsággal
Hát, tulajdonképpen semmi extra. Mindketten őrülten hiányzunk a másiknak, a Kedvesem ezen kívül kikészül, életvitele miatt (sokáig suliban, utána különórák, kedden és csütörtökön este 9ig balett, + hétvégén 4től ált 8ig. +a fellépések. Részemről azért nehezebb, mert a fent említett okok miatt úgy érzem, hogy nincs túl sok ideje rám, mert valamikor tanulnia is kell. Versenyistállóba jár, de nagyon nehezen tűri:( Ha találsz jó mondatokat a könyvben idézhtnél belőle akár ide, akár a mailcímemre.
Azzal kelle kezdenem hogy mostmár biztos vége a dolognak. Nem sikerült találkozót összehoznom. És mostmár nem is akarok. Lassan kezdem elfogadni hogy nincs és persze át is alakítom az életem. Szerencsére vannak barátaim akik mindeben segítenek. Meg persze van egy orvosom (régóta járok hozzá) aki szintén segít.
Vettem egy könyvet aminek az a címe: Mérgező szülők. Most kezdem olvasni és majd beszámolok a tapasztalatokról. Erről a témáról szól.
Sum neked további kitartást. Amúgy mi a helyzet veletek?
Hát... Hol így, hol úgy. Az biztos, hogy ezalatt az idő alatt sokat komolyodtam, és a tűréshatár is tágult. Viszont ha átlépem a határt, kiborulok és rettentően férfiatlan módon viselkedek minden igyekezetem ellenére. Mindent összevetve: nehezen.
Valentin napra kapott tőlem meglepit. Futárral küldtem ajándékot és azt hiszem nagyon örült neki. Lehet hogy ma találkozunk és talán sikerül. Ha nem akkor fogalamam sincs hogy mihez kezdjek. Hogy keressek valaki mást ha szeretjük egymást? Nem hiszem hogy el fog múlni. Annyira nehéz.
SumQuiSUM!
Végig olvastam a topicot. Ez adta a bátorságot hogy elmondjam a gondomat.
Minden nap reménykedem hogy valahogy a szülei megenyhülnek. Várom a telefont hátha békülni akarnak, de legbelül tudom ez sosem következik be. A tegnapi napom iszonyatos volt. Lehet a mai is ilyen lesz.
Sum TE hogy bírod????
Gondolom nem olvastad el a topic kicsit korábbi részeit. Az én esetem hajszálpontosan ugyanez, csak egy kicsit meg van spékelve párszáz km távolsággal. Ő még nem szakított, de rettegek, hogy eljön az a pillanat is. Tanácsot nem tudok adni, ezt Neki kell eldöntenie, hogy szeret-e téged annyira, hogy elviselje a konfliktusokat a szülőkkel. Itt Te nem sok mindent tudsz tenni. Szart se ér hogy szeret, ha nem hajlandó ezt neked valahogy jelezni tettekben. Részemről ennyi :( Egyébként boldog Valentin napot mindenkinek, aki nem otthon sír egyedül, távol a Kedvesétől.
Ne őrülj bele Bubóka!Ha szeret téged,akkor Ő is szenved most.Hagyd a gépet és menj be az első virágüzletbe,vedd meg a leggyönyörűbb vörös rózsákat,végy egy nagy levegőt,és vidd el neki.Biztosan várja a Valentin napi ajándékot. :))
Harcra fel,ennél jobb alkalom nem is kell.
Én szorítok neked.
Köszi a biztatást jól esik de nem tudm mi lesz a vége. A barátnőmmel már az összeköltözést tervezgettük meg a további életet. Most azonban azért küzdök hogy visszakapjam. De Ő nem akar harcolni. Annyira rá vannak szállva a szülei. Nem tudom mit tegyek!! Ha találkoznánk biztos engem választana (ez az oka hogy most teljesen elkerül). Annyira el vagyok keseredve. Pedig tudom Ő is nagyon szenved. Azért az igazsághoz tartozik hogy eddíg mindíg Ő harcolt értem. Most meg feladta. Nem tudom mi lesz! De biztosan beleőrülök!:-(((
Helló Bubó!
Nem tudom segítek-e azzal,ha elmesélem a mi történetünket,talán valamit ki tudsz hámozni magadnak belőle.
Az én anyósomék is nagyon féltették a kisfiukat,az egyetlent,és amikor kiderült,hogy komoly a kapcsolatunk,mindent elkövettek,hogy szétválasszanak.A legaljasabb módszerektől sem riadtak vissza.A férjem viszont eldöntötte,már két hét után,hogy el vesz feleségül.És kitartottunk,kiharcoltuk magunknak.Voltak időszakok,amikor titokban találkoztunk,volt amikor a sarkára állt,végül négy és fél év után,fogcsikorgatva ugyan,de bele egyeztek.Én ugyanis nem akartam a jóváhagyásuk nélkül.Sokszor átvágtuk őket,sokszor játszottam el a hülyét,a süketet.Köszönöm,hogy neveltek nekem egy férjet,azon kívül nem fűz hozzájuk semmi.Jöhetnek,segítjük őket.Megegyeztünk a férjemmel,hogy miattuk nem fogunk vitatkozni,a mestrekedéseiket meg nem vesszük figyelembe.Pedig regényeket tudnék zengedezni a piszkos kis húzásaikról,amikbe még a gyerekeket is bevonták.De egy igaz szerelem mindent kibír,mindent megold.Ha valóban szeretitek egymást,és bíztok egymásban,nem lehet akadály előttetek.A barátnődnek is fel kell nőnie és függetleníteni magát a szüleitől,hiszen valószínű,hogy minden pasi potenciális ellenség számukra,hiszen el akarja rabolni a kislányukat.Előbb-utóbb ki kell törnie.Vagy bedobja a diplomáciai fortélyok tárházát,vagy kenyértörésre kerül a sor,amit végül úgy is megbocsátanak,hiszen szülők.Kívánok neked bátorságot,kitartást a harchoz,és ne engedd,hogy holmi anyósjelöltek kiborítsanak!:))
Ez igy eleg nehez helyzet,de en egyszeruen nem vettem tudomast rola,amikor anyamnak peldaul egyetlen baratnom sem tetszett,mindenkivel valami baja volt aki korulottem van stb. Meg a mai napig is probal nevelni,de ez eleg "szanalmas" probalkozas,hiszen nekem mar tobbe kevesbe kialakult szemelyisegem van,amit esszel talan lehet befolyasolni,de erzelmi zsarolassan nem nagyon!-) Szerintem azert baj az is,hogy tul kozel lakik hozzatok,hiszen tul azon,hogy haza tud menni,konnyen vissza is megy hozzatok!-))
Nalunk a szomszedba lakik a felesegem nagymamaja,aki nagyon aranyos es kedves,de azert amikor onalloan el kezd rakodni a lakasban amikor nem vagyunk otthon,az neha kicsit bosszanto,de igazabol nem tudunk mit tenni ellene,hiszen legalabb valamivel elfoglalja magat !-))
Köszönöm a véleményedet,ami többé-kevésbé egyezik az enyémmel,csak ott a gondom,hogy mivel Édesanyám egyedül van és teljesen elveszve,soha nincs egy nyugodt percem.Ha nálunk van,akkor azért,ha meg nincs,akkor meg:szegény,mit csinál egyedül,és ha beteg vagy történik vele valami?Direkt közelünkbe vettünk neki lakást,hogy ne találjon kifogásokat a nemhazamenésre.A férjem gyakran van távol(karrier átka),ilyenkor beköltözik és se szép szóval,se hisztivel nem érek el semmit.Legfeljebb azt,hogy sétál,mint egy sértett anyacárnő,a házban,de nem megy el,csak duzzog.És rendezi a gyerekeimet,neveli,stresszeli őket,meg eljátsza a mártírt és a cselédet.Bárhová megyek a lakásban mindenütt ott van,mindenhol tesz-vesz,minden ismerősömről,barátomról rossz a véleménye és ki is nyílvánítja,s úgy pöfög,mint a mozdony,ha valaki eljön hozzám.Amihez persze nincs semmi köze,és hajtogatja,ha rá szólok,hogy őt nem érdekli,ő nem szól bele.Pedig hála istennek egészséges,nem szenilis,csak mérhetetlenül önző.A depresszióba kerget és nem tudok ellene tenni semmit.
Az kell kezdenem hogy engem nem a családom, hanem a barátnőm családja borított ki.
Az elején kezdve 3 hete hagyott (két és fél év után) ott a barátnőm. Az általa előadott indok elsődleges egy új pasi volt. Azt mondta szeret még nagyon, de most nem tudja mit akar és hogy időre van szüksége. Azt még tudni kell hogy egyszem gyerek és mint olyan a szülők - mivel elvettem az egyetlen lányukat - utáltak nagyon. Ez az utálat kb. fél éve jött elő. Olyan szintre emelkedett hogy ki voltam tiltva tőlük. Mindennek én voltam az oka ami baj a földön történik a szülei szerint. Ez engem annyira megviselt hogy orvoshoz kellett járnom. Teljesen magamra vette a szülők utálatát és nem fogtam fel hogy ez bármelyik fiúval megtörténhet. Nekik (szülők!) mindegy ki az illető. Azokban az időkben a barátnőm tartotta bennem a lelket hogy eltudjam viselni ezt a dolgot.
Ezen a héten viszont kiderült hogy semmi új pasi nincsen a dologban csak nem bírta tovább az otthoni nyomást és kitalálta a mesét hogy könnyebb legyen az elválás. Ebbe viszont nem tudok beletörődni. Annyira hihetetlen hogy a szülei ennyire meg tudták törni pedig végig Ő volt az erősebb. Olyanokat mondtak a szülők hogy ha összeköltözünk nem jönnek. Ha gyerek születik az nem érdekli őket. Most hogy megtudtam a szülők a fő ok nem akarok ebbe a szakításba beletörődni. De nem tudom meggyőzni hogy kettőnkről van szó.
Szülőket biztosan nem lehet megváltoztatni. De nem is ez a cél hanem hogy elszakadjon tőlük.
Nem tudom mit tegyek?? Jobb lett volna ha tényleg új pasi van a dologban???!
Mi a véleményetek erről???
En azt hiszem ebben a temaban eleg nehez jo tanacsot adni,hiszen pont ez a lelkiismeretfurdalas ill. bizonyos szintu erzelmi zsarolas az ,amit nehez kivedeni,foleg ha a sajat szuleidrol van szo. En bizony eleg sokat veszekedte emiatt a sajat szuleimmel es oszinten szolva egy bizonyos ido utan csak az a megoldas maradt,hogy amennyire csak lehet tartom a tavolsagot ,nem hagyom ,hogy nagyon beleszoljon az eletembe. Multkor is volt egy hasonlo eset,amikor anyam azzal kezdte a mondokajat,hogy "Nem akarok beleszolni a maganeletedbe ,de...." Na en erre azt valaszoltam,hogy jo ,akkor ne is tedd,meghallgattam es kesz. Annyival szerencsesebb vagyok talan,hogy nem fuggenek tolem anyagilag.
En szemely szerint egyebkent ugy gondolom soha nem azert fogok gyereket nevelni,hogy majd o tartson el ha oreg leszek,hiszen ez nem lenne tul korrekt szerintem es kulonben is hiu abrand!-))
Igenis segiteni fogom a gyerekeimet,de ezt soha nem fogom szamonkerni toluk es ugy gondolom talan pont ezert fognak megbecsulni,hiszen a gyerekek meg pont azt varjak a szuleiktol,mint ahogy azt en is vartam volna,hogy ok tamogassak a gyerekeiket,hiszen alapvetoen nem a gyerek akarta magat a vilagra hozni. Ezt nehez tudomasul venni nagyon sok szulonek,de ha ez nem sikerult fiatalabb koraban ,akkor oreg korara meg nehezebb lesz. Biztos,hogy csak viharokkal oldhato meg,aminek a vege tobbnyire az,hogy a szulo belatja,ha nem akarja teljesen elvesziteni a gyereket,akkor kepes lesz kompromisszumokra,hiszen nem csak te kotodsz hozzajuk,hanem forditva is igaz mindez!-))
Nem tudom,hogy segitettem-e,de legalabb leirtam a velemenyemet!-))
Segítség!Sírba tesz az anyám!
Az ilyenemű dolgokat hogyan lehet megoldani?H a lelkiismeret furdal,ha beléd nevelték,hogy azért szültek a világra,hogy öreg napjaikra legyen,aki gondjukat viseli?Ha özvegy és nem tudja saját életét élni,csak a tiedet?Ha úgy érzed többre nem vagy képes?Ha bele mászik a családi életedbe,ha most csinál meg mindent helyetted?Ha most játsza el a példás anya szerepét rajtad,egyszerre az unokáival?Ha most ébredt rá,hogy ő anya,de akkor,amikor szükséged lett volna rá sehol sem volt?Élte az életét,és most sem érdekli,hogy nekem ez rossz,hogy így nem tudok élni,csak ő fontosnak érezze magát.Lakást vettünk neki,pedig ő elherdálta az örökségemet is és semmi anyagi segítséget nem kaptam tőle.Csak magával foglalkozott,nyúgdíja után a szolgálati lakásból ki kellett költöznie.Gimiben hetekig nem tudott rólam semmit,kisebb koromban rokonok neveltek,egyetemen az árvasági nyugdíjamat is lecsapolta.Sajnálom,szeretem,az enyém,de azt már nem bírom,hogy most még a budira is ő menne helyettem.És nem önzetlenségből...
Nem tudok nemet mondani,mindenkinek meg akarok felelni,de így belezakkanok.Miért dobtam ki a pénzt az ablakon lakásra az anyámnak,(ahelyett,hogy magamra,a gyrekeimre költöttem volna)ha úgy is nálam lakik hét számra és a férjem a bunkó,ha finoman elküldi?Saját erőmből végeztem el az egyetemet,a férjemmel együtt építettünk karriert,egzisztenciát,anyagi jólétet óriási áldozatok árán és most az anyám és az anyósom akarja élvezni a gyümölcsét.Úgy érzik ez nekik a megérdemelt jussuk.És nem elég,ha anyagilag támogatjuk őket.Már nem...
Mi a fenét csináljak?Ha kiborulok,utána mindig megbánom,mert szegények,hadd élvezzék az életet,legalább öregségükre,meg lelki beteg vagyok bele,habár őket egy cseppet sem zavarja az én lelki nyomorom.Most akarnak díváskodni...Mi a megoldás?
Köszi a kérdést, tűrhetően. A szalagavató minden nagyobb komplikációtól mentesen lezajlott, Kedvesem végülis feöljöhetett, de már a próbán se lehetett ott, úgy kellett hazamennie. Viszonylag jól éreztem magam, még az utána rendezett bulin is (fél 6ra keveredtem haza), de mindvégig éreztem azt a maró ürességet, melyet a Szerelmem távolléte okozott. Életem lexebb napja lett volna, ha velem lehetett volna este is. Az osztálytársnöim nagy részét megtáncoltattam, köztük az exemet is, mindenkivel nagyon jó volt, de mégis... :(
