Keresés

Részletes keresés

Major Zeman Creative Commons License 2015.12.14 0 0 124

Hasznos infok, ügyféljogok  csed, gyed igénylése esetén.

Az Ebtv. értelmében –egyben figyelemmel a közigazgatás szolgáltató jellegére is- **az egészségbiztosítónak, és/vagy a társadalombiztosítási kifizetőhelyeknek –beleértve a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodáját is**, mint a közszféra központi kifizetőhelyét- ** a dolgozók által befizetett járulékért cserébe nem csak az ellátások megállapítása és folyósítása a feladata, hanem a biztosítottak teljeskörű tájékoztatása is.

 

Erre hívta fel a figyelmet az Alapvető Jogok Biztosa is** az OBH 135/2008 számú jelentésében, **egyben javasolta** az egészségügyi miniszternek, **hogy** a hatóságok, **azaz egészségbiztosító és a Tb. kifizetőhelyek az eljárásuk során kellően alapos tájékoztatást adjanak az állampolgároknak.

 

Az ilyen tájékoztatás** az ombudsman véleménye szerint nemcsak megelőzheti a félreértéseket és a későbbi jogvitákat, de egyúttal **előfeltétele a jogorvoslathoz való jog gyakorlásának.**

 

Ugyancsak a tájékoztatási kötelezettség fontosságát hangsúlyozza a KMREP (Közép-magyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár) 2009 februárjában kelt, a társadalombiztosítási kifizetőhelyeknek szóló 2009/1. számú kifizetőhelyi tájékoztatója. (3.oldal)

 

 

**Az 1997. évi LXXXIII. törvény 5. § értelmében az egészségbiztosító tájékoztatja a biztosítottat jogairól és kötelezettségeiről, segítséget nyújt igénye érvényesítéséhez.**

 

A fenti törvény végrehajtására kiadott 217/1997 (XII.1) kormányrendelet 39. § (3) szerint **a kifizetőhely/egészségbiztosító az ügyfél kérelmére köteles tájékoztatást adni a megállapított pénzbeli ellátás összegének kiszámítása során figyelembe vett adatokról. **

 

Éljen ezzel a lehetőséggel és **kérje a munkáltató székhelye/telephelye szerinti megyei kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítási főosztályának** (leánykori nevén Megyei Egészségbiztosítási Pénztár) – ** vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájának, mint központi TB kifizetőhelynek - a segítségét, hogy a kérdéseire a választ,** illetve az igényérvényesítéshez szükséges segítséget **adják meg.** (Előbbi elérhetőségét a kormányhivatal, utóbbi elérhetőségét a Magyar Államkincstár weblapján találja meg. A MÁK Illetmény-számfejtési Főosztályát ezen az elektronikus címen érheti el: illetmeny@allamkincstar.gov.hu )


Ezen túlmenően **kérdéseit közvetlenül is felteheti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Főosztálya munkatársainak** a penzbeli@oep.hu, vagy **az oep@oep.hu, e-mail címen, akik** - az OEP főigazgatójának tájékoztatása szerint - **készséggel állnak a biztosítottak rendelkezésére,**illetve a tárgykör megjelölésével érdeklődhet a Kormányzati Ügyfélvonal 1818@1818.hu e-mail címén is. 

 

 

Amennyiben akár a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájának, mint központi kifizetőhelynek, akár a kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítási főosztályának, akár a munkahelye TB kifizetőhelyi ügyintézőjének a munkájával (előírt tájékoztatás elmaradása, szükséges segítség meg nem adása, ügyintézési határidő be nem tartása, kamatfizetési kötelezettség nem teljesítése, jogorvoslati jog nem biztosítása stb.) nincs megelégedve, úgy **panaszát elektronikusan az oep@oep.hu**, és/vagy a penzbeli@oep.hu,** ajánlott, tértivevényes levélben pedig a Budapest Váci út 73/A címre, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Főigazgatójának címezve küldheti meg.

 

Jó ha tudja, hogy:

 

    • Az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog.** ( Ket. 4. § )

 

    • A táppénz, csed, gyed, baleseti és gyermekápolási táppénz iránti igényt a munkavállalónak a foglalkoztatójánál kell előterjeszteni, azaz az orvosi igazolásokat a munkáltatójának kell leadni. (Ebtv. 62. §)

 

 

    • Az ellátások igénylése –beleértve az esetleges jogorvoslati eljárást is- az ügyfél számára ingyenes, azaz illeték- és költségmentes. (Vhr. 75/A §)

 

    • **A foglalkoztató a kérelem, illetve a dolgozó által leadott okmányok átvételét hitelt érdemlően (pl. átvételi elismervény adásával) köteles igazolni**. (Vhr. 38. §)

 

 

    • Ha foglalkoztatónál TB kifizetőhely nincs úgy köteles egy, az OEP honlapjáról letölthető un. Foglalkoztatói igazolás formanyomtatványt kitölteni és az összes szükséges okmánnyal együtt **5 napon belül** a kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítási főosztályának továbbítani. (Vhr. 38. § )

 

    • **A kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítási főosztálya köteles az igényt 21 napon belül elbírálni**, azaz kérelemről érdemben dönteni, határozatot hozni és/vagy az ellátást kiutalni. (Vhr. 39. § )

 

 

    • **Ha ezen kötelezettségének az egészségbiztosító/kifizetőhely nem tesz eleget köteles** az Art.-ban meghatározott késedelmi pótlékkal azonos mértékű **kamatot fizetnie a jogosult részére.** (Mentesül az egészségbiztosító (kifizetőhely) a kamatfizetési kötelezettség alól, ha annak összege az 1.000.- Ft-ot nem haladja meg.) (Ebtv. 69. § )

 

Tekintettel arra, hogy az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások célja a betegség, terhesség, szülés stb. miatt elmaradt kereset pótlása, és így a létfenntartás biztosítása **amennyiben az igényről a fenti határidőn belül az egészségbiztosító/kifizetőhely nem dönt, és/vagy a kamatfizetési kötelezettségének nem tesz eleget –figyelemmel arra is, hogy azzal a biztosítottnak és/vagy a családjának a létfenntartását veszélyezteti,** egyben Alaptörvényben biztosított jogokat is sért,** ezért az igénylő panasszal fordulhat az Alapvető Jogok Biztosához** (ombudsman).

Elérhetőségei:

WEB: http://www.ajbh.hu/forduljon-a-biztoshoz;jsessionid=BEF7007DC92D2CC709AA90E21FABCD75

E-mail: panasz@ajbh.hu  

Postai úton/levélcím: 1387 Budapest, Pf. 40.

 

Alaptörvény XIX.. cikk. (1) bekezdés Anyaság, ( ) betegség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.

 

 

Alaptörvény XXIV. cikk. (1) bekezdés **Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok** részrehajlás nélkül, **tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék.**

 

Alaptörvény 30. cikk. (1)-(2) bekezdés **Az alapvető jogok biztosa alapjogvédelmi tevékenységet lát el, eljárását bárki kezdeményezheti. Az alapvető jogok biztosa az alapvető jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltatja,** orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményez.

 

 

    • Ezen túlmenően a Ket. azt is előírja, hogy**ha a közigazgatási szerv az előírt határidőt nem tartja be** -saját költségvetése terhére- **köteles a központi költségvetés részére az általános tételű eljárási illeték összegének megfelelő összeget befizetni.** (Ket. 33/A § )

 

    • **A közszféra** (önkormányzatok, iskolák, óvodák, kórházak, egyetemek, közfoglalkoztatottak, kormányhivatalok, minisztériumok stb.) **dolgozói részére az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásait** (táppénz, baleseti táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj) **a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájának**, (MÁK ISZI) **mint központi kifizetőhelynek a kötelessége elbírálni és folyósítani. A legfeljebb 21 napos ügyintézési idő betartása, illetve az Ebtv. 69. § szerinti kamatfizetési, valamint a Ket. 33/A § szerinti befizetési kötelezettség a MÁK ISZI-re is vonatkozik.**

 

 

    • **A Tbj. 5. § szerinti biztosított** -az Ebtv. 50. § és Vhr. 31/A -31/F szakaszokban szabályozott módon- **kérheti a pénzbeli ellátás, vagy gyógyszersegély méltányosságból történő megállapítását.** (Pl. a csed, gyed igénybevételéhez szükséges 365 nap biztosítási idő helyett csak 321 nappal rendelkezik, de a szüléskor biztosított…, vagy tartósan beteg, de a biztosításában 30 napnál hosszabb megszakítás van, így az új jogviszonyában csak pár nap táppénzre lenne jogosult, de előtte évekig fizetett járulékot stb. )

 

Ebtv: 1997. évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól

 

Ket: 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és **szolgáltatás** általános szabályairól

 

Tbj: 1997. évi LXXX. törvény a tb ellátásokról és azok fedezetéről

 

Vhr: 217/1997 (XII.1.) Kormányrendelet az Ebtv. végrehajtásáról

 

Kifizetőhely: Főszabály szerint azon munkáltatóknál, ahol 100 főnél több biztosítottat foglalkoztatnak **kötelesek** legalább 1 fő (minimum OKJ-s, TB végzettségű) TB ügyintézőt foglalkoztatni, aki a dolgozók tb. ügyeit intézi, TB ellátásait (táppénz, csed, gyed, baleseti táppénz, gyermekápolási táppénz) megállapítja és folyósítja, azaz az igény elbírálását –beleértve az előírt (megállapító, elutasító stb.) határozatok meghozatalát is- nem az egészségbiztosító, hanem ezen TB ügyintéző végzi. (1998. évi XXXIX. Törvény 9. §)

 

 

MÁK ISZI: **A közszférában dolgozók** -kormányhivatalok, minisztériumok, központi hivatalok, önkormányzatok, iskolák, óvodák, egyetemek stb. dolgozói, valamint a közfoglalkoztatottak- (bérét és) **egészségbiztosítás pénzbeli ellátásait a Magyar Államkincstár  Illetmény- számfejtési  Irodái** –mint a közszféra központi kifizetőhelyei- **állapítják meg, illetve folyósítják.**

 

 

Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos **panaszminták –többek között- itt tölthetőek le:**

 

 

Felszólítás **M I N T A** kamatfizetésre táppénz, csecsemőgondozási díj (csed), gyermekgondozási díj (gyed) késedelmes utalása miatt, ha az ügyfél a közszférában dolgozik és az igényt az államkincstár bírálja el. (És alatta, ha az egészségbiztosító bírálja el.)

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5639

 

 

 

 

Fellebbezés **M I N T A**  üzemi baleset elutasítása miatt:

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5613

 

 

Panasz **M I N T A** úti üzemi baleset kivizsgálásának megtagadása esetén

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5693&p=138786#p138786

 

 

 

Panasz **M I N T A** a GYED hiányos és késedelmes utalása miatt:

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5609

 

 

 

**M I N T A**  táppénz igény előterjesztésére ha az igénylő a közalkalmazotti jogviszonya mellett megbízási szerződés alapján is biztosított:

 

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5632

 

 

 

**Az Egyenlő Bánásmód Hatósága marasztalta (300.000 Ft. bírság megfizetésére kötelezte) azt a munkáltatót, aki a terhes munkavállalójának próbaidő alatt, azonnali hatállyal felmondott mivel nem akarta fizetni a táppénzhez kapcsolódó közterheket** (Tbj. 19. § (5) bekezdése szerinti táppénz egyharmad hozzájárulást), illetve nem akarta állni a szülési és fizetésnélküli szabadság alatt felhalmozódó szabadság anyagi terheit. **Tekintettel arra, hogy a munkavállaló bírósághoz is fordult a bíróság kérelmező munkaviszonyát helyreállította.**

A hatósági eljárásban a feleknek lehetőségük van egyezséget is kötni, azaz a munkáltató vállalhatja, hogy bírság helyett inkább kártérítést fizet a munkavállalónak.

 Az ezzel kapcsolatos és egyéb hasonló **J O G E S E T E K itt,** valamint Egyenlő Bánásmód Hatósága honlapján **olvashatóak:**

 

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5649

 

 

 

Panasz **M I N T A  azoknak, akik** a Munkaügyi Központ többszöri ígérete ellenére **sem kapták meg az őket,** a biztosítási esemény bekövetkezésekor, a befizetett járulékokért cserébe **megillető álláskeresési járadékot.**

 

http://aktaforum.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=5705&p=138974#p138974

 

 

 

dera1011 Creative Commons License 2015.07.13 0 0 123

KEDVES SZAKBARBÁR!

 

A segítségedet szeretném kérni.

A kérdésem a következő:

 

A kislányom 2014.07-20-án született. Sima méltányossági gyest kapok. Most hogy betölti az 1 évet átszeretném adni a páromnak a gyest. Neki munkaviszonya van már kb 10 éve. Szóval most h a gyerek 1 éves korától dolgozni lehet a gyesemből lehet neki gyed? Ő dolgozna tovább, így venné igénybe?? 

Válaszod előre is köszönöm.

Nit555 Creative Commons License 2012.05.30 0 0 121

sos

 

Kérlek segítsetek,hogyan találom meg erre a választ, vagy hogy mi volt az. egy régi hozzászólás.

Nagyon fontos lenne, köszönöm

 

Tisztelt Szakbarbár!

 

Kissé össze vagyok zavarodva, segítségét kérném.

Köztisztvisselő vagyok két gyermekkel.

 

Első gyermekkel gyes vége: 2009.04.22.

Szabadságok kivétele: 2009.04.23.-2009.07.30.

Táppénz: 2009.07.31.-től

Második gyermek (tgyás kezdete) 2009.10.21.

 

A második gyermek jelenleg másfél éves. A munkahely szerint gyeden vagyok, munkabár átutalás címén kapok 86-87000 Ft körüli összeget és a MÁKTól családtámogatási ellátás címén egy másik öszeget.

 

A MÁK szerint viszont gyesen vagyok.

 

Nem értem. A két gyermek között nem mentem vissza dolgozni. Kérem segítsen, köszönöm.

 

Nit555 Creative Commons License 2011.04.14 0 0 120

Tisztelt Szakbarbár!

 

Kissé össze vagyok zavarodva, segítségét kérném.

Köztisztvisselő vagyok két gyermekkel.

 

Első gyermekkel gyes vége: 2009.04.22.

Szabadságok kivétele: 2009.04.23.-2009.07.30.

Táppénz: 2009.07.31.-től

Második gyermek (tgyás kezdete) 2009.10.21.

 

A második gyermek jelenleg másfél éves. A munkahely szerint gyeden vagyok, munkabár átutalás címén kapok 86-87000 Ft körüli összeget és a MÁKTól családtámogatási ellátás címén egy másik öszeget.

 

A MÁK szerint viszont gyesen vagyok.

 

Nem értem. A két gyermek között nem mentem vissza dolgozni. Kérem segítsen, köszönöm.

 

Era1983 Creative Commons License 2011.01.05 0 0 119

Sziasztok!

Jelenleg tappenzen vagyok.A munkaviszonyom azonban januar 12-en megszunik (hatarozott ideju szerzodesem van,amit nem hosszabbitanak meg).Maradok tappenzen egeszen a szules idejeig (majus vege).Azt szeretnem kerdezni,hogy igy jogosult vagyok-e TGYAS-ra,GYED-re?Vagy csak a GYES-t kapom majd?

Elore is koszonom,ha valaki valaszt tud adni a kerdesemre!

Törölt nick Creative Commons License 2008.01.24 0 0 118
Kedves Szakbarbár!

Azzal kérdéssel fordulok hozzád hogy jelenleg munkanélküli vagyok szociális segélyt kapok tehát biztosított vagyok!
Nos márciusra vagyok kiirva első gyermekemmel és az lenne a konkrét kérdésem hogy így jogosult vagyok e gyed-re ill egyéb segélyekre?
Válaszát előre is köszönöm
judit745 Creative Commons License 2007.12.19 0 0 117
Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni a következőben:
Ekhózok, ami azt jelenti hogy 290e bruttómból 130e normál az a felettit ekhozva kérem. Három babát szeretnék párommal, lehetőleg 2-3 éves korkülönbséggel.
Mi éri meg nekem a legjobban - gondolok itt a tgyás, gyed, gyes-re?
1. marad a jövedelemelszámolásom, ahogy most van,
2. teljes összegre kérjek normál elszámolást - ezt mikortól kérjem?
3. nem tudom van-e más eset.

Mikor és mit kell a munkáltatómnak bejelentem?

Előre nagyon köszönöm a választ:
Judit
mrs.cat Creative Commons License 2007.11.16 0 0 116
Kedves Szakbarbár!
Egy másik oldalon olvastam rólad ,hogy GYED és GYES ügyben hozzád fordulhatok bizalommal.
Nemrég tudtam meg,hogy gyermeket várok és 1 kedves ismerősöm felajánlotta,hogy bejelentene mint üzletvezető 3 hónapra!!!
Mondta,hogy érdeklődjek utána mekkora az az összeg amire bejelentsen,hogy jó legyen??
Szeretnélek ezúton megkérni ,hogy mit tegyünk vagy ,hogy mit és hol érdeklődjek ez ügyben!!!
Előre is köszönöm válaszod:
1 leendő Kismama
surányi pál Creative Commons License 2006.08.28 0 0 115

TUDJA-E ÖN, HOGY MENNYI MOST A GYES, A GYED ÉS AZ ÁPOLÁSI DÍJ?

AZ ÁPOLÁSI DÍJ annyi mint a gyermekgondozási segély, mert ugyanazon célból igényelhetők! Általában 25 800,- Ft/hó, amiből a nyugdíjjárulékot is levonják!

Viszont az egészséges gyermek után járó gyermekgondozási DÍJ /GYED/ általában 87 500,- Ft/hó, amiből nyugdíjjárulékot sem vontak!

Vannak Mo-ban azonban olyan családok is, ahol  fogyatékos vagy beteg gyermek és a súlyosan rokkant családtag - mint én - gondoskodásának állami díja 0 Ft 15 éve!

Állami intézményben és börtönben viszont most kb 300 ezer Ft-ba kerül az adőfizetőknek havonta egy ilyen "fogyatékos".

KÉRJÜK, SEGÍTSENEK ezt a diszkriminációt megszüntetni!

"Kívánja-e Ön, hogy a Magyar Országgyűlés alkosson olyan törvényt, melynek értelmében a 24 órás felügyeletre és gondozásra vagy ápolásra szoruló, önmagukat ellátni képtelen súlyosan fogyatékos személyekre tekintettel megállapított ápolási díj az ellátás helyétől (bentlakásos intézetben vagy családban) függetlenül azonos mértékű legyen." ???

A fenti kérdéskör az ÉCSJE elnökétől benyújtott országos népszavazási kezdeményezés hitelesített aláírásgyűjtő ívén szerepel.

A sikerhez 200 ezer hiteles aláírás kellene.

Az ívek innen tölthetők le:

http://www.freeweb.hu/ecsje/index.php

 

Bárkit érhet súlyos baleset, bármikor kvázi egészségfogyatékos lehet!

Minden négy végtag bénult, és minden autista, szellemi fogyatékos és súlyosan beteg valamint családjaik nevében a közreműködőknek köszönjük a gyűjtést!

elfmage Creative Commons License 2006.01.29 0 0 113
Elmondom a véleményem. A törvényi hivatkozások hidegen hagynak, ne is fárasszon kedves libabőr velük.

A szülés olyan élethelyzet amikor a szülő nő keresőképtelenné válik , annak ellenére hogy nem beteg. Azaz ezért ha előtte keresett és fizetett járulékot ezért jogosultá válik a gyereke ellátásához szükséges időre egy bizonyos ellátásra, ez a gyed. Ha nem volt járulékfizető akkor nem lesz rá jogosult. A táppénzes ellátás is keresőképtelenségre vonatkozik nem betegségre!

Az állam hozzájárul a gyermeknevelés költségeihez, hogy legyenek 20 év múlva is adófizetők azok helyett akik meghalnak, nyugdíjba mennek, stb. Ez lenne a gyes, ez alanyi jogon jár, hiszen nem végeznek szülők alapján előszűrést hogy kiből lesz nagyobb eséllyel adófizető és kiből eltartott (tehetnék egyébként).

Így helyes a felosztás elmélet szerint. Arról most ne vitatkozzunk hogy hogyan kerülik meg ezeket a szabályokat, mert az már nem a gyes-ről gyed-ről szól...
Előzmény: Törölt nick (112)
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.15 0 0 112
Babco, Nem kell válaszolni! Figyusz! A GYES nem segély, csak az a neve!

Ha segély lenne, akkor a Szoc,tv-ben kéne legyen...

Az ÁPOLÁSI DÍJ pedig nem díj, mert az alanyi jogon igényelhető pont annyi, amennyi a GYES összege.

Én sem utálom azokat a nálam kevésbé rokkant sorstársaimat, akik után a hozzátartozójuk igényli az ápolási díjat.

Csak éppen igazságtalannak tartom, hogy az én hozzátartozóim 14 évig 0 forint kedvezményben, díjban részesültek, miközben azt szajkózza a mindenkori hatalom, hogy milyen sok támogatást adnak a fogyatékosok után.

tudnád, ha lenne olyan hozzátartozód. Éppen nemrég volt népi kezdeményezés egy autista jogvédőjétől.

 

LÁSD

Népikezdeményezés - ápolásidíjról
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9114246

 

Környezettanulmány törvénysértő megalázó

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9108473  

 

Demokrácia:legfejlettebb rabszolgatartás
Ápolási díj - színlelt segélyezés
Fogyatékosok foglakoztatási támogatása

Súlyosan fogyatékos hozzátartozót ápolók

OFF, UFF.

Előzmény: Babco (111)
Babco Creative Commons License 2005.08.15 0 0 111

Egyetértek, én is így gondolom. Akinek nem jár a GYED valamilyen okból, az kapja a segélyt (GYES).

 

Direktbe megy a lakosság megosztása!!

Hol lenne a lakosság megosztva? Rendszeresen járunk a játszótérre, van egy csomó GYES-es és GYED-es, szoktunk is róla beszélgetni, de még senkitől sem hallottam olyan véleményt, mint libabőré.

 

Előzmény: Kyrandia (108)
Kyrandia Creative Commons License 2005.08.15 0 0 110
Kyrandia. Köszi.
Előzmény: Törölt nick (109)
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.15 0 0 109
Nem kell válaszolni.

A GYED-et vagy GYES-t?  kérdésre a válasz, hogy mindkettőt!

Ki mit érdemel.

Mindenkit munkája és érdemei szerint.

Íme a kommunizmus egyik változata.

Sokat a tehetős szerencséseknek, keveset a szerencsétlen veszteseknek.

 

Köszönöm Dévényi Imre, Kalmár Kálmán, bes, kyranda, Trancsír, Geo, Fülig.Di.St.James, Caperucita Roja, és Babco válaszait.

 

Mivel egyetlen valódi ellenérvet sem találtam tőletek, de úgy látszik csak én és syp gondolom így, ezért a reprezentatív felmérésem kudarccal végződött!

Euzért kérek engedélyt meghunyászkodni, ill. visszavonulni, köszönöm!

Előzmény: Kyrandia (108)
Kyrandia Creative Commons License 2005.08.15 0 0 108

GYED-et vagy GYES-t? a kérdés, nem más! 

Mindkettőt a válasz, nem más!

 

Direktbe megy a lakosság megosztása!!

Bár ez nem reprezentatív felmérés (keresk.TV után szabadon), de úgy látszik csak te gondolod így!!

Előzmény: Törölt nick (107)
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.15 0 0 107
Aranyos Babco, nem akarok kedveskedni a gyedesekhez!

Miféle betegségemre utalsz, és mit gondolsz, mit látok itthol? Miattam senki nem volt még táppénzen.

15 évvel ezelőtt volt a balesetem, amikor a nyaki C-5-7 szelvény körül a ficam alnyírta a gerincvelőt.

Akkor még a jog nem ismerte a "betegségesség és a fogyatékosság" közti különbséget. Az orvosok most sem tudják...

Ha nem lenne nálunk kellő tolerancia, már alulról szagolnám. Másfél éve keresem a neten /azóta van rá lehetőségem/ az ilyen családot, mint az enyém, de egy sincs akit a neje és a gyermekei ennyi ideig elláttak, megtűrtek volna.

Ne offoljatok, mert itt  a GYED-et vagy GYES-t? a kérdés, nem más! 

A GYED és a GYES azért nincs a 1993/III. Szoc. tv-ben vagy a gyermekvédelmiben, nehogy kiigazodjanak az érintettek az ellátások között!

Direktbe megy a lakosság megosztása!!

Előzmény: Babco (106)
Babco Creative Commons License 2005.08.15 0 0 106

Kedves libabőr!

 

Betegséged miatt bizonyára nem találkozol sok emberrel és abból indulsz ki, amit otthon látsz. Attól még hogy téged nem tisztelnek a gyerekeid-unokáid, attól még más családokban (nem is kevésben) még létezik a szeretet, figyelem, kedvesség.

Babco Creative Commons License 2005.08.15 0 0 105

Arra kérnék itt véleményeket, hogy mennyire tartjátok igazságosnak a kétféle ellátást ugyanarra az élethelyzetre?

Teljesen igazságosnak tartom.

 

Hánnyon csak, ha túlette magát, bár ha nagy lesz..., akkor le-néz rád.

Nem hiszem, mert én tisztességesen, szeretetben nevelem. Én sem néztem le soha a nagyanyámat és még akkor is szerettem, amikor már igencsak nagy butaságokat mondott. És sohasem hülyéztem-butáztam le.

 

Előzmény: Törölt nick (99)
Babco Creative Commons License 2005.08.15 0 0 104
Küldök két puszit a pofidra!!!!!!! :-DDDDDDD
Előzmény: Törölt nick (102)
Kyrandia Creative Commons License 2005.08.14 0 0 103

Azt a mindenit, ez a hsz elkerülte a figyelmemet! Tiéd a pont!

: )))))

Előzmény: Törölt nick (102)
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.14 0 0 102
Aki rászorult, az kérjen segélyt.

Így van. A gyes a segély, ahogy a nevében is benne van.
Előzmény: syp (93)
Kyrandia Creative Commons License 2005.08.14 0 0 101

Arra kérnék itt véleményeket, hogy mennyire tartjátok igazságosnak a kétféle ellátást ugyanarra az élethelyzetre?

Még mindíg nagyon.

 

Hánnyon csak, ha túlette magát, bár ha nagy lesz..., akkor le-néz rád.

Csak Rád.

 

Előzmény: Törölt nick (99)
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.14 0 0 100

Szívtak a 2000 után a GYED alsó sávjába lépők?

Megkapták a havi 6700 Ft jövedelempótlékot?

 

Jól megszívatta őket a fineszes harragos jóbarátjuk.

 

Előzmény: syp (91)
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.14 0 0 99

Arra kérnék itt véleményeket, hogy mennyire tartjátok igazságosnak a kétféle ellátást ugyanarra az élethelyzetre?

Ha gyermek születik, akkor őutána az Állambácsi adóból keveset vagy sokat fizet valakinek.

Attól függ az Államnak a bébi értéke, hogy hova született!

 

Vannak még hasonló példák. 

Az ápolási díj is hasonló a gyeshez.

Díjnak nevezik, de valójában a gyermekgondozási segély egyik tébéjárulékkal terhelt változata.

Hánnyon csak, ha túlette magát, bár ha nagy lesz..., akkor le-néz rád.

Előzmény: Caperucita Roja (82)
Babco Creative Commons License 2005.08.14 0 0 98
Na ja, 3 hozzászólással hogyne lenne az...... ;-)
Előzmény: Kyrandia (97)
Kyrandia Creative Commons License 2005.08.14 0 0 97

Én meg azt tartanám jogosnak, ha mindenki - függetlenül attl, hogy dolgozik-e - havonta kapjon 150.000 nettót, BKV (VOLÁN) bérletet, igyenes belépőt az állatkertbe, 4 db. színházjegyet, évente 2 hetes nyaralást bármely országba és hogy karácsonykor ne kelljen bíbelődni a fafaragással, hanem tényleg a Jézuska hozza!!!!

 

Remélem drága Libabőr barátunkkal legalább egymásra találtok!

(OFF: gyanús vagy te nekem...)

Előzmény: syp (93)
Babco Creative Commons License 2005.08.14 0 0 96

Jogosnak találom, hogy valaki, aki soha egy fillért nem fizetett az államnak, csak azért mert védekezés nélkül lefeküdt valakivel, az alanyi jogon megkapja az anyasági segélyt (60ezer körül), plusz 3 évig 19 ezer Ft-ot +a családi pótlékot + rendszeres kiegészítő gyermekvédelmi csp-t, + lakásfenntartási támogatást + kamattámogatási pótlékot + stb. Igen, igen.

Engem sem zavar, de én támogatom, hogy mellette legyen a biztosítási jogviszonyon alapuló GYED is. Miért olyan nagy tragédia ez?

 

Minden gyermek értéke azonos legyen.

Az értékük azonos. Megfizethetetlen.

Előzmény: syp (93)
Babco Creative Commons License 2005.08.14 0 0 95

Nem több jutott neki, hanem a munka tárgya, a gyermek után fizetnek többet.

 

Jaj, neee. Azt hiszed, hogy a GYED az olyan hatalmas összeg? Nekem (és még sok másnak) egyszerűen arra adott lehetőséget, hogy a gyerekemet ne 1 éves kora előtt dugjam be a bölcsibe és rohanjak vissza dolgozni, hanem 3 évesen menjen oviba.

Előzmény: syp (94)
syp Creative Commons License 2005.08.13 0 0 94

Az irigység a legemberibb tulajdonság, a társadalmi haladásnak és a demokráciának az alfája és omegája.

Nem több jutott neki, hanem a munka tárgya, a gyermek után fizetnek többet.

Előzmény: Babco (86)
syp Creative Commons License 2005.08.13 0 0 93

Szerintem pedig minden gyermek után ugyanannyit kéne hogy fizessen az állam.

Attól függetlenül, hogy kik a szülei. Tudtak dolgozni, vagy sem.

Jogosnak találom, hogy valaki, aki soha egy fillért nem fizetett az államnak, csak azért mert védekezés nélkül lefeküdt valakivel, az alanyi jogon megkapja az anyasági segélyt (60ezer körül), plusz 3 évig 19 ezer Ft-ot +a családi pótlékot + rendszeres kiegészítő gyermekvédelmi csp-t, + lakásfenntartási támogatást + kamattámogatási pótlékot + stb. Igen, igen.

 

Minden gyermek értéke azonos legyen.

Aki rászorult, az kérjen segélyt. 

Előzmény: Caperucita Roja (88)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!