Keresés

Részletes keresés

robbie.taylor Creative Commons License 2013.06.17 0 0 65

"Emlékszem egyszer egy magyar celeb alpári hangnemben nyilatkozott arról, hogy pártot alapít. Az általa képviselt t értékekről kevesebbet villantott meg, azt is alpári hangnemben. A média mégis mannaként vette és terjesztette szavait, a kommentelők sem nagyon fanyalogtak."

 

 

 

Ha Dopemanre gondoltál akkor tévedsz. Őt is csúnyán kiröhögték.

 

 

 

"Egyedül erre voltam és vagyok képes, még akkor is, ha most sokan azt mondják, hogy akkor maradtam volna a sötétben."

 

 

 

Megtetted, mert jó ötletnek tartottad. Mások nem tartották annak. Felesleges mea culpáznod.

 

 

 

 

"Én csak látom magam körül, hogy mindenki elégedetlen"

 

 

 

 

Ez egy igazi politikusi túlzás. Hagyd meg az ilyeneket nekik.

Előzmény: 4P-PPPP (64)
4P-PPPP Creative Commons License 2013.06.17 0 0 64

Bukni látszik a 4P-vel kapcsolatos elképzelés, legalábbis egyelőre.

Mindenesetre köszönöm a kommenteket, annak ellenére, hogy szinte kivétel nélkül ellenséges vagy legalábbis gunyoros megjegyzéseket tartalmaztak. Összességében tanultam belőle, a közönség ebben az esetben Ti vagytok, a közönség pedig általában nem téved. Lehet hogy a menü jő, csak rosszkor, rossz helyen vagy időben, esetleg rossz körítéssel szolgálták fel. Az is számít, hogy ki mondja. Emlékszem egyszer egy magyar celeb alpári hangnemben nyilatkozott arról, hogy pártot alapít. Az általa képviselt t értékekről kevesebbet villantott meg, azt is alpári hangnemben. A média mégis mannaként vette és terjesztette szavait, a kommentelők sem nagyon fanyalogtak.

Nos én nem vagyok sem elhasználódott politikus, sem ismert celeb. Én csak látom magam körül, hogy mindenki elégedetlen, naponta frusztrál a korrupció és a pökhendiség, és vannak, nem kizártan vitatható gondolataim a változtatásról. És nagyobb fáradtságot veszek annál, semhogy odalökjek egy fikázó kommentet egy hírhez.

Ez egy egyszemélyes projekt. Nincsenek mögötte milliós szakértői csoportok, közpénzekből finanszírozott számítógépes és más szakmai támogatók. Előfordulhat helyesírási hiba, amiről egy jóindulatú és gerinces kommentelő jó esetben a weboldal gazdáját tájékoztatja, ami annak ellenére adott, hogy a nevem nem tartozik a széles nyilvánosságra. Egyrészt azért, mert senkinek semmit sem mond, másrészt nem kívánom azt, hogy azok a kommentelők röhögjenek a családomon, akik el sem olvassák gondolataimat.

Mert kedves kommentelők, sajnos ez a legfőbb tanulság. Fikázzátok a word formátumot, meg a facebook csoport hiányát többek között, van aki köpni és hányni is akar, bár nem vettem ki, hogy ezt mi váltja ki nála. Szóval ez egy egyszemélyes projekt. Egyedül erre voltam és vagyok képes, még akkor is, ha most sokan azt mondják, hogy akkor maradtam volna a sötétben. Nem mondom, hogy ez egy csúcsteljesítmény, de azt igen, hogy megfelelő alap lehet néhány másképp gondolkodónak.

Gondolataim megfogalmazásánál abban reménykedtem, hogy azok talán eljutnak olyan hasonló gondolkodású tettrekész emberekhez, akik majd felhívnak, és közösen áthágjuk majd azokat a technikai és egyéb korlátokat, amelyeket az én helyenként hiányos ismereteim állítanak. Ez sajnos nem történt meg, mert a gondolatok elolvasásáig jóformán senki sem jutott el. Legalábbis erre következtetek abból, hogy a konkrét elképzelésekre jóformán egyetlen észrevétel sem érkezett, annak ellenére, hogy azok jelentősen eltérnek a mai közgondolkodás fő sodorvonalától.

Ezek közé tartozik a közbiztonság javítására és a büntetésvégrehajtás felgyorsítására vonatkozó ún. Utolsó ítélet intézménye, a Tudáshíd projekt, vagy a zsidó befolyás kiaknázása Magyarország jobb jövője érdekében. Egyetlen vélemény sem érkezett azzal a meglátással kapcsolatban, hogy a Fideszt kell előretolni, mert a baloldal ha esetleg nyer is, akkor is egy-két éven belül elbukik.

Szóval elégedetlen vagyok, elsősorban magammal. De azért, kedves fanyalgók, még nem fogok a Dunának menni. Én legalább megpróbáltam így, egy darabig még próbálkozom másképp. Mégegyszer köszönöm a kommenteket. Akinek közben változott a véleménye, az info(kukac)pppp(pont)hu emailen utolér.

T.Howard Creative Commons License 2013.06.16 0 0 63

Hányáskor te tudsz szólni?

Előzmény: Törölt nick (58)
Fernando1 Hierro Creative Commons License 2013.06.15 0 0 62

Jellemző ez a profizmus. Petrás kitüntetését is sikerült a Kárpátia Folkműhely pályafutásával megindokolni.

Előzmény: b.u.b.u.5.5 (61)
b.u.b.u.5.5 Creative Commons License 2013.06.14 0 0 61

Nem a pályázatírásnál történt, Úgy tudom kötelező közzétenni, hogyan használták fel a kapott pénz, s ez a sablon maradt benn.Marhára profik lehettek

Előzmény: Törölt nick (37)
Fernando1 Hierro Creative Commons License 2013.06.14 0 0 57

A facebookon már hirdetik magukat, hogy lájkolják a "Bokros Lajos Reloaded" oldalt.

Előzmény: Salamis (56)
Salamis Creative Commons License 2013.06.14 0 0 56

Na ez az, tudtam.... vagyis nem tudtam, de remlett, hogy neki is valami ilyenje volt! 

Es az hogy all most? ...Kb. ugy, mint ezek a PPPP-sek fognak egy het mulva?

Előzmény: Fernando1 Hierro (54)
Fernando1 Hierro Creative Commons License 2013.06.14 0 0 55

3P? Úgy mint pénz, pia, nők? :D

Előzmény: pert2 (44)
Fernando1 Hierro Creative Commons License 2013.06.14 0 0 54

Bokros nem 4P-t csinál, hanem 3M-et.

Előzmény: Salamis (52)
Salamis Creative Commons License 2013.06.14 0 0 53

Az kulonosen erdekesse teszi a kezdemenyezest, hogy a programhirdeto honlapon egy fia szemelynevet nem lehet talalni, meg veletlenul se. Ez lesz a nevtelen harcosok partja?

Előzmény: Salamis (52)
Salamis Creative Commons License 2013.06.14 0 0 52

Hajaj, mar megint "szalonkepes jobboldalt" akar csinalni valaki?

 

Ki lehet az?

Iboly?

Bokor Lali?

Politikalkapital?

Aurelius Respectus Creative Commons License 2013.06.14 0 0 51

Remélem ez csak egy viccoldal bevezető reklámanyaga, mert ha nem, akkor a Horváth Ágnes által bezárt egyik intézmény jut az eszembe.

Vajk Creative Commons License 2013.06.13 0 0 50

Egy gáz van veletek, hogy a Fideszt és a KDNP-t kettéveszitek, de a baloldalt meg egybe.

Emiatt fidesz klónnak tűntök. 

Előzmény: 4P-PPPP (-)
újmóni Creative Commons License 2013.06.13 0 0 49

A 4P bátorítja weboldalának valamennyi látogatóját az építő jellegű kritikára, illetve a jó szándékú tanácsadásra.

 

 

Hát szerintem erre a weboldalra nem lehet építő jellegű kritikát mondani. Egy nagy f.s. :-D

 

Pontosan, ahogy írod... A FB is ezerszer különb lenne.

 

 

Előzmény: Fernando1 Hierro (48)
Fernando1 Hierro Creative Commons License 2013.06.13 0 0 48

A 4P nem kívánt és nem is tudott a kapcsolatépítésben túlságosan előreszaladni, és egy valóban profi weboldallal megjelenni. A jelenlegi weboldal csak a fontosabb információk egyoldalú közlésére alkalmas, a továbblépéshez és a kétoldalú kommunikációhoz a 4P webszerkesztőt, vagy anyagi támogatót keres.

A 4P bátorítja weboldalának valamennyi látogatóját az építő jellegű kritikára, illetve a jó szándékú tanácsadásra. Anyagi és technikai lehetőségeink egyelőre nem teszik lehetővé egy látogatói fórum, vagy egy masszív támogatói adatbázis létrehozását, de ezek terveinkben szerepelnek.

 

Akkor inkább hoztak volna létre egy facebook-csoportot, még az is jobb lenne, mint ez a gagyi honlap.

Detonátor Creative Commons License 2013.06.13 0 0 46

Látod, az lehet.

Előzmény: turulkakas (9)
újmóni Creative Commons License 2013.06.13 0 0 45

:))

 

Sötétben bujkáló ellenforradalmárok négypések. :-D

Előzmény: kilógó lóláb (43)
pert2 Creative Commons License 2013.06.13 0 0 44

A 3P  legalább rajzolt magának saját arcot:-)

 

 

http://patopal.freeservers.com/

 

 

Előzmény: pert2 (41)
kilógó lóláb Creative Commons License 2013.06.13 0 0 43

De még a nevüket is. :)

Előzmény: újmóni (42)
újmóni Creative Commons License 2013.06.13 0 0 42

a saját arcukat gondosan titkolják. :-DDD

 

 

Előzmény: pert2 (41)
pert2 Creative Commons License 2013.06.13 0 0 41

 

Ők lennének a 4P arcai, vagy van saját pofázmányuk is?

Előzmény: 4P-PPPP (-)
újmóni Creative Commons License 2013.06.13 0 0 39

Szintén zenész.... :)  Én kb. 8 éve csinálom, és kizártnak tartom, hogy ez így és ilyen formában keresztülment volna.

 

a másik pályázó tudomására jutás meg külön érdekesség...

 

 

Előzmény: Törölt nick (37)
Qqberci Creative Commons License 2013.06.13 0 0 38

véletlenül beadták az üres pályázati sablont is

 

megalapozottpályázat lehetett...

Előzmény: Gipsz Jakab (36)
Gipsz Jakab Creative Commons License 2013.06.13 0 0 36

Benne van a cikkben, h véletlenül beadták az üres pályázati sablont is. De sokan csak a szenzációhajhász címig jutnak. :P 

Előzmény: Törölt nick (35)
Watchdog Creative Commons License 2013.06.13 0 0 34

Tudhatsz valamit ;-)

20 milliót fizetett ki a kormány Gipsz Jakabnak és Iksz Ipszilonnak

Miközben egy csomó pályázatnál megy a szőrszálhasogatás, a kormányvédő szervezetnél a fiktív nevek sem okoztak gondot. Tovább »

forrás: Index.hu

Előzmény: Gipsz Jakab (33)
Gipsz Jakab Creative Commons License 2013.06.13 0 0 33

Nem eccerűbb így? Berlinben hideg van és uncsi a politika. Persze amikor Thaiföldön nyaral vmi celeb, oda mindig kimegy az egész stáb riportot készíteni. :) 

Előzmény: arnyekxxx (29)
újmóni Creative Commons License 2013.06.13 0 0 32

Bárdos "nem mondjuk el" András-félékre gondolsz???

 

http://www.origo.hu/teve/20070621bardos.html

 

 

Előzmény: toloba (27)
újmóni Creative Commons License 2013.06.13 0 0 31

lol

 

 

Előzmény: toloba (27)
kilógó lóláb Creative Commons License 2013.06.13 0 0 30

A Duna TV Híradója péntek délután beszámolt Szabó Imre leányfalui lakos és családjának az árvíz elleni védekezéséről, megszólaltatva a családfőt.

 

Vagyis nem mszps politikusként nyilatkozott, az árvizi védekezésről általában, a párt álláspontjáról. Akkor meg ki nem szarja le a tornatanár et. rangkórságát? ui. mi az a heti váladék?

Előzmény: toloba (27)
arnyekxxx Creative Commons License 2013.06.13 0 0 29

ház ja

 

Előzmény: toloba (27)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!