Jééé, most eszembe jutott egy gyerekkori köpőverseny emlékem. Nem vonal volt, hanem fal. Egyszer sem találtam odáig, viszont mindenki az én turhámban (pardon, nem tudom, hogy kell ezt szebben mondani) mászkált még másnap is.
Minket nem lehet elfelejteni
Felejthetetlenek vagyunk.
Sorra felejtjük el az embereket,
Csak minket nem felejtenek el soha.
Különleges elmeosztály különleges kilépôje a
zsebemben.
Minden álmomat megette az ország
Minden fájdalmam újra kiserken
Belekényszerültem magamba megint
Felejthetetlen lettem.
Kép jelenik meg a kirakatban,
Egy szimpatikus arc az.
Látom, hogy most is csak én vagyok.
Elkerülhetetlen lettem.
Túlexponált képek, túl színes fények
szememben.
Víg Mihály a barátom, vagy inkább nagyon jó haverom volt. Őszinte ember. Elszerettük egymás nőit, semmi baj nem történt, ám az öccsén összekülönböztünk. Neki az öccse volt, nekem ócska tolvaj.
Az idő csaknem mindent elkotor. Kivéve az őszintétlenséget.
Illik elfogadni. Köszönöm. Egy-két hétig nem lövök rád (melléd!). Ezt megigérem, minden rajtad múlik. A cimboráim a füled mellé fognak célozni, de ha élesbe visszalősz, akkor sem történik egy-két hétig semmi. Ráérsz végiggondolni mindent.
Biztos vagyok benne, hogy nem fogsz olyan helyzetbe hozni, hogy vissza kelljen hivatkozni majdan (két hét) erre a hozzászólásomra.
Én nem erről szóltam. Nézd meg a topik címét!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Megváltoztattam G.G. jelszavát. De miután eszembe ötlött, hogy ilyent senkik - ellenérekú felek - sem tettek, önkritikát gyakroltam, és visszaírtam.
Olyan ez mint a film amit a kilencvenes évek szerb-horvát arcvonaláról láttam.
Egy falu volt a határ. Lőtték egymást halomra a szép, fiatal férfiak. De a határvonalon lévő kocsmát sose lőtték. És déltől háromig, naponta tűzszünet volt. Akkor lementek a nagyerős férfiak a kocsmába, szerbek és horvátok, szép katonaruhában, még ki is csinosították magukat, a kocsma közepin egy festett vonal volt, soha nem lépte át senki, csak húzták egymást, évődtek egymással, amúgy férifmódra, hogy Stepan, éjjel benne voltál a célkeresztemben, hallottad a süvítést a füled mellett, azt hittem kinyiffantottalak. És átküldött egy Sligovicát a festett vonal túloldalára a pincérrel.
Ilyenné vált a Kávéház is. Valami macherok ott fönt baszottul manipulálnak.
