Én éppen azért merem elfogadni az engedélyt, mert tudom, hogy nemigen adódhat olyasvalaki, aki annyit "érne nekem", mint a férjem. Behozhatatlan az előnye. Másrészt ebben fordítva is bízom. Persze nyilván munkál bennem is a kisördög, hogy hát XY vonatkozó nőnemű vajon többet ér valamilyen szempontból mint én, de a szívem mélyén tudom, hogy ha valaki valaha többet is "érhet" a férjem szemében, az nem azért lesz, mert ő jobb, hanem mert köztünk nem smakkol már valami úgy, mint régen.
Már eleve bajnak érezném, ha nem bízhatnék meg benne annyira, hogy engedjem azt tennie, amire neki van szüksége, mert akkor köztünk nincs rendben valami. Én így érezném.
Hullámvölgyben -mert volt több is, és huzamosabb ideig tartó is- valahogy eszünkbe se jutott kifelé tekintgetni....de azt hiszem, ezt már írtam.
Azzal meg mélységesen egyet értek, hogy a "hormonális feldobás", vagyis a szex színesítése, vagy hogy is szokták írni-mondani nem sokat ér. Az érzelmi kötelékek erősítése az, amitől jó lesz egy párnál a szex. A magánvéleményem az, hogy az un. szexuális elhidegülések oka is az, hogy valami más okból kifolyólag sodródnak el egymás mellől a párok, gyengül köztük az érzelmi kapcsolat, egymás társaságára sem vágynak, és akkor utána jön a szex ellaposodása. Szerintem persze, hangsúlyozom: szerintem :DDD
30 éves múltam tavany júliusban, a feleségem pedig 37 lesz idén áprlisban. Tavaly született egy kislányunk most 7 hónapos.
A feleségemről annyit érdemes tudni, hogy a volt kapcsolatai során nem tapasztalt túlságosan sokmindent a szexualitás terén. Ezalatt értem azt, hogy a volt pasijai nemigazán értették, hogy mire is van igazán szüksége. Az igazat megvallva még nekem is nehéz néha kideríteni, hogy mire vágyik, hisz a nők nem mindig merik bevallani úgy a vágyaikat mint mi férfiak.
Mostanában (mióta megvan a kislányunk) kevesebbet szexelünk, ami egyrészt annak is betudható, hogy neki "kisebb az étvágya". No persze ezt ellensúlyozandó, az enyém meg annyival nagyobb :)
Szeretném rávezetni új dolgokra, szeretném ha ugyanúgy élvezné az együttlétünket vagy még jobban, mint én.
A dologhoz hozzá tartozik még, hogy én mindig is a nálam idősebb nők felé vonzódtam, ez is egy fajta beállítottság, így ez egyfajta sikerélmény, hogy egy nálam idősebb nő a kedvesem.
A dologhoz hozzá tartozik még, hogy én sokmindenre kapható vagyok, míg róla ez nem mondható el. Példaként hozom fel az anális szexet: az egyik volt pasijának ez volt a kedvence, Ő viszont nemélvezte túlságosan, így aztán velem meg sem próbáltuk (persze nem gond, mert én sem vagyok oda érte, a punci jobb :D ). De pl. szeretném, ha Ő is odaadóan elégítene ki szájjal, mint ahogy én is megteszem ezt neki.
Továbbá én is olyan vagyok, hogy szívesen kipróbálnék többes játékokat (hiába... férfi vagyok) de nem tudhatom később hogyan hat ez majd ránk. A másik pedig: lehet, hogy olyan titkos vágyak vannak a nejemben, amiket még ő sem mer magának bevallani. Ezt vajon hogy lehetne kideríteni? (Hozzáteszem, hogy Ő monogám természetű, tehát csak én, és más senki... de ki tudja, mi rejtőzik a tudat alatt.)
Na kicsit hosszú lett, de a lényeg:
Szerintetek mit kéne tennem, hogy "felturbózzam" a szexuális életünket?
Csatlakozom bdv (75). hozzászólásához miszerint nagyon elkanyarodtatok a topic eredeti témájától. Vagyis ez a topic nem arról szól, hogy a tisztességes családanyák hogy lépnek félre és férjeik ezt hogy viselik el.
Szerintem is, az ismert, vagy hitelesen elmesélt tapasztalatok azt mutatják, hogy igen nehezen élik túl a kapcsolatok, a párhuzamos viszonyokat. Ebben egyetértek. Szerintem az "engedéllyel" is az a helyzet, hogy lehet, valaki megadja a másiknak, mert mainapság az a comme il faut, mondhatnám a konvenció, de valójában mégis bántja az engedélyt megadót, mert nem igen lehet azt másként megélni, mint hogy "én kevés voltam". Legyen bármilyen nemű az ember. Ha és ameddig valakit szeretek, nem azt akarom éreztetni vele, hogy "kevés". Szerintem az érzelmi háztartásnak e törvénye alól nem igen van kivétel. Persze, ha mindkét fél csak szexpartnert lát a másikban, az működhet, de azt nem nevezném kapcsolatnak a szó szorosabb értelmében.
Családanyáknak sokszor nem azért van több érzéke a szeretkezéshez, mert családanyák, hanem mert idősebbek-érettebek. A nők elég nagy részénél a kor - gondolom egy darabig - javít, mert oldottabbá, tapasztaltabbá, stb. válnak.
Sztorim semmi különös. Jóval több mint tíz év házasság, gyerekek, közben hullámvölgyek és hullámhegyek. Egy darabig egyre perverzebb dolgok felé sodródtunk, hogy az évek alatt a napi mókuskerékben is fenntartsuk az izgalamt és érdeklődést egymás iránt. Aztán átéltük, hogy ez nem megoldás, ellenkezőleg, nem a "hormonvihar" fokozása a megoldás. Ma már - korábbiakhoz képest - csendesbb, de sokkal mélyebb a kapcsolatunk, érzelemteli, és sokkal többet adunk így egymásnak. Ha közben valamelyik hullámvölgyben kifelé tekintgettünk volna, akkor véget ért volna.
Asszem az úgy lehet, hogy ami eleve szarakszik, azt el lehet rontani, ami nem szarakszik, azt nem. Persze többnyire az az igazság, hogy mindig utólag okosak a tisztelt résztvevők. :DD
Áhh, má' megin az van, hogy mindenki a saját sztorijából indul ki, és úgy véleményel itten. Mondjuk érdekes lenne filatel sztoriját megismerni, az sokkal többet mondana róla(rólad), mint a konklúziói(d). :)
Jójcakk, át kell menjek tisztességes családanyába, hogy legyen erőm háziribanckodni úgy 10 felé...;D
Szerintem egyikre se lehet mondani, hogy építené vagy rombolná, legfeljebb azt, hogy a tapasztalatat jellemzően az, hogy a külső kapcsolat (általában) rombolja és azt, hogy a tartós külső kapcsolat majdnem biztosan rombolja
Nem véletlenül tettem bele a "közöst", az "engedélyt", de (sajnos) az sem garancia semmire, ugyanis - láttunk mi már ilyet is - mi van akkor, amikor engedélyezett a külső kapcsolat, oszt' valaki mégis belehabarodik abba a külsőbe, holott az engedély "csak pár kufircra" szólt?
Ami meg a hazugsággal, lelkiismeret-furdalással "teltséget" illeti, nos a szeretők sokszor hihetetlenül gyorsan képesek leépíteni a lelkiismeret-furdalásokat, igen gyorsan idomulnak és így képesek a hazugsággal együtt élni és nem kell nekik sok idő ahhoz, hogy eljussanak a "nekem ez jár" gondolatáig.
Ez a gyorsaság mindössze attól függ, milyen a hites párjukkal való viszonyuk (szerintem).
Itt van asszem a kulcsszó, ami kettő: "közösen" vagy "engedéllyel". Vagyis nem titokban és hazugságokkal, lelkifurdalással terhelten. Nem magának a külső kapcsolatnak a meglététől, hanem annak kivitelezési módjától függ -tapasztalataim szerint :D- az, hogy építi vagy rombolja-e "félrelépés" az alapkapcsolatot.
Szerintem a kényszerű kompromisszum -és minden kompromisszum az-, meg az elhallgatások rombolják a párkapcsolatot, és ez az esetek egy részében függ össze félrekufircokkal.
Filatel valószínűleg egy hagyományos kapcsolatban él, hagyományosan elfogadott értékrenddel; libertinus nickkel mi meg egy "erkölcstelen" "toleránsabb" párkacsolati mintát képviselünk, ezért ugrottunk filatel számunkra tutit megmondó hozzászólására. Nyilván a magunk alapjairól kiindulva mindannyiunknak igaza van. Szerintem.
on: Jómagam tisztességes családanya koromban mertem megélni a ribancságomat, mely igen pozitíve hatott az un. személyiségfejlődésemre. Férjem megelégedésére is.
Szerintem a "minden" és "az általam ismert összes" között alapvető különbség van. Az előbbi tényállítást alapoz meg, az utóbbi véleményt.
"nem kell az "ösztönt" valami mindenható vezérlő erőnek megtenni" - egyetértünk.
Mint ahogy a rációt, a felettes ént sem egészséges megtenni ilyen mindenható vezérlőnek. Következményként ld. pl. a pszichoszomatikus betegségek tömegét.
Egyébként nem árt tudatosítani, hogy amit saját, tudatos döntésnek nevezünk el, nem más, mint vérünkké vált társadalmi konvenció.
Van egy pont az első hozzászólásodban, amiben viszont egyetértek: a tisztességesség elvárása a társsal szemben. Csak szerintem a tisztességesség fogalmát két ember közös megegyezéssel elég szabadon definiálhatja önmagának. Nem muszáj a többség konvencióit örök igazságként elfogadni.
Jó, az általam ismert "minden tapasztalat". Nem tudom miért kell ezen kérődzni, szerintem ez magától értetődik.
Az "ösztönnel" persze, hogy találkoztam. De nem az ösztön vezérli az embert. Felnőtt, érett embernél az ösztönökön kívül van még néhány szint. Én szeretném eldönteni, hogy mikor, kivel, milyen ösztöneimnek engedjek utat. És ez döntés kérdése, amihez a felelősség, szeretet és a következmények, és hasonló fogalmak társulnak, amelyek az ösztönökön egy picit túlmutatnak.
A döntés nem jelent racionális, észbeli döntést. A személyiség hozza meg a döntést, sokszor érzelmekkel is, gyakran homályban és intuícióra hagyatkozva. De ha már éltél egy ideig, értelemmel is fel lehet ismerni néhány tendenciát, ha visszatekintesz a döntéseidre.
Mindenesetre kultuszt nem kell csinálni a homályból, irracionalitásból, és főleg nem kell az "ösztönt" valami mindenható vezérlő erőnek megtenni. Mert az ember nem pusztán biokémia.
Ezek szerint te az összes vonatkozó tapasztalat birtokában vagy, a történetek kimenetelével együtt...
Nem a saját tapasztalataid alapján fogalamazol meg véleményt, hanem általános érvénnyel és punktum.
"Az ember dönt"
Punktum. Nem is tudom, irigyeljelek vagy sajnáljalak érte, hogy ezek szerint nem találkoztál az irracionálissal, az ösztönössel, a megmagyarázhatatlannal.
A művészet meg a maga többértelműségével, homályaival, rejtélyeivel úgy baromság, ahogy van :)))
Az eleve egy döntés, ha valaki kalandokra nyitottan mászkál a világban. Más meg úgy indul el otthonról, hogy észreveszi, de szép az adminisztrátor hölgy, akinél el kell intézni valamit, és közben nem kezdi el mindárt "akarni" is a kibontakozást a hölggyel. A kulcsszó az akarat. A vágy egy test után a biokémia folyamata. Ez lehetővé teszi a szexet. A szimpátia, a vonzódás egy másik lelki folyamat. Ez lehetővé teszi a tartós kapcsolatot. De se a biokémia, se a szimpátia nem ok egy kezdeményezés elindítására, ha egyszer már elköteleztem magam egy kapcsolatban. Felnőtt embert nem a biokémia irányít, hanem mérlegel, és dönt.
Egyébként a lényeget illetően egyet értünk, mint kiderült: "viszont egyetértek veled (személyes tapasztalás és látott-hallott-olvasott tapasztalás alapján): a hosszútávú szeretőség kevéssé erősíti a hites kapcsolatot, ... Abban is igazságos lehet, hogyha rendszeres az "időnkénti viszony", az jellemzően nem tesz jót a kapcsolatok többségének". Én se mondtam mást.
Írtál te (nem is régen) olyat, hogy "látszólag" - azaz az az erős gyanúm, hogy annyira mégsem boldogok azok az asszonyok..:((
Én úgy láttam eddig, hogy azokat az asszonyokat, akik tényleg megelégedettek - kockáztassuk meg: "boldogok" - azokat semmiféle rendestag (vagy rendespasas) nem bírja rávenni arra, hogy más "tagjára" vágyjanak...:))
Nem hinném, hogy a "tisztességes családanyák" lennének a legjobb szeretők - e vélemény legfeljebb abból adódat, hogy mással nem volt dolgod..:))
Ezek szerint - már úgy értem a "felületes népi pszichológia szerint" - szó nincs arról, hogy "holmi poligám hajlam(om)" lenne az, ami miatt időről-időre úgy érzem (igen erősen), hogy amikor esélyem van egy nőt "megszerezni", akkor valahogy úgy "nekibuzdulok" (hogy úgy mondjam); pusztán arról van szó ezek szerint, hogy meglátok valaki, esélyt érzek és "simán úgy döntök", na akkor most nekifutunk ennek az esélynek.
Ember vagyok, tehát döntök....
Most akkor megkérdezem a feleségemet, vajon tiszteli-e a döntés(em) szabadságát, vagy simán eldönti, hogy "eh, a pasi(m) poligám, nincs mit tenni, vagy megszokom vagy megszököm", esetleg sikerül lyukat beszélnem a hasába, miszerint olyan - tőlem teljesne független- kémiai folyamatok játszódnak le a testemben egy kívánatos nő megpillantásakor, ami ellen nem lehet küzdeni
...félek, ismerem a választ...
---
Egy dologban viszont egyetértek veled (személyes tapasztalás és látott-hallott-olvasott tapasztalás alapján): a hosszútávú szeretőség kevéssé erősíti a hites kapcsolatot, ugyanakkor egy "becsúszó rövid viszony" akár rendberakhat egy elszürkülni látszó viszonyt.
Abban is igazságos lehet, hogyha rendszeres az "időnkénti viszony", az jellemzően nem tesz jót a kapcsolatok többségének - hacsak nem közösen vagy engedéllyel "időnkédkednek a viszonyokkal"..:)))
---
(Azért a "van-e poligám, van-e monogám egyed" dolgot gondold át még egyszer...:))))
Nem hiszek abban, hogy párhuzamos kapcsolatok mélyítik, vagy erősítik az eredeti kapcsolatot. Ennek minden tapasztalat ellentmond. Olyan van, hogy egy másik személy fölmerülése, az alternatíva megjelenése tudatosítja, hogy a meglévő kapcsolat milyen fontos, és ekkor egy válság leküzdésében a felek újra és magasabb szinten elkötelezik magukat egymás iránt. De olyan, hogy tartós párhuzamos viszony erősítené a kapcsolatot, olyan nincs. Mint ahogy rendszeres mellékes kalandok sem erősítik. Ha ilyesmi fennáll, az kompromisszum a felek részéről, mégpedig szomorú kompromisszum.
Egyébként olyan sincs, hogy poligám természet, meg olyan sincs, hogy monogám természet. Ez felületes népi pszichológia. Az ember dönt.
Továbbá: családanyák gyerekeik apjával, bármi "vadat" csinálhatnak, és csinálnak is gyakran. Nincs ebben semmi.
Na és mi a véleményed arról, ha valaki nem válságos időszakban, saját nem monogám természetéhez híven bonyolódik párhuzamos kapcsolatba, mely érdekes módon erősíti, mélyíti az eredeti kapcsolatot.
Több emberrel találkoztam már, aki határozottan állított ilyeneket... :)))
A nyitó hozzászólást elolvasva úgy gondolom, ez a topik nem a tisztességes családanyák félrelépéseiről szól(na), hanem arról, hogy tisztességes családanyaként érint meg valakit az extrém, szokásostól eltérő szexuális viselkedés, a tisztességes családapa férjével, vagy mással.
Mivel az ember élete során folyamatosan változik, és fejlődik, ez nem is olyan elképzelhetetlen.
Hát szerintem pedig nem tisztességes semmilyen megcsalás, semmilyen párhuzamos akció. Amíg valakivel kapcsolatban vagyok a személyisége megérdemli, mert ember és emberszámba kell vennem, hogy monogám módon rá irányuljak. A párhuzamos akciók az emberi természet megsértései. Úgy értem, hogy ha valaki iránt el vagyok kötelezve, akkor az emberi méltóság - az övé és az enyém - megköveteli, hogy figyeljek rá, rá irányuljak, gyöngéd akarjak lenni vele, érdekeljen az élete minden szinten. Ezt nem szabad megsérteni. Minden párhuzamos akció elvon, elterel, gyengíti a másikkal való kapcsolatot. Ha az ember egy válságban kitart, nem keres párhuzamos viszonyokat, akkor sokkal nagyobb eséllyel oldódik meg egy kapcsolat válsága. Persze, van olyan, hogy egy kapcsolat végetér, az más. De amíg tart, ösztönök, meg más városi legendák, stb. nem mentik a párhuzamos akciókat.
Szerintem nem az a lényeg hogy az ember családanya vagy sem, legalábbis a szexualitás szempontjából ez teljesen lényegtelen. Az én igényeim és vérmérsékletem - a szülések utáni néhány hónapot leszámítva - cseppet sem változtak csak azért mert anya lettem. Sőt a tergességeim bizonyos időszakaiban semmi sem volt elég.... Nyilván ha az ember perverzebb dolgokat szeretne akkor a gyerekeket le kell passzolni a nagyszülőkhöz hogy üres legyen a ház, vagy el kell utazni pár napra a párunkkal hogy nyugodtan rosszalkodhassunk de ezeket a nehézségeket leszámítva minden ugyanolyan. És hogy a témaindító hozzászólásra is válaszoljak természetesen családanyaként is lehet kipróbálni új dolgokat.
Messze nem az a fontos, hogy férjénél van-e valaki, vagy sem. Hanem, hogy boldog-e, és per se a párjával. Ha nem az, akkor jön valaki más, aki boldoggá teszi. És ez mindkettejüknek, sőt, akár még az otthon maradtnak is jó.
Tökéletesen érthető, szerintem. Viszont szerinted hány férfi/nő viselné el, ha a felesége/férje intimitás nélkülözve mással bújna ágyba? Csak testi okok, drágám. Ezt sokszor még magunknak sem biztos, hogy elhisszük. :)
Másik oldalról pedig, akkor a legtöbben valahogy, de megcsaljuk a másikat. De mit is jelent, hogy lelkileg? Hogy tetszik valaki? De hiszen naponta akadunk ilyenekbe... Hogy már flörtölsz is vele, kicsi incselkedés? Tömeges válóokok rohangálnak... Vagy hogy lennénk vele, gondolunk rá? Akkor is, amikor a párunkkal vagyunk? Megcsaltuk úgy, hogy vele vagyunk? Igen, sokszor, de mégis, ez már tényleg az?
Ha nem szabsz egy fizikai határt, akkor számodra - érzelmileg is - elmosódnak a vonalak. Az érzéseidet, a testedet sokszor csak követed, de nem irányítod. A vonalon meg tudod állítani a testet, a szellem meg megy tovább, de sokáig nem tud a testtől elszakadni. Ha szeretőd van, akit eleinte csak egészségügyi szexnek gondoltál, az sokkal többet lesz jelen a lelki életedben is, mint tervezted. Nem valószínű, hanem nagyon valószínű. A kísértés legyőzése - és ebben áll a hűség nehézsége - hogy megállsz a vonalon, pedig kedvedre való falat áll a másik oldalon. Másik oldalról viszont nem győznél elnézést kérni a hűtlenségedést, amiért ugyan semmi nem történt, de te úgy meg.. vagy vele te úgy... Meg jó lett volna a másik intimitása, de persze csak egy kacér pillantás maradt.
A fizikai határok szerintem ezért fontosak. Át lehet lépni. Sőt, néha kell, anélkül, hogy meg tudnánk magyarázni. De azt mondani, hogy csak a test megy át, a lélek drágám veled marad... Értem, értem, de teljesen őszintén azért csak érezni merném, kimondani már nem. :)
mi egyszer a férjemmel belekeveredtünk egy gruppenszexbe átalakult házibuliba... na onnantol kezdve nem volt megállás:) mi kerestük az alkalmat hogy többesben lehessünk. aztán idővel kialakult, hogy mi is izgat minket. az hogy mással szeretkezzek ez annyira beindit mindkettőnket hogy" nagyon"...
voltam egyszerre több férfival is (swinger klubban) de az igazi az az ha a férjem által vagy az interneten összeszedett minél NAGYOBB farkú pasival fekszem le. nálunk ez 12 éve tart, és remélem még sok élményben lesz részünk!
És még valami.
Természetesen a véleményem egyáltalán nem jelenti azt, hogy innen kezdve elqrvulunk egy párkapcsolatban, hanem azt, hogy meghagyjuk egymás kíváncsiságát, netán függetlenségét, vágyait, és nem próbálunk rátelepdni a másikra úgy, hogy az fuldokoljon mellettünk/alattunk (tegyetek olyan határozót, amilyet akartok ;o).
Jobbnak tartom az őszinteséget, mint a struccpolitikát. Inkább tudjak arról is, ami bánthat engem, mint úgy tegyek, mintha mi sem történt volna - és rákérdezek mindenre, még akkor is, ha tudom, xarul fog esni a válasz.
Így jó (nekünk).
Nyilván nem mindenkinek jó így.
Nekem sem régóta.
Kiran,
mindegy, hogyan ragozok, bármerről is nézem, tehát akár 'bújok', akár 'bújik' (nyilván a párom), vagy akár 'vagyok én megcsalatva' vagy 'van ő megcsalatva', a konklúzióm nem változik, tehát vica versa igaz.
Érted?
