Ideje van megtanulnotok Szász Gyula Imre új gravitációs elméletét, ami kvantált gravitációs töltésekre épül, c-vel terjed és leváltotta Newton 'tömegvozását' és Einstein 'áltreljét'. A testek nehézségi gyorsulása függ az izotópösszetételtöl, tehát NEM EGYETEMES.
A taszító gravitációs hatás a gravitációs fizikusok orra elött volt, csak nem vették észre: Az elektromosan semleges test súlyos tömege
m(test;g) = N (m(P) - m(e)).
A gravitációs mezö mozgásegyenlete a véges Minkowski-térben
Azt is meg lehet magyarázni miért (P,e,p) felépítésü a mi anyagunk.
Ez avval függ össze hogy az (e,p) elektronneutrínó 0.703 x 10^-13 cm-es, a (P,E) protonneutrínó meg 3.83 x 10 ^-17 cm-es nagyságü. Ha befekülne egy elton az atommagban az kiesne onnan és eltávolodna.
Tanuljuk már meg, hogy a gravitáció NEM 'tömegvonzás', a gravitációt NEM is a tér görbülése okozza, hanem a stabil elemirészecskék elemi g-töltései okozzák.
És ez a testek ezreléknyi nagyságúan különbözö nehézségi gyorsulásaivál kitünöen ki is mutatható. (Amit a fizika elmulasztott ellenörizni!)
Einstein tömeg-energia ekvivalencia elve tehát nem érvényes, az elemi tömegeket m(e), m(P) nem lehet energiává átváltoztatni. A neutrínók ((e,p) és (P,E) is az elemirészecskék kötött állapotai, ezek csak azért tünnek 'tömegnélkülinek', mert az elemi g-töltések 'semlegesítik' egymást, a kétféle elöjel miatt.
Mivel az elemi töltések q(k) és g(k) invariánsok és a fajlagos g-töltések meg azonosak, az elemi tömegek m(e), m(P) megmaradnak, mégpedig MINDEN részecskereakcióban.
Csak a négy stabil elemirészecskénél, elektron (e), pozitron (p), proton (P) és elton (E), azonos a súlyos és a nyugvó tehetetlen tömeg. De az ezekböl összetett testeknél különbözik a kétfjata tömeg
(1) m(test;i) = m(test;g) (1- delta(test)).
Ha az elektromágneses hatás elhagyagolható a gravitációs hatással szemben (|F(e.m.)| << |F(grav.)|) és ha csak a statikus g-erövel számolunk akkor a testek mozgásegyenlete két test között
A delta(test) ezreléknyi nagyságrendü, ezt tudjuk az izotópok ismert tömeghiányából.
A (2)-nél feltételeztük azt is, hogy a két test g-töltése elöjele megegyezik, ami a körülöttünk lévö anyagál tényleg így isvan, mert ez csak protonból, elektronból és pozitronból áll (az elton ='antiproton' nincsen beépítve). Egy ilyen testnek, amelyik elektromosan semleges is, a súlyos tömege
m(test;g) = N (m(P) - m(e))
a nyugvó tehetetlen tömege meg
m(test;i) = N (m(P) + m(e)) + 2 M m(e) - E(kötés)/c^2 = m(test;g) (1 - delta(test)).
Az N a protonok, az M a pozitronok száma, és az E(kötés) az elemirészecskék kötési energiája az anyagban.
Aurora11: "A gravitációs fényelhajlás amiatt van,hogy a fény a téridő görbületén halad."
A téridönek NINCSEN 'görbölete'! Nem is tud emiatt a 'gravitációs térben' a fény elhajlani. Ostobaság volt a tér görbületét feltételezni, csak amiatt, mert a fizika nem ellenörizte a testek ezreléknyi nagyságrendben különbözö szabadesését.
Az elektromágneses mezö és a gravitációs mezö két fundamentális mezö, amik mindaketten c-vel terjednek, és amik kvantált, invariáns töltésekböl
(1) q(k) = {- q, + q, +q, -q} és
(2) g(k) = {- g m(e), + g m(e), + g m(P), - g m(P)}, k=e,p,P,E
erednek, de a mezök NEM folyásolják be egymást. A c-vel terjedö hatások miatt a véges tér-idö tartományoknak Minkowski metrikája van. 'Tér görböletröl' szó sincs!
A gravitáció nem is 'tömegvonzás', hanem a gravitációs töltésekböl
g(test) = (+ vagy -) g m(test;g)
eredö hatás. A gravitációs töltéseknek is két elöjele van, mint az elektromos töltéseknek. Az egyetemes gravitációs állandó a testek azonos fajlagos g-töltéséböl ered
G(grav.) = g^2/4pi,
ami viszont a négy stabil elemirészecske e, p, P és E azonos fajlagos g-töltésére (2) vezethetö vissza. Mivel az elemi g-töltések invariánsok, az elemi tömegek m(e), m(P), az elektron (e) és a proton (P) tömege, megmaradnak.
A statikus gravitációs erö két test között csak akkor vonzó, ha a két test gravitációs töltésének g(test1), g(test2) megegyezik az elöjele
A Hortobágyon az elektromágneses kölcsönhatás miatti fényelhajlás miatt van.Mert az eltérő sűrűségű levegőrétegben(eltérő a hőmérsékletük) görbe pályán törik meg a fény.Ez a teljes visszaverődéshez hasonló jelenség,csak a tényleges teljes fényvisszaverődésnél az effektus a fényhulámhossz nagyságrendjébe esik,vagyis az interferencia szerepet játszik,míg a délibábnál makroszkópikus méretű légtömegben történő görbe vonalú fénytörés zajlik le.
A gravitációs fényelhajlás amiatt van,hogy a fény a téridő görbületén halad.
Sok mindent nem tudnak az asztrofizikusok, azt sem, mi is az a gravitáció, honnan ered és mik a törvényei!
Még mindig azon a tévhiten lovagolnak a fizikusok, hogy gravitáció nincs is, csak a térnek van görbülése a 'tömegek' körül. De hogy mi is az a 'tömeg', például azt sem tudják!
A régebbi fizikusok meg azt hitték, a gravitációt a tömeg okozza, tehát hogy a gravitáció 'tömegvonzás'. Ez is egy tévhit volt!
Valóban rossz értékeket jósol az áltrel,mint amit kísérletileg megfigyeltek?Olyat hallottam,hogy egy áltreles jelenséget egy űrhajóban egypörgettyűvel fényhullámhossz pontossággal igazoltak,lézeres interferometria segítségével.Hogy lehet,hogy ennyire stimmel egy rossz elmélet(áltrel) a kísérleti megfigyelésekkel.Nem lehet,hogy azért mert igaz?
vs120: "Iszugyi, attól még, mert pontosan tudod a tömeghiányt, nem fogsz tudni számot adni a perihéliumelfordulásról. Ha beépíted a tömeghiány tagot a képletbe, onnantól kezdve szintúgy a Newtoni mechanika szerint megy az elméleted."
Marha, együgyü bunkó! Semmihez halvány dunsztja sincs, csak pofázik. Azt egy értelmes embernek legalább tudni kell, hogy mit mond!
Nagyon sz@rba lennének, ha a csillagászok rá lennének utalva a laborokban megmért newtoni gravitációs állandóra, a bolygók pályái meghatározásánál. De a Nap Kepler-állandójával sem sokkal szerencsésebb a helyzetük: A kinti bolygóknál (Uránusz, Neptun és Plutó) nagyon nagy ennek az elérése (kb. 1.5 erzeléknyi).
Arról nem is beszélve, hogy a Pioneer és Voyager trajektóriái meg nem magyarázott módón eltérnek a kiszámítottaktól. 'Hajszálpontos' megegyezés valahol a csillagászatban egy együgyü mese.
A kanonikus perturbációs számítás, ami után a Merkúr perihélium anomális rotációja hátra marad (a tényleges rotáció kb. 10 %-a), több mint kérdéses.
Eddington kiértékelése már 1919-ben támadva lett a fénysugár eltérítéséröl. Azóta a mérési eredmények, mint az ökörhugyozás viselkednek. Nem tudom honnan veszed a 'hajszálpontos' jelzöt?
Iszugyi, attól még, mert pontosan tudod a tömeghiányt, nem fogsz tudni számot adni a perihéliumelfordulásról. Ha beépíted a tömeghiány tagot a képletbe, onnantól kezdve szintúgy a Newtoni mechanika szerint megy az elméleted.
Egyébként meg felhívom a figyelmedet rá, hogy a bolygók tömegét a kísérleti adatok alapján számolták ki úgy, hogy a lehető legjobban egyezzen a modell a mérésekkel. Ergo, ha van, akkor a Merkúr virtuális tömegében ott szerepel a tömeghiány is, azaz már olyan tömeget adnak meg, amiből nem kell elvenned semmit, és nem kell hozzáadnod semmit, beteheted a képletedbe...
Aurora11: "Miért nem vették észre ezt a csillagászok!"
Kérdezd meg tölük, miért söprörték a több ezreléknyi eltéréseket a szönyeg alá. Hajszálpontos visszaadásról sehol egy szó sincs! Ez csak a nyilvánosságnak beadott mese! Ne is idézd ezt tovább!
Egy biztos: Semmilyen ötletük nem volt a csillagászoknak az eltérések magyarázatára, miért különbözik a bolygók súlyos és a tehetetlen tömege, meg hogy honnan is jönnek a bolygó kitüntetett pályái.....
Az én modellemben kell pl. ismerni a Merkúr izotópösszetételét, vagy legalábbis fel kell tételezi valamit a Merkú relatív tömeghiányáról.
Az áltrel kísérletekkel kimutatottan egy rossz elmélet.
Miért nem vették észre ezt a csillagászok!A Te modelled is annyira pontosan visszaadja a merkúr perihéliummozgásának maradványát(ami a klasszikus Newton-féle gravitációs tövénnyel nem lehetett),mint az áltrel?Et pont olyan,mint amikor Eötvösék a torziós ingájánál az F(e.m.) pont akkora volt,hogy a súlyos és tehetetlen tömeg azonosnak látszódjon.Szerinted az áltrel rossz,csak a véletlen műve,hogy hajszál pontosan visszaadja a Merkúr perihélium-mozgását,meg a Nap mellett elhaladó csillagfények elhajlását?
A newtoni állandó G(Newton) NEM egyetemes gravitációs állandó, a testek szabadesése függ a testek izotópösszetételétöl. A magyarázat a stabil elemirészecskék kvantált gravitációs töltéssével g(k) = {+ vagy -} g m(k) magyarázhato ahol az m(P) és m(e) az elemi tömegek és az egyetemes gravitációs állandó G(grav.) = g^2/4pi, ami kb 1.5%-kal különbözik a G(Newton)-tól.
Aurora11: "Miért az Új Fizika gravitációs töltéses törvénye helyesen írja le a bolygók mozgását? Visszaadja a bolygó dinamikáját a Kepler-törvényeket?"
Egy biztos, az Új Fizika nem adja vissza az egzakt Kepler-törvényeket. A Kepler-állandó R^3/T^2 ezreléknyi nagy eltéréseiröl számol be, részben a bolygók különbözö izotópösszetétele miatt: Belül vannak a Fe/Ni bolygók (nagy tömeghiányal), kivül a jég-/gázbolgók (kis tömeghiányal). A gázbolygók másként mozognak mint az Fi/Ni bolygók.
"A Newton által felimert gravitációs töltés nélküli gravutációs törvényben ilyen problémák fel sem merültek és a tapasztalattal összeegyeztethető mozgást jósolt.Csak a Merkúr perihéliummozgásának egy részét nem adta vissza,amit viszont az általános relativitáselmélet adott vissza."
Ez mese! Elöször: A bolygók Kepler-állandói 1.5 ezreléknyi eltérést mutatnak (az Uránusz és a Mars között.)
Másodszor: A Merkúr perihélium rotációját meg a gravitomágneses erö okozza. (Hasonlóan mint a Lorentz-erö az elektromos töltéseknél.) Nincs szükség az áltrelre!
Miért az Új Fizika gravitációs töltéses törvénye helyesen írja le a bolygók mozgását?Visszaadja a bolygó dinamikáját a Kepler-törvényeket?A súlytalanság nem létező fogalmát,hogyan egyezteted össze a tényekkel?És a gázbolygók másképp mozognak,mint egy ugyanolyan tömegő Föld típusú bolygó mozogna,mert más a gázbolygók anyagának összetétele?A Newton által felimert gravitációs töltés nélküli gravutációs törvényben ilyen problémák fel sem merültek és a tapasztalattal összeegyeztethető mozgást jósolt.Csak a Merkúr perihéliummozgásának egy részét nem adta vissza,amit viszont az általános relativitáselmélet adott vissza.
Einstein nem is tudta megmondani honnan is származik a 'tömeg', a testek súlyos és nyugvó tehetetlen tömege, és nem is gondolt arra, hogy különbség van a testek e két tömege között.
Einstein elött már Poincaré sejtette, hogy a testek tömege meghatározásánál az E=mc^2 reláció egy szerepet játszik, de a testek melyik tömegénél és hogyan, azt Poincaré sem tudta.
Einstein meg együgyüen a testek tömegét az E = mc^2-böl akarta levezetni, ami egy tragikus tudományos mellélépés volt.
Nevem Teve, a 'Cáfoljuk a relativitásemléletet'-ben:
"Nagyon egyszerű kérdésem van: Most, hogy képesek vagyunk ilyen szép és világos táblázatokat szerkeszteni, amiből bárminek a bármihez képesti sebessége leolvasható, van-e még bármilyen nyitott kérdés vagy vitatott pont?
Például: K: Igaz-e, hogy a specrel szerint egy test sebessége bármelyik megfigyelő szerint ugyanannyi. V: Nem igaz.
K: Igaz-e, hogy a specrel szerint két test sebességének különsége bármelyik megfigyelő szerint ugyananni? V: Nem igaz.
K: Igaz-e, hogy a specrel szerint a fény sebessége bármelyik megfigyelő szerint ugyanannyi? V: Igaz."
varhun: "Einstein is csak hitt Mileva elméletében."
Teljesen mindegy hogy ki csinálta, Albert Einstein 'Zur Elektrodyamik bewegter Körper' Ann. Physik 891 (1905) cikkében több alapvetö (fizikai és matematikai) hiba van, amit sokan már Eistein idejében észre is vettek. Az ilyen levezetés eleve már magában hordja azt, hogy a specrel a fizikába egy haszálhatatlan elmélet a mozgó töltések leírására az elektromágneses mezöben. Sem a Lorentz trafót nem tudta Einstein a levezetésével definiálni (a levezetése csak v = 0-ra érvényes), sem a tömeg jelentöségét nem törekedett megmagyarázni.
A tömeget BECSEMPÉSZTE a cikke 10. részlegébe, a 'Dynamik des (langsam bescheunigten) Elektrons'. Einstein átvette Newton felfogását, hogy az elektron helyét és sebességet pontosan meg lehet állapítani és Newton második törvényét: tömeg x gyorsulás = erö. Aztán 'nyugalomban álló rendszerröl' beszél Einstein, az elektronra ható erö összevetésénél, (ami maga már elletmond a specrelnek) és két nagyságú tömeget kap ki, a longitudinális és a transverzális tömeget a mozgó elektronra. A mi (az Új Fizika) mostani értelmezéssünkben Einstein észrevette, hogy kétféle 'mozgó' tehetetlen tömeg létezík, de az elektron nyugalomban létezö tömegénél egy árva szót sem szól, hogy ez honnan ered! Még arról sem szól Einstein, hogy miért egyezik meg (ha megegyezik) az elektron súlyos és nyugvó tehetetlen tömege.
Egy szó elég: Einstein 'Mozgó testek elektrodinamikájából' ki van csapva a gravitáció!
