hát, mostani és januári felbukkanásomból gyakoriság sehogy sem jön össze :o
Hercegszőlősön, Vörösmarton és környékén jövő héten lesz egy fesztivál. Gondoltam rá, hogy átkerekezek 1-2 program erejéig: http://www.surduk.com/
Az egyik fellépő a Sokacka Grana. Megnézvén a honlapjukat láttam egy érdekes áprilisi kétnapos konferencia programot, eszéki és zombori helyszínekkel. A címéből ítélve már a 4. lehetett: http://sokacka-grana.hr/pozivnica2009.pdf Zemlja, Suma, Sokci i Bunjevci
Kedves János, nem jelentéktelen tény, hogy a bunyevácok között jelentős számban akadtak nagyszerű granicsárok. Már ha katonák alatt őrájuk gondolsz.
Nem utolsósorban ezért is tartom a magyar állam, illetve hát az államot képviselő - az MTA által orránál fogva megvezetett - magyar parlament bunyevácokkal szembeni viselkedését kirívóan mocskosnak.
Vélhetően bunyevác őseink nem a mai idők hálájának reményében védték határainkat közmegelégedésre, hanem csupán mert ilyenek voltak, karakterüket a hűség magasfokon jellemezte.
Valójában én először a bunyevácok lakoskénti kassai jelenlétéről a Gálai Antitól hallottam, számára pedig forrásként valamelyik katolikus internetes portál szolgált.
Ez alapján én úgy tudom, hogy direkt a civil társadalomból csábítottak arra a vidékre bunyevác családokat, mivel útépítő, útkövező szakmában nagy nemzetközi hírnévnek örvendett ez a nép. Annak is meglehet a maga oka, hogy ottragadtak.
A horvátok még csak akkor tanultak szilárd útburkolaton járni, amikor a bunyevácok ezek építését már magasfokon művelték. :))
Örülök felbukkanásodnak, még jobban örülnék, ha gyakrabban osztanád meg velünk értékes gondolataidat!
Felmerül a kérdés, vajon minek köszönhető, hogy a bunyevácok egy része gyökeret eresztve éppen azt a vidéket választotta magának otthonául?
Szerintem nem ők választották otthonukul Abaújt vagy talán éppen Kassát, inkább odavezényelt katonák lehettek. Így ottlétük is valószínűleg ideiglenes lehetett.
Hogy a bunyevácok lakóhelyei nem értek véget Bácska területével, azt bizonyítja az egykori Abaúj-Torna vármegye lakossági összetétele is (székhelye: Kassa), ahol 1941-es év adatai szerint mintegy 2581 bunyevác nemzetiségű embert jegyez a krónika.
"A lakosság száma ... 1941-ben 203 438 magyar, 18 879 szlovák, 2581 bunyevác, 904 német, 623 cigány, 256 ruszin, 72 román, 3 horvát és 105 egyéb nemzetiségü lakott a vármegyében."
Ott, ahol számszerűségükben a magyar lakosság mellett a szlovákot követve a bunyevácok következtek a sorban, a magyarokhoz viszonyított közel 1,3 %-nyi lélekszámmal.
Mindez több száz, akár 1000 kilométerre is azoktól a helyszínektől, ahol jelentős számú bunyevác populáció volt található.
Felmerül a kérdés, vajon minek köszönhető, hogy a bunyevácok egy része gyökeret eresztve éppen azt a vidéket választotta magának otthonául?
Erre legjobb ismereteim szerint egyes szakmákban nyújtott kimagasló kvalitásuk játszott fő szerepet.
Kassa és környéke esetében például az, hogy kimagasló számban vették igénybe a nemzetközi hírnévnek örvendő bunyevác útépítők, útkövezők nagy körültekintést igénylő munkáját.
Az akkori Magyarországnak jók voltunk bunyevác nemzetiségűként, az egykori Magyarországnak jók voltunk hűséges granicsárokként, a mai Magyarország tagadja bunyevác identitásunkat, a mai Magyarország számára megfelelünk asszimilált horvátként is.
A mai Magyarországnak hovatovább már a magyarokra sincs szüksége, ezért talán különösen nem is lenne szabad meglepődnöm azon, hogy Horvátország a maga akár paraszolvenciális alapot is jelenthető Adriájával olyan otthoniasan mozog ebben az országban (ahol számtalan azoknak a száma, akik kilóra megvehetők), mint Piszkos Fred tette ezt a jelentősebb nemzetközi kikötők csapszékeiben.
Egyes kisebbségekkel szembeni asszimilációs, integrációs politika jól ismert belügyi kérdésként számtalan országban, de merem állítani, hogy a világon egyedülálló az, amit a horvátok engedhetnek meg maguknak Magyarországon akkor, amikor egy idegen állam területén folytatják mindazt, ami még saját területükön is mélyen elítélendő kéne, hogy legyen.
Bunyevác vagyok-vagyunk még bunyevácok: "Ezt értem el. Egy felsőszentiváni bunyevác gyerek." - vall magáról a világhírű karatemester, Dr. Polyák József.
Hogy hogysem, Polyák Jószó barátunk sem horvátnak vallja magát, nem az hangzik el tőle, hogy "egy felsőszentiváni horvát gyerek"!
Forogna is a sírjában közös barátunk, a Polcsics Máté, ha ez nem így történne.
Harcművész, kaszkadőr, testőr. Nyolcdanos karatemester, százharminckét filmben zuhant vagy öklözött, őrizte a közelmúlt összes kormányfőjét, seregnyi szakembert képezett ki. Egy derűs felsőszentiváni bunyevác: Polyák József."
Számomra fontos és kedves deszki szerb barátaim meghívóját tolmácsolom mindazok számára, akiket érdekel az igen magas nívón előadott délszláv kultúra.
Egyúttal innen is köszöntöm őket, e szép kort megért születésnap alkalmából!
Muity Mijo ____________________________
"Kedves Mindenki!
Örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy 2008. május 31-én aDeszki Bánát Szerb Néptáncegyütes fennállásának 60 éves évfordulóját ünnepeljük Deszken.
Tervezett programjaink: -kiállítások -filmmúzeum -ünnepi műsor -vacsora és bál
Jelenlétedre feltétlenül számítunk szeretteiddel együtt! Az előző évfordulókhoz hasonlóan az együttes volt és jelenlegi tagjai az egyesület vendégei a vacsorára. Amennyiben vendéggel érkezel jelezd, hogy igényelsz-e számára vacsorát, amely költségtérítéses. Egyeztetés alapján (határidő: 2008. április. 30.) vacsora rendelhető és asztal foglalható!
Drugi etno festival Bunjevački nacionalni ila 25. avgusta je odran u Bajmoku, a na festivalu svega i svačega, manje mesa, a najvie tista, kako Bunjevci nazivaju sve to se pravi od brana i to najčeće preovladava u ishrani: od gumboca, nasuva, listića, kruva, do pogače, sitnih kolačića. Na otvaranju festivala u dvoritu KUD-a Jedinstvo-Eđeg predsednik Bunjevačkog kulturnog centra Bajmok Branko Pokornić, inače domaćina ove manifestacije, naglasio je da su se u organizaciji rukovodili sa nekoliko principa: eleli smo da iz zaborava izvučemo sva stara ila koja su nekad bila na naim astalima i koja su ovaj narod odrala, zatim, da pokaemo kako se tokom jedne nedilje u svakoj velikoj familiji pravio raspored ila, i po tom se znalo koji je dan u nedilji, i da posebno prikaemo bunjevačku diku, nediljnu unu. elimo da u porodice vratimo nediljnu unu, kad se čitava familija u podne nalazila za istim astalom i u oputenoj atmosferi ila i dogovarala se o poslovima koji su je čekali. Sve je bilo protkano muzikom, pesmom i folklorom veterana KUD-a Jedinstvo-Eđeg i Bunjevačkog kulturnog centra Tavankut. U dobrom raspoloenju, uz posluenje i prijatne mirise jela, u sali i u dvoritu domaćina se okupilo nekoliko stotina ljudi. Svaki učesnik festivala je na svom tandu, kojih je bilo oko 20, nudio ono to je već pripremljeno doneo, ili ono to je ovde pripremio. Posetioci su imali mogućnost da probaju sva jela, a najčeće su to bili fanci, listići i razni drugi kolači i pogače sa makom, orasima, bundevom. A među gostima su bili Geza Kučera, predsednik Optine, predstavnici nekoliko nacionalnih saveta, kulturnih institucija, ali i poznatih ljudi iz javnog ivota Subotice.
Recepti za polizati prste
Pajo Kečenović je u katlanki kuvao čobanski paprika, u koji je stavio ovčije meso i sezonsko povrće, koje se, kako kae, moe naći u ataru. Masti nema, samo ono to je bilo na ovci. A Giza Kajčić je, sa 32-godinjim iskustvom kuvarice pripremala ćoravi paprika, staro bunjevačko jelo bez mesa koje se kuvalo preko nedelje. Ispri se luk, doda sitna parika i krumpir, a na kraju se naprave valjuci. Uz to ide salata od kupusa i sos od jabuka. Sos se pravi ovako: kisele iseckane jabuke se kuvaju, a na kraju se doda marinada od brana i vode da sos dobije gustinu. Ovaj sos se jede i sam kao doručak ili uz pečenje ili paprika. I kod kuće kuvam bunjevačka ila, a najradije poprene gumboce. Od brana i krompira napravim sitne gumboce, a kad se skuvaju poliju se zaprkom od crnog luka, masti i sitne paprike. Uz to ide paradičkom čorba. Klara Kujundić, iz Male Bosne, pred posetiocima festivala je napravila valjuke sa sirom posute poprenom prezlom. Testo se zakuva sa mlakom vodom i razvuče, a onda se stavlja sir i rukom seče na valjuke. Kada se skuvaju pospu se prezlom. Marija Bagi, iz Stare Moravice, je na svom tandu izloila listiće koje liče na guvu irokih rezanaca isprenih na masnoći. Kae, recept je jako jednostavan i od jaja, brana, malo soli i ećera umesi se testo, razvije se kao za supu i iseče sa mamuzom, a onda mota na ruku i stavlja u vrelu mast da se peče. Kada je gotovo pospe se prah ećerom. Jede se posle ručka. Među tandovima poređanim u dvoritu KUD-a Jedinstvo-Eđeg pored kojih su bili poreti na kojima se kuvalo za goste i iri, bila je i osamdesetpetogodinja Vita Horvacki iz andora. Ona je umesila pogaču sa makom i praznu pogaču, među Bunjevcima poznatu kao pogača sa bojom miloću. Ona je često uz neku čorbu bila ručak, kae Vita. U pola litre mleka stavim kafenu kaikicu soli, dve do tri supene kaike ećera, i masnoće, kada se rastopi da prekrije mleko. To ugrejem tako da ne peče prste, a onda dodam dva jajeta, jedan kvas i brano. Zamesim mekano, a testo na kraju mora da bude glatko i sjajno. Onda se testo die pola sata na toplom. Na siniji testo razvlačim rukama ne oklagijom, pa se jo pola sata die. Filujem makom ili namaem masnoćom, zavijem i pomaem jajetom ili masnoćom, i opet je drim da pogača naraste jo jedanput kolika je bila, pa tek onda stavim da se peče. Cilika Gilice iz Subotice je na svom tandu skuvala krumpir čorbu i nasuvo sa krumpirom. Njen recept glasi ovako: zakuva se testo, iseče na trouglaste rezance i skuva. Posebno se skuva krompir, a posebno popri crni luk sa crvenom paprikom, i onda se sve sjedini. Čorba se kuva od te iste zaprke i krompira koji se odvoje od nasuva. Brzo i ukusno, kae Cilika.
Nagrada za najbolju čorbu
Pokljukua čorba je naziv nagrađenog jela koje je skuvala Ana Vojnić Kortmi iz Đurđina. Zakuvam tisto ko za nasuvo, jel za čorbu, i mamuzom isičem kockice koje metnem u lernu da se peče. Skuvam čorbu od jednog perina, jedne argaripe, jednog krumpira i jednog luka, i kad je gotovo onda se zaspe sa tim pečenim tistom, i malo zapri. Čorbi se doda skorupa il paradičke, ko kako voli. Stipan Babić iz Bajmoka je pripremio zlatnu čorbu, kuvano meso sa prilozima. Kao manje obično jelo odabiremo sos od crnog luka. Na masnoći se popri brano sa sitno narezanim crnim lukom, a onda se doda malo supe i jo se malo kuva. Zakiseli se na kraju, i to sirćetom iz kiseli paprika ili feferona to daje pikantan ukus. Jede se uz pečenje. Stipan kae da je to staro i poznato jelo bunjevačke kujne. Kata Tikvicki i Merka Poljaković, iz Tavankuta, su kao i lane kuvale taranu sa divenicom, koja je posluena gostima festivala za ručak. I ona je dobila nagradu. One su prvo po starom običaju napravile taranu sitneći zakuvano testo od brana i jaja nekolioko dana ranije da bi se osuila. Očistili smo luk i krumpir, nakrićali i metnili na mast, a onda taranu i divenice. Divenica je svea domaća. Jednostavno je skuvati.
Zadovoljni i Bunjevci iz Mađarske
Među njima upoznali smo grupu iz Gare u Mađarskoj. Ana ibalin Bajaji, iz Gare, iz Mađarske je dola na festival kod svojih prijatelja u Bajmok. Oduevljena je svime to je videla, a posebno se iznenadila odličnim ukusom ganjaca. Sviđa nam se to smo vidili i probali sva naa starovinska bunjevačka ila. Mogu kazati da i mi tako kuvamo rekla je Ana na dobrom srpskom i bunjevačkom jeziku. Sviđaju nam se i listići, i to pravimo kod kuće, i kifle iz bunara, vi to zovete bunardije. Sve nam se sviđa i ljudi su jako prijatni. Upoznali smo i Miju Mujića iz Baje, iz Mađarske. Hvali festival, ba kao i svi drugi gosti. Prvi put je ovde, muzika i folklor su mu se svideli, kao i rakija, ali jelo jo do tog momenta nije probao, ali kako je rekao, dobar miris obećava dobar ručak. U sali KUD-a domaćina izloeni su kompletni ručkovi ili večere sa kojima su se kuvari takmičili. Među njima Marija Bonjak se predstavila sa večerom za Badnje veče. Pripremila je gra čobu zapenu maslom, nasuvo sa sirom i sa makom i pečenu ribu. Tu je i kolač boićnjak sa izvanrednim ukrasima, kao i med, beli luk, orasi, a jabuka je isečena na krike, svakom članu porodice po jedna da se uvek seti da pripada zajednici. Udurenje ena Tavankuta je pripremilo risarsku unu: pivčiji paprika, samun kruva, vino, kompot od vianja kao salata, i bundevara. Udruenje građana Bunjevačko kolo iz Sombora, se predstavilo sa svečanim nedeljnim ručkom: prisnac, zlatna supa sa kuvanim mesom i sosom od paradajza, paprika sa pirinčem, jagnjetina sa kompotom od ljiva i kajsijama, vino i pogača sa orasima i makom. Restoran Majkin sala je pripremio disnotorsku večeru: svinjokoljski paprika i krompirača sa hurkom, kobasicom i svinjskim rebrima. Uz pečenje se slui kompot od ljiva i bresaka i kisela paprika i krastavci. Od slatkog trudla ili fanci. Tu je i raritet, specijalitet ovog restorana vino od jabuke. Festival je organizovao Bunjevački kulturni centar Bajmok uz podrku Nacionalnog saveta bunjevačke nacionalne manjine, Izvrnog veća Vojvodine i Optine Subotice. Ovom prilikom prikazan je i prodavao se kuvar Bunjevačka ila, od recepata prikazanih prole godine. Kako je ovde rečeno, u planu je da se nakon izdavanja nekoliko ovakvih manjih publikacija napravi pravi kuvar bunjevački ila.
Tekst: Eva Bačlija; snimci: M. Novak
NAGRADE
Za najautentičnije jelo proglaena je pokljukua čorba, koju je skuvala Ana Vojnić Kortmi, iz Đurđina. Kao najstarije jelo nagrađeni su ganjci koje su spremile ene iz Udruenja ena Tavankuta, a najlepe araniran stol je bio onaj sa večerom na Badnje veče, Marije Bonjak iz Male Bosne. Najangaovaniji tand je bio tand Udruenja ena Subotice, a najbolji kolač fanci koje su napravile Marija Mihaljević i Rua Lazić, dok je za najkuvara proglaeno Udruenje građana Bunjevačko kolo iz Somora sa svojim nedeljnim ručkom. Tu je glavni kuvar bio Dragan Kubatov.
GEZA KUČERA: PORODICA ZA STOLOM
Dve stvari sam zapazio, jedna je ljubav sa kojom se priprema hrana, na licu svakog učesnika se vidi da taj posao ne obavlja iz nude nego ga i voli. A jelo koje se priprema sa ljubavlju je pravo jelo koje daje snagu, jer ljudima koji se bave zemljoradnjom uvek treba ta snaga. Druga stvar je ona snaga porodice koja dri sve na okupu za stolom, to danas kada smo izgubili neke ideale u drutvu, moe da ispravi neke greke. Moram reći da to ovde vidim, na neki način pokuavam da preslikam u ličnom ivotu. Ja sam srećan čovek, svake nedelje za stolom, za unom je cela moja porodica, na astal stavljamo tradicionalna jela, ima tamo i bunjevačkih i mađarskih jela izjavio je Geza Kučera na festivalu u Bajmoku, koji je ove godine, eto, po prvi put prisustvovao jednoj bunjevačkoj manifestaciji. Na pitanje ta mu je posebno privuklo panju odgovorio je: Volim sve, od onih sam to sve pojede to se na stol stavi, samo da je ukusno i dobro pripremljeno. Jelo mora da ima i izgled i ukus, mora biti začinjeno. Ne mora uvek biti mesa, ali je vano kako je stol postavljen. Kao kada je cura lepo obučena, i jedan astal je onda pravi ako je lepo postavljen."
________________________________
Kommentár: a sorok jegyzője kissé figyelmetlen volt, lévén nem jegyezte meg, hogy szerénységem kiknek a képviseletében volt jelen a gasztronómiai fesztiválon, valamint azt sem, hogy egy évvel ezelőtt is meghívott vendég voltam, illetve voltunk ezen a napon.
Ahogy akkor, most is kísérőm volt Héhn László jegyző, és Mezővári Miklós barátunk Bácsbokodról.
Velünk együtt meghívott más barátaink - Eperjesi L., Gálai A., Kricskovics J. -, egyéb elfoglaltságuk miatt nagy-nagy sajnálatukra nem tudtak megjelenni a rendezvényen. Na majd jövőre!
Mi született bunyevácok ezekkel a szörnyetegekkel sosem vállalunk közösséget!
Nem így a magyar "horvátság" nem jelentéktelen hányada!
Vajon ma e lobogó alatt közéleti szerepkört betöltők közül hány olyan akad nálunk, kik - kiragadott példa okáért - asszisztáltak a hírhedt Kalasnyikov-botrány útegyengetésében?
Vajon hány olyan akad ilyenek között, kik idegen állam szolgálatában állnak jól csengő tisztségekkel felruházva?
Vajon hány olyan akad egy idegen állam kiszolgálói között, kik igen vastag díjazásban részesülnek emiatt?
Jasenovac - Jasenovac, together with the nearby camp of Stara Gradiska, was the principal concentration camp in Croatia. It was a complex consisting of five camps about 60 miles from the Croatian capital of Zagreb. About 100,000 persons were killed there, including 20,000 out of 25,000 of Croatia's prewar Jewish population. This item is a pre-printed camp stationery card, postmarked Jasenovac, July 23, 1943, with a Ustasza violet censor stamp addressed to the inmate's mother in Zemun. Printed instructions state that: "Writing is a privilege rewarding good work and earns the rights to receive parcels." Please click on the thumbnail to see the full image, and then click your back key or "Jasenovac" in the left frame to return."
"A San Franciscó-i fellebbviteli bíróság hétfőn ismét érvénybe helyezte azt az alsóbb fokon elutasított keresetet, amelyben holokauszt-túlélők azzal vádolják a vatikáni bankot, hogy tisztára mosta a horvátországi usztasa rezsim által az áldozatoktól elrabolt javakat jelentette az NBC televízió."
"A bank a felperesek szerint több száz millió dollár értékben jutott az usztasa rezsim által elrabolt aranyhoz és más kincsekhez. A rezsim 700 ezer embert gyilkolt meg a jasenovaci haláltáborban és másutt, többségükben szerbeket."
"Amikor 1979-ben pápaként ellátogattam az auschwitz-birkenaui táborba, megálltam az áldozatoknak állított emlékmû elôtt. Több nyelven szóltak a feliratok: lengyelül, angolul, bolgárul, románul, csehül, dánul, franciául, görögül, héberül, jiddisül, spanyolul, flamandul, szerb-horvát nyelven, továbbá németül, norvégül, oroszul, romául, magyarul és olaszul. Ezeken a nyelveken mind Auschwitz áldozatait hirdették: hús-vér, mégis sok esetben teljesen névtelen férfiak, nôk és gyerekek történetét."
Hogyan is jut eszébe bárkinek is az az eretnekség, hogy átszakíthatatlan gyökereken nyugvó bunyevác múltunkat tagadja, átmagyarázza, megmásítsa, meghamisítsa, ellopja?
Mekkora nemzetközi botrányt képes kavarni, ha felbukkan egy-egy nevesebb holokauszt tagadó, kit emiatt akár börtönbüntetés is érhet az adott ország törvényei függvényében.
És ezt a holokauszt tagadást szinte kizárólag zsidó vonatkozásban szokták érteni. Mintha Hitler és csatlósai számára a szlávok kifejezetten kedves és dédelgetett népek lettek volna. Mintha őket nem érte volna ugyanaz a sorscsapás, ami a zsidókat, ami a cigányokat.
És mi vagyok én most, amikor ezeket a kérdéseket feszegetem, vajon én mit tagadok?
A holokauszt általános megítélésének korrektségét tagadom!
Na most, ha Hitler fenevad volt az ő sajátságos módszereivel, akkor a horvátok nemzetiségi politikájukra tekintettel pár évtizeddel később vajon minek tekintendők, kifinomultabb módszereik alkalmazásával?
Milyen az a nemzetköziség, milyen az az EU, mely megtűri azt, hogy egy nép az unión belül uralkodhasson más népek felett, hogy egy folyamat keretén belül módszeressen magába szippanthassa azok képviselőit?
Struccpolitikát folytató!
Mert az nem igaz, hogy nem tud róla!
Nem véletlen az sem, hogy a horvátok semmivel sem tartoznak enyhébb megítélés alá az Unióba történő tartozás szalonképtelensége kapcsán, mint a szerbek. Mert semmi különbség sincs közöttük!
Ami így valójában nem is igaz, hiszen a horvát háborús bűnösök bújkálva sunnyognak mind egytől-egyig (az állam asszisztálásával), míg a szerbek közül több is akadt, ki kiállt kétes minőségű hágai ítészei elé, bátran szembenézve a vádakkal.
Bizony nagy a különbség, és ha az erőltetett magyar-horvát csókos viszonyt nézem, bizony elmondható az örök frázis: zsák a foltját megtalálja!
A tegnapi nap során párunknak szerencsénk volt megtisztelő módon részt venni azon a Bunyevác Nemzeti Találkozón, ahol honi delegáltjainkkal méltó módon ünnepeltük Josip Bonjak 'Jocika', az eddigi alelnök elnökké választását, a nagy múltú Bunjevačko Kolo Sombor kultúregyesület élén.
Az illő köszöntést követően megtekintettük a zombori régió több bunyevácsággal kapcsolatos emlékművét, üzemlátogatáson vettünk rész Bezdánban, majd laza program keretében telt el a nap további része.
Maradtunk a környéken, és közkívánatra be-betértünk neves vendéglátó egységekbe.
Az egykori Čarda kod Tri Magarca, ma Sebesfok Čarda vízparti környezetével, és patinás berendezésével bűvölte el társaságunkat, amit csak tetézett a finom lehűtött Apatinsko Pivo. Nagy kár, hogy a csárda állandó zenészei nappal nem pengetik a húrokat.
Tovább haladván a híres zombori vendéglátós, Ivica Kovač 'Kice' Bezdán melletti csatornaparti vendéglátóhelyén - Ekokola Baračka - landoltunk, ahol a világ egyik legfinomabb szilvapálinkájával fogadtak bennünket. Mielőtt tovább haladtunk volna, későbbre halasztva megrendeltük Ivan barátunk mesterfőztjét.
Következő állomásunk a Čarda na Dunavu étteremegyüttes volt, ennek új gazdája van, pár nappal előbb nyitottak, így a meglehetősen nagy számú vendég miatt nem időztünk, viszont megtekintettük a Duna túloldalán szemben található híres Batinai Emlékművet. Meglepetésünkre kiderült, hogy delegációnk egyik tagja édesapja résztvevője volt az itt zajló emlékezetes csatának, megilletődötten emlékeztünk vissza a történelem e pillantára.
Tovább folytattuk gastro-utunkat a Dana partján, következő helyszín a híres Pikec Čarda volt, itt megkóstoltuk az étterem lelke, Čumba barátunk specialitását, a házilag füstült olajoshalat dévérből készítve (ennek Kice barátunk is híres mestere, ha nem a leghíresebb), előtte házifőzésű kisüsti vilmoskörte pálinkával, mellé ismét apatini sörrel kísérve.
Mindezek után visszatértünk Kovač Ivica csodálatos csatornaparti birodalmába, ahol Kice azonnal feltette főni dunai vegyeshal választékát (naná, hogy fatüzeléssel), és a rövidesen elkészült riblji paprika mellé a nálunk is megszokott házi gyúrású tésztát tálalta fel kedves Suzana, a gazdasszony. A szilvapálinka elmaradhatatlan előitala az ilyen csodálatos ételeknek.
Szép volt minden, finom volt minden, köszönjük szépen kedves vendéglátó barátainknak!
Minen maszlagot a bunyevácokkal sem lehet megetetni: Sztyepánnak nem hinném, hogy egyhamar ismét kedve kerekedik bunyeváckodni. Szórakoztassa ő csak szépen az övéit!
Vajon hasonló érdeklődést mutatna-e a helyi sajtó, amennyiben - példa okáért - Szerbia szervezne egy olyan előadást Baján, a Bács-Kiskun Megyei Nemzetiségi Központban, mely fő célja a lopás, az előadók között felsorakoztatva valamelyik egykori főkonzulját?
Megindokolni a honi bunyevácok esetében azt, mitől legitim ellopni egy népet; ellopni egy nép gyökereit; ellopni egy nép múltját, történelmét; ellopni tőle a kisebbségek alkotmányban rögzített alapjogát.
Vajon helyzete magaslatán áll-e egy olyan állami intézmény (megyei központként), mely az összes nemzeti kisebbség "otthonaként" ad helyet, egy nagy számban létező honi kisebbség megsemmisítését célzó szándék megvalósításához? Téve ezt évek óta!
Vajon mitől oly készséges a helyi sajtó akkor bunyevác kérdésben, amikor e néppel Horvátország és honi helytartói "foglalkoznak", és passzív egy éven át akkor, amikor a bunyevácok parlamentális úton próbálják meg hónapokon át tartó igyekezettel elérni kisebbségi jogaik elismertetését?
És vajon miért hallgat ugyanez a sajtó akkor, amikor az MTA elnöke asszisztációja mellett a magyar parlament megtévesztett és alultájékozott pártkatonái halálra ítélik e népet?
Azt a 10-15 ezer bunyevácot, kik közül nem egy vélhetően a Petőfi Népe napilap rendszeres olvasója. Annyi kurázsi nincs a médiában, hogy "hírértékszerűen" kiálljon olvasótáboráért? Esetleg fizetnünk kellene ezért? Ahogy tőkés körökben dukál?
"A bunyevác múlt és a jelen találkozása Petőfi Népe [2007-01-25]
Bácskai beszélgetések címmel holnap fél 4-kor a nemzetiségek házában tanácskozást szerveznek az itt élő horvát kisebbség tudományos munkatársai.
A nyilvános eszmecserén Dinko Sokcevic történész, a pécsi egyetem docense és Naco Zelic jogász, Horvátország egykori pécsi főkonzulja újabb adatokat tár fel a bácskai bunyevácság múltjáról és jelenéről. A beszélgetés témája: Bunyevácok ma. Egy órával korábban Baja testvérvárosa, Labin mutatkozik be egy templomokat bemutató fényképkiállítással. Másnap 19 órakor tartják a hagyományos bajai nagyprélót a Magyarországi Németek ÁMK-jában. A bácskai bunyevácok farsangi bálján az Orasje zenekar húzza a talpalávalót. Közreműködik Stjepan Jersek- Stef.
K. L."
____________________________________
Lesz itt olyan magvas tudománykodás, hogy recsegni fog a mennyezet, lám, ismét előadja tanait az a Dinko Sokcevic történész (kicsit magyarosabban Sokcsevics Dénes), ki bunyevác kezdeményezésünk kapcsán ontotta lenyűgöző módon az igét az ominózus Hrvatska kronika alkotásban.
Lám, társa is akad a népokosításban, Naco Zelic személyében, ki nem más horvátországi jogászként és exfőkonzulként, mint a Bácskai Horvátok Egyesületének az elnöke.
Butuska kérdés merül fel bennem: Horvátországban is található Bácska?
De ha nem, akkor hogyan kerül a horvát csizma a magyar asztalra?
Karagity elnök habzó ajkú khikhérhemmhaghamnakozása jut eszembe: most nem zavarja, hogy egy idegen országból jön valaki osztani az észt Magyarország lakóinak?
Na de majd a "bajai nagypréló", még jó, hogy nem nevezik "veliko bunjevacko prelo" néven e rendezvényt, az majd feledteti a bunyevác nép búját és baját.
Piszok okos emberek ezek a szervezők!
Mert hogyan is van ez?
Baján főként bunyevácok (nem horvátok), és kisebb számban szerbek élnek.
Mit érdemel hagyományos préló alkalmából ez a nép?
"Természetesen" horvát szervezéssel, egy mohácsi sokac tamburazenekar muzsikáját (Orasje), és egy horvátországi horvát énekes nótáit, ez az a bizonyos Stjepan Jersek Stef, ki bizonyára lenyűgöző lehet előadásával viroviticai közönség előtt, de Baján nem jósolok számára frenetikusan átütő sikert, mitöbb reménykedjen abban, hogy kulturált vendégek fognak megjelenni, és nem fogják kifötyölni megrendelésre szerencsétlenkedő bunyeváckodását.
Ezt kapjuk mi bunyevácok, Vízi E. Szilveszter kedves horvátaitól!
Jó mulatást annak, kinek erre vagyon affinitása :(....!
A bunyevácok bekebelezési szándéka zsigerből vált ki belőlem felháborodás, de tekintve azt a morbidságot, hogy a rácokat is horvátnak állítják be, akár a szerbeket is megpróbálhatnák kisajátítani :(.
"A kormányfő beszéde után átadták az elismeréseket. "Kisebbségekért"-díjban részesült: a Bethlen Gábor Alapítvány, Borbándi Gyula író, irodalom-történész, publicista ,Burgert Róbert, az Új Kézfogás Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Gergely István csíksomlyói plébános kezdeményezésére létrejött Csibész Alapítvány, Domokos Géza író, szerkesztő, a Kriterion Alapítvány elnöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke, a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Smaranda Enache, a Marosvá-sárhelyi Pro Europa Liga elnöke, Gyivicsán Anna néprajzkutató, a békéscsabai Szlovák Kutatóintézet vezetője, az ELTE Szláv Filológiai Tanszék docense, habilitált professzora, a Hermann-Niermann Alapítvány - az európai etnikai kisebbségek és népcsoportok híd-szerepének erősítése érdekében kifejtett tevékenységéért, Illés Ferenc, katymári római katolikus plébános, a háromnemzetiségű felső-bácskai település, Katymár plébánosaként a helyibunyevác, magyar és német közösségek hagyományainak megőrzése érdekében végzett példaadó közösségi munkájáért; Kallós Zoltán, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő, az erdélyi magyar és a moldvai csángó népzenei hagyományok összegyűjtése terén végzett felbecsülhetetlen értékű munkásságáért, a Kárpátaljai Ferences Közösség a rászorulók lelki és szociális gondozása, megélhetésük problémáinak enyhítése terén mindennemű megkülönböztetés nélkül végzett több éves tevékenységért, kiemelve Majnek Jenő Antal püspök atya érdemeit, Kórógy község - a község lakóinak a délszláv háború négy éve során tanúsított hősies magatartásáért, az Árpád-kori magyar település kulturális értékeinek megőrzéséért való kiállásukért, kiemelve Kel József, a község polgármesterének érdemeit, Lankó József, a Pécsi Egyházmegye cigányokért felelős lelkésze, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet /Lendva/ a szlovéniai magyarság történelmének, kultúrájának, néprajzának ápolása terén kifejtett tevékenységéért, kiemelve Göncz László, az intézet igazgatója érdemeit, Nagyné Volopich Mária, igazgató, az Edelényi Alapítványi Óvoda és Általános Iskola vezetője - a nagyon eltérő adottságú, eltérő indíttatású, értékrendszerű cigány gyermekek személyiség-központú oktatása érdekében végzett áldozatos munkájáért, a Neue Zeitung - a magyarországi német kisebbség hetilapjaként, a kisebbségi csoport történelmének, kultúrájának, hagyományainak és nyelvének ápolásához való hozzájárulásáért, amelyben kiemelkedő szerepe volt Schuth János főszerkesztőnek, a Román Hagyományőrző Együttes /Elek/ - a magyarországi román kisebbség hagyományainak, folklórjának ápolása és a sajátos helyi román táncművészet átörökítése terén végzett tevékenységéért; Újvidéki Egyetem - Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Vujicsics Sztoján, József Attila-díjas író, irodalom- és művelődéstörténész - a hazai szerb diaszpóra kiemelkedő személyiségeként végzett több mint négy évtizedes tudományos és irodalmi munkásságáért és a magyarországi szerbség kultúrájának és irodalmának feltárásában végzett hiánypótló érdemeiért."
"Talán még szomorúbb a temetõkápolna sorsa. Ugyancsak egy gazdag csávolyi német építtette eklektikus stílusban, az I. világháborúban hõsi halált halt fia emlékezetére, aki olasz fronton halt meg. Ennek tornyában most a, bunyevácok által 1722-ben, Baján öntetett kisharang kong. Többször megfogalmaztam magamnak, hogy ez a pici harang az 1720-as években lelkesedést, bizakodást, hitet adott az embereknek, az új élet kezdetéhez. Most a faluban már alig van bunyevác, 90 %-nál több a magyar, és a fennmaradó csekély hányad oszlik meg, szinte egyformán a németek és a bunyevácok között. Ez a harang most temeti a bunyevácokat, mert
A Szerbia határa menti település az észak-bácskai löszhát és a DunaTisza közi homokbuckák találkozásánál fekszik Bajától délkeleti irányban. Autóbusszal közelíthető meg az 55-ös főútról CsávolyBácsbokodBácsborsód, illetve TataházaBácsalmásMadaras útvonalon, Bajáról BácsbokodBácsborsód községeken, Bácsalmásról pedig Madarason keresztül.
Története
A 19. század elejéig
Az első írásos emlék 1388-ból ered. Ebben Kachmar néven, Bátmonostori Töttös László birtokainak felsorolása között szerepel. A következő évszázadban peres iratokban említik, 1466-ban Kathmar, 1494-ben Kathymar néven. Szerepel az 1520-as és az 1521-es Bodrog vármegyei dézsmajegyzékeken is. Lakói ekkor még magyarok, egyes feltételezések szerint kunok voltak.
Az átvonuló török csapatok által kipusztult lakosság helyére délről rácok jöttek. A török hódoltság idején a zombori nahijéhez tartozott, 1590-ben huszonkét adózó házzal tüntették fel. 1598-ban, Pálfy Miklós esztergomi kapitánnyal kötött egyezséglevélben neve Kachmar formában szerepel. Az 1699-es megyei összeírásában nem említették. A Rákóczi-szabadságharc után, 1714-ben ismét lakott volt, egy bírót és tizenhét szerb gazdát írtak össze, akik az 1716-18 közötti török háború idején Szabadkára menekültek. A háború után lassan újra benépesült, az 1724. évi összeírás szerint nyolc család lakta, akik 130 forint árendát fizettek. Az első templomot a katolikus bunyevácok1736-ban építették, akiknek a lelki gondozását a bajaiferences rendi barátok látták el.
A kamarauradalmi falu legkorábbi pecsétje 1744-ből való, felirata Selo Kagmar. 1748-ban az érseki hatóság önálló plébániát alapított. Az 1760-as években katolikus bunyevácokat telepítettek a faluba. A németek szervezett telepítéséről nincs adat, az anyakönyvi bejegyzésekből nyomon követhető, hogy a környező településekről költöztek ide. A századfordulóra a lakosság közel 3 000 főre gyarapodott.
A 18. század elejétől a II. világháború végéig
Katymár 1800-ban borsodi Latinovits Péter fiai, János és József tulajdonába került, akik katymári előnevet is kaptak. A falu kegyuraiként először templomot építtettek, amelyet 1807-ben Nepomuki Szent János tiszteletére szenteltek fel. 1821-ben szolgálati lakással egy nagyobb iskolát, majd kastélyt és rezidenciájuk mellett magánkápolnát építtettek. 1846-ban a falu két országos vásár tartására kapott engedélyt. Az 1873-as magyar polgári közigazgatás bevezetésével a 4 648 fős nagyközség az újonnan szervezett Almás székhelyű II. Felső járáshoz került. 1876-ban 4 tantermes új iskolaépületet vásároltak tágas kerttel. Ebben az időben német, magyar tannyelvű zsidó elemi iskola is nyílt. A német, dalmát tannyelvű római katolikus iskolát az 1890-es években két tanteremmel bővítették. A nemzetiségi nyelvek mellett bevezették a magyar nyelvű oktatást. A tankötelesek száma mintegy 700 fő volt. 1884-ben Mándity Mihály tanító beindította a Neven című bunyevác lapot, és még ez évben, Mária mennybemenetele ünnepére közadományból Vodica forrásnál kápolnát emeltek.
Az 1900-as népszámlálás idején 850 házban 4 645-en laktak, anyanyelv szerint 368 magyar, 2 562 német, 1 689 bunyevác, 17 szerb 5 horvát és 4 szlovák. A római katolikusok mellett 17 görögkeleti és 75 izraelita vallású volt. Posta- és távíróhivatal, postatakarékpénztár működött. A templomot 1902-ben bővítették. 1912-ben új, korszerű iskolát építettek, itt egy osztatlan bunyevác tagozat is nyílt. Téglagyár, homokbánya, hengermalom, vajgyár és tejszövetkezet működött. A lakosság két kaszinót és temetkezési egyesületet tartott fenn.
A 3 000 holdas Latinovits uradalom átnyúlt Madaras és Borsód határába. Horthy Istvánné Latinovits Margit gazdaságához 1 200 hold tartozott. Birtokaikat bérlők művelték. Sok áldozatot követelt az első világháború. Az 1919-1921 közötti szerb katonai megszállás idején feldúlták és kifosztották a Latinovits kastélyt.
Az 1920-as években a földreform végrehajtása során 148 családnak juttattak házhelyet, 266 személy termőföldjuttatásban részesült. Nagyarányú köz- és magánépítkezések folytak. 1927-ben épült a szentai iskola, 1929-ben készült el az emeletes kultúrház, földszintjén egybenyitható nagyteremmel és színpaddal. A tanyavilággal együtt közel ötezer lélekszámú faluban gazdakör, ipartestület, polgári olvasókör, sportegyesület, önkéntes tűzoltó testület, vadásztársaság, vörös kereszt, leventeegyesület, olvasókör, valamint mozi működött. 1942-ben felszentelték a bunyevác katolikus kör helyiségeit.
Kedvezőek voltak a birtokviszonyok. 1935-ben 1 445 gazdaság működött 12 350 kat.hold területen, amelynek 81 százaléka szántó, 2,4 százaléka kert és szőlő, 8,2 százaléka rét és legelő, a többi erdő és nádas volt. 1941-ben a lakosság 24,7 százaléka magyarnak, 48,6 százaléka német nemzetiségűnek, 26,7 százaléka bunyevácnak vallotta magát.
1944 októberében a németek egy része elmenekült a faluból.
A II. világháború után
1945-ben 44 személyt hurcoltak kényszermunkára a Szovjetunióba, 1946-ban pedig 1 340 németajkú lakost telepítettek Németországba. A kitelepítések után 365 ház vált üressé, amelyeket betelepülő családok kaptak meg. A hátrahagyott 6 200 kataszteri hold földet 700 személynek osztották ki.
Több év telt el, mire a gazdasági élet fejlődésnek indult. Először földművesszövetkezet, azután a lakosság társulásával nyolc mezőgazdasági csoport, majd 1949-ben állami gazdaság, 1951-ben ipari szövetkezet alakult. 1958-ban filmszínház, a következő évben több kilométer hosszan betonjárda épült. Új cukrászda, valamint önkiszolgáló bolt nyílt, és átadták a honvédségtől átvett épületben létesített szociális otthont. 1963-ban autóbusz várótermet, 1970-ben a községháza helyén új tanácsházát építettek.
Hírneves délszláv amatőr együttes működött, 1959-ben a csoport egyhetes Baranya megyei vendégszereplésen is részt vett. 1966-ban értelmiségi klub és vegyes kórus, 1970-ben Bunyevác Kör alakult. A délszláv és a magyar tannyelvű iskola összevonásával az országban az elsők között itt alakult meg a nemzetiségi, nyelvi tagozatos általános iskola. 1970 szeptemberétől a tanulók heti öt órában tanultak horvát, illetve német nyelvet.
A termelőszövetkezetek 1974-ben Egyetértés Termelőszövetkezet néven egyesültek. Az 1980-as években több mint 400 taggal, 4 000 hektár területen gazdálkodtak. Állami támogatások segítségével műhelycsarnokot, faipari részleget és varrodát létesítettek. Gazdálkodási eredményeik alapján előkelő helyen szerepeltek a szövetkezetek országos rangsorában.
A Vegyes és Építő Szövetkezet különféle tevékenységekkel bővült, és több mint száz főt foglalkoztatott. A kereskedelmi ellátást és a vendéglátást biztosító Bácsalmás és Vidéke ÁFÉSZ üzemanyagtöltő állomást, 1975-ben ABC áruházat épített és korszerűsítette valamennyi az üzletét. 1986-ban fogászati rendelőt építettek, felújították az iskolát, a lakosság hozzájárulásával nagyarányú járdaépítés kezdődött. 1988-ban megyei támogatással víztisztító és arzénmentesítő berendezést létesítettek. 1989-ben nyitották meg a száz férőhelyes korszerű óvodát. A települést 1991-ben kapcsolták a távhívásba, jelentős mértékben bővült a telefonhálózat. 1992-ben nyitották meg az új szociális létesítményt, amely az öregek napközi otthonával és a házi szociális gondozó szolgálattal összevont intézményként működik. Felújították a helyi védettségű nagypolgári házat, amelyben a postahivatal működik. 1992-ben szentelték fel a kitelepített németek anyagi segítségével felújított római katolikus templomot. 1994-re készült el a 14 tantermes, nemzetiségi oktatási intézmény korszerűsítése és felújítása, 1998-ban fejezték be a közösségi ház rekonstrukciós felújítását. A község legnagyobb beruházása 1999-ben a földgáz bevezetése volt.
A gazdaságban történt negatív változások miatt az 1980-as évek végétől fokozatosan nőtt a munkanélküliek száma. Az ipari üzemek megszűntek, a korábbi évekhez viszonyítva mintegy 80 százalékkal csökkent az iparban foglalkoztatottak aránya. A mezőgazdasági termőterület nagyobb része magántulajdonba került. A munkahelyek elvesztését az emberek fájdalmasnak élték meg. A tartós munkanélküliséget az önkormányzat közhasznú foglalkoztatással igyekszik enyhíteni. A lakosság megélhetését a mezőgazdasági termelés és az állattartás biztosítja.
Katymár címerét és zászlóját, valamint az első és a második világháború áldozatainak emléktábláját 1993-ban avatták fel. A millenniumi év emlékére, a templomdomb tövében állítottak emlékművet. A helyi hagyományok ápolásában tevékenyen részt vesz a Neven Bunyevác Kulturális Egyesület és a Katymári Németek Egyesülete. Az amatőr művészeti csoportok és a tanulóifjúság számára a nemzeti ünnepek mellett számos bemutatkozási lehetőség kínálkozik: farsang idején a sváb bál és a bunyevác préló, a pünkösdölő, az aratóünnep (duijance), valamint decemberben az anyák és apák ünnepe. A község sportegyesülete labdarúgó szakosztályt, valamint testépítő klubot működtet.
A római katolikus lakosság mellett kis létszámú a reformátusok száma, a gyülekezet imaházat működtet. 1990-ben, az első önkormányzati választáson dr. Pál Lászlót, a korábbi tanácselnököt választották a község polgármesterévé. Miután kinevezték a Bácsalmási Munkaügyi Kirendeltség vezetőjének, lemondott tisztségéről. Az 1993. április 25-én tartott időközi, valamint az 1994, 1998 és a 2002. évi önkormányzati választásokon Hebők Béla vállalkozót választották polgármesterré. Az első, 1994. évi kisebbségi önkormányzati választáson német, 1998-ban, valamint 2002-ben német és horvát kisebbségi önkormányzatokat választottak.
Katymár testvértelepülése a németországi Waldstetten. Ebben a kisvárosban és környékén élnek a kitelepített katymári németek, illetve utódaik. A több évtizedes kapcsolat 2000-ben, a testvértelepülési szerződés aláírásával vált hivatalossá.
Zomborban megszületett MARTIN MATIĆ, aki a zombori és a bajai gimnáziumokban folytatott tanulmányait követően Pesten szerzett jogi doktorátust, majd ügyvédbojtár lett Zomborban. Már 1904-ben bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba, amelyben a munkások szociális ellátásáért és nyugdíjbiztosításáért szállt síkra. A háborút követően rövid ideig Baja ispánja, tagja a Magyarország és az SZHSZ Királyság közti határ megvonásával megbízott bizottságnak, a párizsi békekonferencián a bajai háromszögben élő bunyevácok és sokácok képviselőjeként vett részt, a nép között pedig azért agitált, hogy válasszák az új országban való életet. A Szabadkán megjelenő Neven bunyevác lapban a bunyevácok nemzeti érvényesülése mellett szállt síkra, Zomborban igazgatója a Körzeti Munkásbiztosító Hivatalnak. 1940-ben Belgrádba költözött, ahol 1945. január 27-én elhunyt.
"A legújabb és számunkra mindenképpen érdekes, hiszen a magyarok mellett élő bácskai bunyevácok neveit rendszerezi az 1994-ben, a Matica srpska kiadásában megjelentetett Imenoslov Backih Bunjevaca (A bácskai bunyevácok névtára) c. könyv (Novi SadSubotica, 1994), Marko Peic és Grgo Baclija munkája. A szerzők régi anyakönyvekből és más forrásmunkákból nagyon gazdag, családneveket és keresztneveket egyaránt tartalmazó névtárat gyűjtöttek össze a ZomborSzabadkaBaja térségben. Kutatásuk 76 bunyevác településre terjedt ki, amelyek közül sokban ma már nem élnek bunyevácok, de családneveik beépültek a magyar névtani rendszerbe, elmagyarosodtak. Az utóbbi két évszázadban a bunyevác névadás igen sajátos volt. A szülők a keresztelőn népi nevet adtak a gyermeknek és így hívták a családban, a paptól vallási nevet kapott a védőszent neve alapján, az állami anyakönyvbe pedig a szigorú állami adminisztráció által előírt nevet jegyezték be. A bunyevác névtár sajátossága, hogy igen nagy a ragadványnevek száma, különösen Szabadkán és környékén. A családi ragadványneveket őrzik a bunyevácoknál gyakori kettős családnevek. Ragadványnevekkel szinte kizárólag csak a férfiágon találkozunk. Ez a könyv közel 4 700 családnevet, 1 656 családi ragadványnevet, 480 keresztnevet és 830 egyéni ragadványnevet tartalmaz.
A bunyevác nevekkel foglalkozik Trifun Pavlovic tanulmánya is: a bácskai bunyevácok kettős vezetéknevének kialakulását vizsgálja, amiben a főszerepet a ragadványnevek állandósulása játszotta. A szabadkai Üzenet c. folyóirat XX. évfolyamának 79. számában jelent meg 1990-ben. Szintén ebben a folyóiratban jelent meg a Szlávmagyar kölcsönhatások a személy- és családnevekben című tanulmánya is (Üzenet, 1990. XX. évf., 4. sz.). Néhány példa az általa említett nevekből: az Ugrin általános szláv elnevezése a magyarnak, ez ilyen formában szerepelhet családnévként, de képzőkkel lehet női és férfi keresztnév is. A székely szóból ered a Sekula férfinév, de ebből is alakíthatók családnevek. A magyar úr szóból képezték a szlávoknál gyakori Uros keresztnevet. A folyamat kétirányúságát mutatja, hogy az egyik legkedveltebb magyar férfinév, a László viszont szláv eredetű, a Vladislav-ból alakult ki. A Stanislav magyar változata a Szaniszló, a Tihomir szerb névé a Tihamér. A Hungarizmusok a sumadijai falvak toponímiájában című tanulmánya helynevekkel foglalkozik ugyan, de az előzőekben már említett példákhoz hasonlóan vannak antroponímiai vonatkozásai is."
Lehet, hogy már említést tettem alábbiakról, de ilyen magvasságokat nem lehet elégszer közzé tenni, és remélem a közeljövőben aktuális témává fog válni Ujo Tonco (aki nem rokonom!!!) épületes ügyködései bunyevácaink rovására.
Sajnos arra nincs időm, hogy lefordítsam az írást, annyit röviden, hogy a bunyevácoktól bekebelezett bajai Csitanicáról és szövődményeiről szól.
Az Ujo máris egyeztethet Árpi kebelbarátjával (kulcsokat lehet előkészíteni), kinek a kezén/lelkén száradnak azok az anyagi javak és egyéb ingóságok, melyek ki tudja hol kötöttek ki.
Akik értik alábbiakat, kérem, ne hagyják abba a röhögéstől, tanulságos végigolvasni, miféle embereknek, miféle módon, miféle embereket sikerült ekként bolonddá tenni.
És sírni tudnék ...
____________________________________________
"TEAK POLOAJ HRVATA U MAĐARSKOJ
Bajska bunjevačka katolička čitaonica
Pie: Antun Mujić, predsjednik Bajske bunjevačke katoličke čitaonice
Bunjevački Hrvati su 1909. godine u Baji, gradu koji danas broji 40.000 stanovnika, u svrhu odravanja svoje kulture, svojih običaja i svoga jezika, osnovali drutvo "Bunjevačka čitaonica". Mađarsko Ministarstvo unutarnjih poslova odbilo je registriranje drutva, jer se u nazivu nalazi riječ Bunjevac. (Vidi primjer Mohačke okačke čitaonice gdje su da bi je registrirali, morali promijeniti naziv u Mađarska čitaonica mohakih okaca). Tako su osnivači promijenili naziv i osnovali drutvo pod imenom Krćanska čitaonica, to je izravno odobrio i ministar unutarnjih poslova. Dozvola za osnivanje Čitaonice ujedno je značila da je riječ o jednom od najstarijih hrvatskih bunjevačkih drutava, iako se nije moglo registrirati pod svojim imenom. 1910. godine su članovi drutva svojim novcem (bez ikakve dravne ili vanjske pomoći, dapače nasuprot tome) svojim radom i znojem sagradili zgradu čitaonice. Drutvo je postiglo da je u Baji i u okolini napokon osnovana jedna organizacija Bunjevaca, jedina oaza za njegovanje hrvatske kulture, običaja i jezika. Nije pretjerano ako tvrdimo da je bila jedina oaza, jer članovi drutva - isto svojim novcem - osnovali su knjinicu s otprilike 2.000 knjiga, hrvatskim i klasicima svjetske knjievnosti, naravno u hrvatskom prijevodu, tako moemo pretpostaviti da je svojevremeno bila najveća hrvatska knjinica u Mađarskoj. U zgradi je sagrađena i pozornica, s potrebnom kazalinom opremom (rasvjeta, zastor, kostimi, kulise), i svake godine prikazali bi jednu ili dvije predstave, naravno s amaterskim glumcima, ali na bunjevačkom hrvatskom jeziku, to je bilo itekako značajno za odravanja kulture i njegovanje jezika.
Drutvo je preivjelo I. svjetski rat, Antantu, Hortijev reim i njemačko osvajanje, kao i II. svjetski rat, ali nije preivjelo "najsuvremeniji drutveni sustav u povijesti čovječanstva", jer su komunisti 1949. rasformirali drutvo, zgradu nacionalizirali, knjinicu s 2.000 knjiga samljeli (nisu ih popalili kao faisti), kazalinu dvoranu razruili, opremu kazalita raznijeli, odnosno devastirali. Tim činom su prekinuli 40 godina staru povijest Hrvata Bunjevaca Baje, i unitili jedinu ustanovu gdje se jo čula hrvatska riječ. Ali, nisu samo zgradu zatvorili i unitili knjige, nego su strpali u zatvor i vođe drutva (dr. Jelića, Agatića i druge). Zavreno je jedno razdoblje od 40 godina i započelo je slijedećih 40 godina u kojem je djelovala "junoslavenska" kola, ali ni jedno bajsko dijete nije naučilo "junoslavenski", a postojala je i ("junoslavenska" plesačka grupa čiji članovi nisu govorili "junoslavenski", već samo mađarski.
Ponovno rođenje(?)
S upitnikom smo napisali naslov. 1988. jedna oduevljena grupa Bunjevaca (oko 30 ljudi) ponovno uspostavlja čitaonicu i sukladno zakonu registrira je kod tadanjeg Gradskog savjeta i tako Čitaonica postaje pravna osoba - ponovno. Tada nisu postojali takvi problemi da naziv Bunjevac ne bi registrirali, ali počele su druge kalvarije. Zgradu, nekadanje sjedite, nisu vratili, usprkos tome to je na zahtjev obiao sve moguće forume. U međuvremenu je donesen zakon o nekretninama crkvene imovine i tako je zgrada vraćena bajskoj upi Sv. Antuna, zbog svog naziva (Krćanska čitaonica!) upa Sv. Antuna proslijedila je zgradu Bajskoj Bunjevačkoj katoličkoj čitaonici, dakle stvarnom vlasniku. Zgradu je za vrijeme komunizma koristila Bajska ugostiteljska tvrtka kao restoran i sukladno namjeni pregradila. U zgradi je kuhinja velikog kapaciteta (300-400 osoba), te nekoliko skladita i pripremnih prostorija. Tako smo dobili natrag zgradu, koja preko 10 godina nije bila obnavljana, dakle u zaputenom stanju. Postavilo se pitanje to učiniti sa zgradom. 1997. obratili smo se ravnatelju Ureda premijera mađarske Vlade za nacionalne i etničke manjine. Molbu su odbili. Molili smo Gradsku samoupravu u Baji da donese odluku kojom bi čitaonica postala gradski obrazovni centar (grad Baja ima 4 obrazovna centra). Gradonačelnik je predao nau molbu Odboru za obrazovanje gradske samouprave, no obzirom da već dvije godine nismo dobili nikakav odgovor, nau molbu moramo smatrati odbijenom. Za obnovu zgrade ni od koga nismo dobili nikakav novac, a najhitnije unutranje popravke i preinake financirali smo novcem to smo ga dobili od bajske hrvatske manjinske samouprave. U nestaici daljnjih novčanih sredstava bili smo primorani obustaviti radove. Sada sve stoji tako nedovreno bez ikakvog izgleda, jer za zavretak ne stoji na raspolaganju niti jedna forinta. Ugostiteljska tvrtka nam je predajom zgrade ostavila i neto tronog namjetaja, kao to su stolci, plinske peći za grijanje, kuhinjsku opremu itd. Trenutno nema ni jednog čitavog stolca ili stola, jer smo ih i mi tijekom godina dalje koristili, ali za njihov popravak ili nabavu novih nismo dobili ni jednu forintu.
Čitaonica je nekoć raspolagala s knjinicom od 2.000 knjiga koje su komunisti unitili. U Mađarskoj su donijeli zakone za niz raznih odteta nakon "promjene sustava". Za odtetu nae unitene knjinice nitko nije dao niti jednu forintu. (Količine knjiga koje su poslane za Mađare izvan Mađarske mogu se mjeriti u vagonima). U Baji unutar Gradske knjinice postoji tzv. bazična knjinica s ("jugoslavenskim)" knjigama. Sporazumjeli smo se s ravnateljem Gradske knjinice da treba razdvojiti knjige na hrvatski i srpski dio i tako prekinuti jugoslavensku bazičnu knjinicu. Za hrvatski dio Hrvati su ponudili mjesto u zgradi čitaonice, a za smjetaj srpskog dijela bi se nastavili oni brinuti. Hrvatske knjige su trenutno u zgradi čitaonice, ali ni jedna nije posuđena, tako da se knjinica moe smatrati skladitem. Ne raspolaemo ni s jednom forintom za grijanje, rasvjetu, telefon, vodu i za plaću knjiničara koji bi izdavao knjige na posudbu. Čitaonica je pravni nasljednik drutva koje je rasformirano 1949., ali nakon ponovnog uspostavljanja ne moe se nastaviti gdje je rad prekinut prije 40 godina. Sve se mora početi ispočetka. Nove generacije su odrasle, koje vie ne govore jezik, a i mađarsko-jugoslavenski odnosi su učinili svoje. Nakon ("promjene sustava" u Mađarskoj pokrenut je jedan drugi, novi drutveni proces - praćenja sudbine Mađara izvan granica zemlje i velikoduna potpora matične drave iseljenim Mađarima. Mi Hrvati tada nismo bili u poloaju da dobijemo sličnu pomoć od matične zemlje, jer situacija u "Jugoslaviji" nije bila rijeena, a naa matična drava Hrvatska tada jo nije bila neovisna (1988.). Kasnije, zbog rata i obnove poruenih gradova (Vukovar, Dubrovnik) opet nismo mogli računati na takvu pomoć kao to dobivaju Mađari izvan Mađarske. Trianon je podijelio bunjevačke Hrvate Bačke u dvije drave, Mađarsku i Jugoslaviju. Dakle, presječeni smo na dva dijela. Mi smo stupili u vezu s bunjevačkim Hrvatima koji ive u Jugoslaviji, točnije s tamonjim kulturnim organizacijama (Bunjevačko kolo u Subotici, KUD Vladimir Nazor u Somboru, KUD Tavankut itd.), odrali s njima zajedničke kulturne priredbe. Ubrzo se vidjelo da postoji potreba za jednim znanstvenim skupom, na kojem bi se pojavili pozvani predstavnici Bunjevaca iz Mađarske i Jugoslavije i dogovorili svoj poloaj u tim zemljama. 1989. je bio prvi takav sastanak u Baji, koji je već 1990. prerastao okvire znanstvenog skupa i postao znanstveno-kulturnim skupom i crkvenom priredbom. Sudionike znanstvenog dijela ne bi htjeli ovdje poimenično nabrajati, no treba istaći da su nai gosti bili ministri i veleposlanici, crkveni dostojanstvenici, predstavnici političkih organizacija, Matice hrvatske, Hrvatske matice iseljenika, konzuli... Priredba je odravana devet godina uzastopce i postajala je sve značajnija za bunjevačke Hrvate.
1999. godine smo predali zahtjev mađarskoj Zadubini za nacionalne i etničke manjine da nam odobre sredstva za tu priredbu, ali smo odbijeni. To je razlog to do 10. priredbe nije dolo. Imali smo i jednu plesačku grupu, ali zbog besparice u Čitaonici nije bilo grijanja, rasvjete, pa je plesačka grupa na kraju svoju budućnost potraila negdje drugdje (tamo gdje ima novaca za grijanje prostorija!). Organizirali smo i tečaj za tamburae (uglavnom za mlade i djecu), ali smo i od toga morali odustati zbog nestaice novca.
Morali smo otkazati telefon, jer ga nemamo otkuda plaćati - ne razgovore - već pretplatu. Tako je praktički drutvo 1999. prekinulo svoj rad jer ni od koga nije dobilo ni forintu pomoći. Drimo potrebnim jo spomenuti, da je udruga od 1988. godine svake godine organizirala običaj star preko sto godina - Bunjevačko veliko prelo. Na tim prelima bi svake godine nastupio neki drugi tamburaki orkestar, uglavnom iz Hrvatske, ali i vojvođanski bunjevački orkestri, pjevači, plesačke grupe. Prelo se odravalo od 1909. do 1999.; 2000. i 2001. ga nije bilo! Ako jedna drava ili njena vlast eli ukinuti jednu manjinsku organizaciju, za to postoje dvije mogućnosti. Jedan je način iz 1949. a drugi je način polaganog izumiranja. To je izgleda "kulturniji" način.
Tegnap beszélgetek egy neves alvégi bunyevác emberrel, és felemlíti a "nagybátyámat", azaz a Muity Tóncsót.
Számtalanadik alkalom, amikor mentegetőznöm kell, kihangsúlyozva, miszerint:
SEMMIFÉLE ROKONI KÖTELÉK NEM FŰZMuity Antal,
(Ujo Toncso, Antun Muic, mitöbb időnként Antun Mujic) nevezetű egyénhez, ki horvát színekben tölt be ilyen-olyan funkcióit.
Többekben az is alapot képez téves megítéltetéshez, hogy ez a Muity Antal az utóbbi időkben szeret bunyevác színekben tetszelegni, mitöbb horvát funkcionáriussága ellenére szerbekhez dörgölőzni, most náluk próbálkozni különböző ürügyekkel támogatásokat szerezni monvacsinált célokra.
Ez a szerencsétlen ez év elején képes volt egy, a bokodi horvát önkormányzat égisze alatt olyan prélót szervezni, mely során "aláírásokat gyűjtött" számtalan embertől úgy, hogy sem ő, sem az aláírók nem voltak vele tisztában, valójában milyen tényleges célra is teszik ezt.
Pontosabban ő nagyon is jól tudta, hogy amit művel az csak egy olyan rendezvény aláfestő színjáték, ami ideig-óráig képes volt megtéveszteni úgy belhoniakat, mint külföldi vendégeket.
Tóncsó bácsi számára megtéveszteni embereket a világ legtermészetesebb dolga, az őt abszolúte nem zavarja, hogy a mi számunkra ma, akik a magyar állam által felszentelten igyekszünk aláírásokat gyűjteni a bunyevácok nemzeti kisebbségkénti elismertetéséhez, éppen ez a képviselőtestületi köntösbe bújtatott szélhámosság okoz gondokat, pontosabban káoszt az érintett emberek fejében, nem egytől hallva, hogy hiszen ezt mi már a Tóncsónak a télen aláírtuk.
Nem, kedves bunyevácok, amit ti a Tóncsónak aláírtatok, az körülbelül annyit ért, mintha a vasárnapi ebéd közben használt szájtörlő szalvettát írtátok volna alá (hogy ne éljek gorombább hasonlattal)!
Számomra mindenesetre elgondolkodtató, hogy ezekhez a praktikákhoz miért asszisztál a Bácsbokodi Horvát Kisebbségi Önkormányzat többi tagja (neves közéleti személyiségek), mitöbb az Országos Horvát Önkormányzat is.
Nincs okom másra gondolni, mint hogy ez éppen beleillik nemzetiségpolitikai elképzeléseikbe, legfeljebb, ha komolyabb bonyodalom származna, akkor visszamutogatnának arra a Muity Tóncsóra, akinek nem ez az első ilyen jellegű dobása, hadd vigye el ő a balhét egyszemélyben!
Legfőbb bőnei egyike, a Bajai Bunyevác Csitanica (Bajska Bunjevacka Citaonica)konspiratív lenyúlása.
Akkori társai kihátráltak a Csitanica egyre kényesebb kérdéséből, hiszen annak ürügyén dőlt a pénz, melyek majdani elszámoltatásától joggal tartottak, nem így Ujo Tóncsó, ki praktikus módon kreált egy fantomegyesületet, és mint "jogutód" ez bitorolja a bunyevácok örökségét.
Tenni fogok róla, hogy röidesen elérkezzen az elszámoltatás ideje. De ez nem csak Muity Antalt fogja érinteni, hanem mindazokat is, kik egykor és ma asszisztálnak praktikáihoz.
Alábbiak viszonylatában a dolog kihangsúlyozott lényege a következő.
Iharos Ferenc és jómagam írtuk alá azt a beadványt az OVB asztalára téve, ami a bunyevácok nemzetiségkénti elismertetését tűzte ki célul hazánkban.
Igen, a hazánkban, azaz a magyar törvények vonatkozó passzusaira tekintettel.
Már több helyen és több ízben is jelét adtam, de most nagyon határozottan kijelentem: nekünk (ez kettőnket jelent, de alapos okom lenne más, gyökereiket nem feledő bunyevácokra is vonatkoztatni) *semmi közünk nincs dr. Faller Krisztiánhoz, a garai szerb önkormányzat elnökéhez, ha esetleg zavaros eszmefuttatásai alapján bárki is ilyen feltételezésekbe bocsátkozna, mereven elzárkózunk állásfoglalásaitól, légyenek azok bárhol is kimondva, bárhol is publikálva!
Mi hitünk szerint végezzük rendeltetett dolgunkat, lelkiismeretesen és alaposan végiggondolva azt a folyamatot, mely reményeink szerint legnagyobb segítséget lesz képes nyújtani Magyarország bunyevácai számára.
Onnantól, ha elismertetésünk parlamentálisan kimondódik, azaz államilag elismert kisebbséggé válunk, a szokott módon történő társadalmi szerveződésekkel teremthetünk olyan bázist, mely alapot szolgáltathat hazánkon kívül élő bunyevácokkal, illetve az őket képviselő társadalmi szervezetekkel is hivataloskodni, együttműködni, kapcsolatot ápolni.
Határozott meggyőződésünk, hogy ez hazai bel-, pontosabban kisebbségpolitikai kérdés, szemléletünk szerint mindaddig az, míg nem szembesülünk olyan végleges jellegű megmagyarázhatatlan hazai ellenállással, mely ellentmondana népünk történelmi múltja és jelene összefüggésében hatályos törvényeinknek.
Az EU tagjaiként viszont ilyen esetben, a kisebbségek jogaival kapcsolatos általános állásfoglalásokat, szabályzókat vesszük alaposabban górcső alá, és használjuk esetlegesen orvoslásra igénybe.
Mindez nem jelenti azt, hogy nekünk nem lennének abban a szomszédos országban - ahol a bunyevác nép velünk megegyező történelmi múlttal található - olyan élő kapcsolataink, melyek hosszú évek (mitöbb évtizedek) óta fennállnak, miért is ne lennének, ha részint azok akár a magánéleti, akár a hivatali múltunk során kialakultak, netán rokoni kötődésekből alapból adottak voltak.
Mi ezeket a kapcsolatainkat változatlanul tiszteljük, bunyevác testvéreink szavára figyelünk, és ha olyan tanácsokkal látnak el bennünket, melyek az összbunyevácság javát szolgálják, akkor adunk is rájuk.
Muity Mijo
(Iharos Ferenccel egyeztetett egyetértésben.)
Baja
*(Magánvéleményem: nem lepne meg, ha a garai szerb kisebbségi önkormányzatnak sem sok lenne, különösen ami az általa emlegetett "Jocit" illeti.)
"A San Franciscó-i fellebbviteli bíróság hétfőn ismét érvénybe helyezte azt az alsóbb fokon elutasított keresetet, amelyben holokauszt-túlélők azzal vádolják a vatikáni bankot, hogy tisztára mosta a horvátországi usztasa rezsim által az áldozatoktól elrabolt javakat jelentette az NBC televízió."
"Az NDH, avagy Független Horvát Állam (valójában németolasz bábállam) területén közel negyven halál- és 
Aszongyák ezek: "okac, Bunjevac, Rac, Gradićanac, Podravac, Pomurac, Bonjak, Dalmatin"! (Méghogy "dalmatin" ...)
