Keresés

Részletes keresés

monla Creative Commons License 2007.03.28 0 0 235

Üdv minden Kedves sorstársamnak!

 

Pár napja lgnagyobb elkeseredésem közepette találtam rá a fórumra. VÉGIGOLVASTAM! Ekkor szembesültem a ténnyel, nem vagyok egyedül a penészes és büdös WHIRLPOOL mosógépemmel.

 

Mitagadás, ez nem vigasztalt, de kipróbáltam egy alapos Flóraszeptes átfőzést.

A műveletet kétszer inditottam el, fél-fél doboz flóraszepttel 95 fokon.

Hát az biztos, hogy ahol lehetett, ott mindenhol dűlt a hab a gépből. Emiatt többször leállitottam, majd pár perc pihentetés után folytattam. A végeredmény mindkét alkalommal piszkos darabos mosóviz volt.

 

Azonban a második nagyon habos mosás közben, amikor inditotta a szivattyút, nagyon furcsa dübörgő hangot adott, inkább félelmetes volt, mint szivattyú hang. Gyorsan megállitottam ekkor is, mondván ide is belement a hab, had ülepedjen kicsit. Igy is lett, mert az újra inditás után normál hanggal üzemelt a szivattyú. Na ezt a hangot, és műveletet a mosás végéig többször meg kellett ismételnem.

 

Utána két nap múlva jött az igazi meglepetés. Normál mosást inditotta, ami eddig normál időként 1 óra 55 perces program. Furcsa volt, mert a főmosás igen gyorsan lement, elkezdett öbliteni, majd jött a dübörgő szivattyú!! Újra igy indult, nem állt vissza az eredeti működése. Ráadásul lement a program 1 óra 10 perc alatt.

Na ez van, inditsuk a második próbát: az eredmény a szivattyúval hasonló, sőt a mosási idő tovább romlott, már csak 40 perc lett a közel 2 órás programból.

 

Mi lett az én "kedves, drága", már nem büdös mosógépemmel?

A habos főzés megártott volna neki?

 

Egyébként azt már rég tapasztaltam, hogy az öblitőt nem adja végén hozzá, hanem már a főmosás alatt beleengedi a vizbe. Itt egy szakember tanácsára állitottunk a húzó rúgó feszességén, és ez meg is oldotta. Újra öblitő illatúak voltak a mosott ruháim. Itt láttam, hogy a rúgó mit és a programkapcsoló mit és hogyan mozgat, hogyan állitja a vizsugár irányát.

Én még arra gondoltam, hogy a mérhetetlenül nagy hab, esetleg ide is bement, és ebből ered ez a gond? Talán megbolondult a programkapcsoló????

 

Kérlek kedves sorstársaim, osszátok meg velem ezirányú tapasztalataitokat és vélemyéeiteket!

Ha jól tudom, akkor van köztünk egy szakember is! Nagyon várom az Ő véleményét és legfőképp TANÁCSÁT!!!!

 

Köszönettel:

monla

 

 

 

heted7 Creative Commons License 2007.03.23 0 0 234
Szia!

Nyugi, nem bántottalak. Az amúgy nem cikk, csak egy reklám. Bizonyítékot sem nagyon látok, és az egész a természettudományos ismereteim fényében, ha nem is lehetetlen, de igen valószínűtlen. Szerintem próbáld meg csodagolyó nélkül is, de úgy, hogy semmi mást nem változtatsz. Ha eddig nem vízkövesedett a gép (ezt azért neézd meg alaposan előtte), akkor ezután sem fog.
Előzmény: Bendusz (228)
Bendusz Creative Commons License 2007.03.22 0 0 233

Helo,

kíváncsi vagyok, lesz-e változás. Tudom, hogy ez itt nem a reklám helye, de én a DM-ben és a Rossmann-ban is kapható német gyártmányú, Frosch-nevű (Aloe-verás) másfél literes folyékony mosószert használom egy ideje (98 %-ban lebomló, természetbarát), és óriási a különbség. Még a férjem is megjegyezte, hogy sokkal puhábbak a ruhák, ez pedig már tényleg jelent valamit, mivel nem az a típus, aki ilyesmivel foglalkozik. Mondjuk drágább, az igaz, de nagyon jó az illata, és legalább úgy mos, mint a Persil. Nyilván a gyümölcsfoltot nem viszi ki ez sem. Na, mindegy. Üdv. mindenkinek. Ja, a Flóraszeptes átmosás az én penészes mosógépemen is segített. Köszi mindenkinek.

Előzmény: freyya (231)
gergo.9 Creative Commons License 2007.03.21 0 0 232
Sziasztok!
Ha mosás után büdösek lesznek a ruhák(főleg ha nem egyből vesszük ki), és néha még a mosógép is, akkor az a penész miatt van?
Van úgy hogy egyből nem érzem meg a ruhán, csak miután felvettem és mondjuk elindultam a suliba, akkor érződik rajta.
freyya Creative Commons License 2007.03.20 0 0 231
Ez jó tipp, köszi, kipróbálom. Utálom már a smirgli pólókat. A mosógépet még nem néztük, gond még nem volt vele. Még csak 2 éves.
Előzmény: Bendusz (230)
Bendusz Creative Commons License 2007.03.20 0 0 230

Helo,

a ruhák nálunk sem lettek sokkal puhábbak a magtól, viszont a mosógép vízkőmentes. Néztétek már a mosógépet? Nekem akkor lettek sokkal puhábbak a ruhák, amikor a por állagú mosóport lecseréltem folyékonyra.

Előzmény: freyya (229)
freyya Creative Commons License 2007.03.19 0 0 229
Nekünk van ilyen golyóbis, használjuk is, de még nem vettük észre, hogy lágyítaná a vizet, a ruhák mindenféle csodaöblítő és persze a golyó dacára sprődek mosás után.
Előzmény: Bendusz (228)
Bendusz Creative Commons License 2007.03.19 0 0 228

Kedves heted7!

Gondolom nem olvastad el a cikkeket, amiket az Ökomagra vonatkozóan csatoltam. Amit írtam nem marhaság, hanem bizonyított tény. De sajnos vírusokat nem öl a számítógépben... Egyébként nem vagyok érdekelt a terjesztésben, csak egy átlagvásárló, aki talált valamit, ami tényleg működik, azt tudja, amit állítanak róla, és gondoltam naívan, hogy másokkal is megosztom eme örömteli felfedezésemet, de kösz, sikerült elvenni a kedvemet. Kívánok sok vízkőmentes mosógépet az életben!

freyya Creative Commons License 2007.03.19 0 0 227
Én is sokat szenvedtem az enyémmel, volt, hogy egy egész napra beáztattam a mosószeradagolót, és utána szabályosan kivertem belőle a megkövesedett mosóport. Azóta már rájöttünk persze a titok nyitjára: mosószeradagolót hanyagolni, mosószert (port is nyugodtan) közvetlenül a dobra szórni. Az öblítő esetleges maradványát meg jobb minden mosás után néhány másodperc alatt kiöblíteni az adagolóból, aztán a mosógépet nyitva hagyni, amíg kiszárad.
Előzmény: hive (220)
rkyra Creative Commons License 2007.03.19 0 0 226
Sziasztok!

Végigolvastam mind a 2xx hozzászólást, de még mindig nem jöttem rá mi a baja a mosógépemnek.
Tudom, hogy a ruhák a penésztől lesznek savanyú szagúak, de az enyém nem penészes. Vagy legalábbis a fehértől elütő színű penész nincs benne. Az is az öblítőadagolóban van és gondolom az a bent ragadt öblítő. Igyekeztem mélyen beleszagolni, de nem büdös. Tegnap átmostan Tirisóval az egész gépet (egyébként a fűtőszál sem volt hű de ramaty állapotban) Ma vízkőoldóval leszedtem az összes vízkövet a gumiredőkből. De barna vagy fekete penész sehol. Szóval további tippekre lennék kíváncsi.

A másik gondom, hogy a szivattyú szegénykém elég fura hangokat ad. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, hogy zsír nélkül tekeredik egymáson két fém.
Tudom meglepő, de nő létemre szétszedtem eme "dísztárgyat" és hatalmas megrökönyödésemre nyakig volt vízkővel. Csoda, hogy még forgott szegény. Megtisztítottam, összeszereltem és láss csodát... még hangosabban szenved. Mit tudnék még vele csinálni, hogy ne kelljen kicserélni???

Ja a mosógép természetesen Whirlpool (AWT2284). Mi mással lehetne probléma...

Előre is köszi a segítséget.
Wormie Creative Commons License 2007.03.02 0 0 225

Dehogy marhaság! A penészgombák toxinokat termelnek, és ez kikerül a levegőbe, simán lehetsz rá allergiás. Mi az hogy! ;-))))   Olvasnivaló:

http://egeszseg.origo.hu/cikk/0546/230244/a_peneszgombaallergi_1.htm

Előzmény: Bolygókínzó (224)
Bolygókínzó Creative Commons License 2007.03.02 0 0 224

Én is leszedtem a mosógép tetejéről, amit javasoltatok, jobban mondva, leszedegettem, mert mire a kezembe került, elrepedt. Ami ennél jobban izgat, lehet,hogy erre a penészre vagyok allergiás? Vagy ez is marhaság?

heted7 Creative Commons License 2007.03.02 0 0 223
És ha az ágyad alá rakod, jobban alszol tőle. A számítógép mellett tartva meg távol tarja a vírusokat. Ne haragudj, nem akarlak bántani, de ez marhaság.
Előzmény: Bendusz (222)
Bendusz Creative Commons License 2007.03.01 0 0 222

Sziasztok!

Ha esetleg valakit érdekel, nekem van egy tuti megoldásom vízkő ellen a mosógépbe. Ez az Ökomag, egy kis mágneses gumigolyó (mágneses vízlágyító), ami a víz szerkezetét alakítja át valahogy. Egyszerűen csak bele kell tenni a dobba a ruhák közé, egy picit hangosabb lesz tőle a mosás, ahogy a dobhoz csapódik néha, de ennyi az össz mellékhatása. Meg persze a vízkőmentesség. Az én felültöltős Whirlpool gépem 5 éves, és nyoma sincs benne a vízkőnek, budapesti vagyok, és talán a vásárlás utáni első fél évben használtam Calgont, aztán megvettem az Ökomagot, az ára kb. max 5.000,- Ft. Csatolok néhány erről szóló honlapot, szerintem érdemes megvenni. Ja, és örök életű a mag, és a meglévő vízkövet is kipucolja a gépből.

http://www.onechance.ws/vizlagyitas/

http://web.axelero.hu/lradoki/elemer/oldal10.htm

 

Amúgy köszi minden infót a penészesedésről, ami a fórumon elhangzott, én is kipróbálok mindent, mert sajnos a penész nálunk is megvan.

Anci72 Creative Commons License 2007.02.18 0 0 221
Kedves kiki!

Figyelemmel olvastam hozzászólásodat. Felhívtam egy szerelőt, aki teljesen lebeszélt a "gumiüst" cseréjéről, mert szerinte nem old meg semmit és ahhoz képest nagyon költséges.. sajnos egyáltalán nem tudott mondani semmilyen megoldást a problémára.

Mégis: mennyibe kerül egy ilyen ?


Köszi:

Anci
hive Creative Commons License 2007.02.13 0 0 220

Félek ez a régebbi. A mosószeradagoló teljesen független a gép tetejétől, a dob műanyag keretére van rögzítve egy fém pálcával. Ez is kettényitható, de attól még pont olyan takaríthatatlan, mint a többi. Ráadásul így be se lehet áztatni, mert kifolyik belőle. Küzdöttem már vele eleget (nekem is fekete az öblítőtartály, meg a mosószertartály alján is ott a megkövesedett, kirobbanthatatlan mosópor).

De azért köszi :-)

Előzmény: heted7 (218)
heted7 Creative Commons License 2007.02.12 0 0 219
Mert ha az újabb, akkor ha felnyitod a fedelet, akkor a mosószertartály két oldalán van két nagy gomb. Azt megnyomva kis feszengetés után lejön az egész a mosógép tetejéről. Innentől ketté lehet szedni, az első, fehér előlapot leszedve az átlátszóbb adagolóról. Ez is kis feszengetés, de nem vészes. Maga az adagoló sajna nem szedhető szét tovább úgy, hogy össze is lehessen rakni... Szóval így is nagy vödör kell hozzá :)

Ha a régebbi, akkor viszont nem tudom :)
Előzmény: heted7 (218)
heted7 Creative Commons License 2007.02.12 0 0 218
Az milyen? A tetejével együtt emelkedik fel a mosószeradagoló, vagy a korábbi, amiben külön kell ezt felemelni?
Előzmény: hive (217)
hive Creative Commons License 2007.02.12 0 0 217

Üdv mindenkinek!

Nagyon belelkesültem ma, amikor rátok bukkantam. Végigolvastam mindent, beszereztem a kellékeket (még a vízkőoldót is sikerült elsőre). De amikor megpróbáltam leszedni a mosószeradagolót, a lelkesedésem alábbhagyott. Elképzelni se tudom, hogy szerelhető le és szét annyira, hogy vödörbe lehessen tenni. A masina egyébként Whirlpool AWG-650-es. Tudnátok segíteni?

 

(Ja, a vízkőoldót egy teljesen közönséges lakótelepi háztartási boltban vettem 340 Ft-ért.)

giglakka Creative Commons License 2007.01.31 0 0 216
OK, akkor nekilátok.:)
Előzmény: heted7 (215)
heted7 Creative Commons License 2007.01.31 0 0 215
Erről szól a fél topik. Olvasd végig, érdemes.
Előzmény: giglakka (214)
giglakka Creative Commons License 2007.01.31 0 0 214
Sziasztok!
Lehet, hogy volt már róla szó, akkor bocs...
Az a gondom, hogy -felültöltős Bosch - mosógépemben az öblítő adagolójában áll a víz (meg szerintem a gomba is), de egyszerűen nem tudom eltüntetni. Ha újabb adag öblítőt teszek bele mosásnál, a végén mindig marad akkor is vagy kétujjnyi...Nemrég szétszedtem a mosószeradagolót, de teljesen nem lehet. Pont a belsejét nem tudom kitisztítani rendesen ahol a gány van. Vagyis a víz marad. Vele a büdösség is. Meg a penész. Help!
Altamara Creative Commons License 2007.01.31 0 0 213
Nekem ilyen van és szuperül megy.
Előzmény: heted7 (200)
heted7 Creative Commons License 2007.01.25 0 0 212
Az elöltöltősre rá tudsz pakolni cuccokat, a felültöltős tetejét nem tudod kihasználni. Ha kicsi a fürdőszoba ez is lehet szempont. A felültöltősbe a program elején még utólag beledobhatsz egy-két kifelejtett ruhadarabot, az elöltöltőset nem nyithatod ki, ha van benne víz. Ja, és a legfontosabb: szerintem egyszerűen más méretűek. Amennyire emlékszem a felültöltősnek a mélysége a nagyobb a szélességénél, az elöltöltőseknek általában fordítva. (Azért erre nem vennék mérget.) Ha nincs sok hely, lehet, hogy ez a legfontosabb. Különben tök mindegy, mindegyiktől tiszta lesz a ruhád a végére. Mindenesetre olyat ne vegyél, amelyiknek nem lehet KÖNNYEN és TELJESEN kipucolni a mosószer- de főleg az öblítőadagolóját.
Előzmény: kelist (211)
kelist Creative Commons License 2007.01.25 0 0 211
Sziasztok! Tanácstalanok vagyunk a nejemmel ő elöltöltös én meg felültöltös gépre szavazunk.Kérdés az hogy milyen előnyök - hátrányok a jellemzők ezekre a gépekre.Itt már olvastam hogy ne vegyek wihrlpool felültöltöst (pedig nekem ez tetszett meg),majd más márka után kell nézzek:).Kérem segítsetek néhány észrevétellel,hogy egy jó gépet tudjak majd vásárolni.Előre is köszönöm .Kelist
juc1us Creative Commons License 2007.01.25 0 0 210
Sziasztok!

Beko Wb 6108 Se tipusu mosógép használati útmutatóját keresem.
A segitséget elöre is köszönöm.
regina01 Creative Commons License 2007.01.24 0 0 209
A márka helyesen Zanussi TL 582C
Előzmény: regina01 (208)
regina01 Creative Commons License 2007.01.24 0 0 208

Sziasztok!

 

Remélem valaki tud segíteni, érdekelne, hogy Zanussi  CL 582 C típusú mosogéphez hol lehetne ajtót venni? Sajnos a  tetőnek elkezdett felpattogzani és rozsdásodni  az egyik oldala, ill. ugyan ehhez szeretnék új üstszáj umit és mosószeradagolót. mennyibe kerülne ez ? Esetleg már érdemesebb lenne újat venni?

 

Köszi a válaszokat:

 

Regi

szaszab80 Creative Commons License 2007.01.23 0 0 207
Hello kiki!

Korábban ebben a topicban adtál tanácsot valakinek a kávéfőző vizkövesedése ellen.
Nekem az lenne a kérdésem,hogy az Express vízkőoldó(3/4 rész) és a víz(1/4 rész) betöltése után hidegen kell (mondjuk én erre tippeltem) vagy esteleg be kell kapcsolni közben a kávéfőzőt?
Ha hidegen kell akkor kb mennyi ideig tart az egész vízkőtelenités tehát mikor lehet kinyitni a fedelet?
Az egész kifog jönni amit bele öntöttünk, ha kitisztult?


A válaszodat előre is köszönöm!
flextronics Creative Commons License 2007.01.16 0 0 206

whirlpool AWT sorozatú felültöltős mosógéphez való új mosószertartó eladó 6000 forintért.

 

0630 3767939

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!