Keresés

Részletes keresés

Tsy Creative Commons License 1999.04.20 0 0 151
Kedves Telecom!
Nem voltam itt az utóbbi napokban, azóta sikeresen átalakítottad a topic képét. Mivel akkori válaszomat elengedted a füled mellett, kénytelen vagyok a következő felvetésedre is válaszolni:
Az Erzsébet teret hagyjuk. Legalábbis ha engem telepítenének oda, akkor garantáltan romlana a szellemi állapotom és a társadalmi beilleszkedő képességem is. Jobbat mondok. Itt ülök a déli határszélen egy nagyvárosnak egy kis külvárosában, uszkve 2000 ember, 4 bolt, egy kocsma, nyáron fagyizó, egy busz. Pl. ide minden további nélkül jöhetne nyolc ember, de tizenhat vagy harminckettő is, eláraszthatnák mind a négy boltot balatonszeletért kóricálva. Senkit nem zavarnának. És garantáltan nem lenne olyan bunkó barom, aki néhány ártatlan és állandó felügyelet alatt álló ember ellen aláírásgyűjtésbe kezdene. Még egymást sem nagyon szoktuk feljelentgetni, ha a másik kutyája felborítja a szemetesünket, és a kocsmai záróra után hazafelé tartó helyi illetőségeket sem kívánja senki kitelepíteni, pedig több vizet zavarnak, mint a beköltözők tennék. Ez csak akkor lehetséges, ha valaki szívós és áldozatos munkával megdolgozza az emberek agyát, és ál illetve rémhírekkel fordítja őket azok ellen, akiknek semmi esélye sincs az ellenkezőjét megmagyarázni, illetve a megdolgozottak közül már senki nem hinne nekik.
Nem tudom ki mondta, de bcsival tényleg tök jól lehetett vitatkozni.
Köszönöm a figyelmed.
Előzmény: Telecom_monista (149)
soltika Creative Commons License 1999.04.20 0 0 150
soltika csak annyit akar hozzátenni hogy
felheccelt szavazójogképes emberek sokszor úgy viselkednek ,mint a közveszélyes őrültek ,de ez általában nem az ő felelőségük hanem a helyi kiskirályoké/felheccelőké.
soltika meg finci kutya biztos abban hogy az ecceri szavazó paraszt bácsi/néni nem a saját véleményét,voksát adta le , hanem a helyi doktor/értelmiségi?,főértelmetlenségi!/ félt, ijjedt meg valami konkurrens nála értelmesebb doctól, és saját maga pitiáner érdekeit szavaztatta meg a közösséggel!
soltika az ilyen embert önző disznónak tartja:
soltika/félkegyelmű/ + Finci Kutya buta és felelőtlen kiskirályos elit
Telecom_monista Creative Commons License 1999.04.20 0 0 149
Rahell!

Akkor ennyi.

Továbbra is erkölcsi felháborodást mímelsz, de az egyenes kérdésekre még véletlenül sem mersz válaszolni, egyre csak hamukázol.

Ugyan miért nem mered vállalni a véleményedet az "igen vagy nem" kérdésben? Ez már örök titok marad.

Bár, ha meggondolom a nem válasz is értékelhető válasz.

Magyarázkodhatsz, ahogy csak akarsz, érdektelen.

Amit pedig így fogalmaztál meg: "Az egészből neked, csak annyit sikerült leszűrnöd, hogy anyázzuk D-háza lakosait", nos igen, semmi mást nem csináltatok, csak anyáztatok.

Pontosan ezt akartam veled felismertetni és kimondatni. Hogy semmi mást nem csináltok.

Verejtékes munka volt, de sikerült.

Most pedig annak kellene következni, hogy levonjátok ennek a tanulságait. Például hogy ha Ti sem vagytok különbek, akkor milyen alapon sajnáljátok le őket?

Kevés a reményem, hogy lesz hozzá bátorságotok.

Cáfoljatok rám.

Fel a fejjel!

Telecom_monista

Előzmény: rahell (145)
manh Creative Commons License 1999.04.20 0 0 148
Esik!
a fogyatékosok itt vannak 180-an a kastélyban, nem ezután kerülnek ide. Ez ellen soha senkinek nem volt kifogása, a kitagolásukkal viszont igen.
/Falun még foglalkozunk a szomszéddal is Rahell. Városban persze nem érdekes, ki a szomszéd..../
A rácsok - kb. 3.szor ismétlem, 1 éve kerültek az irodai folyosóra a kastélyban.
Mindenki!
Telecom_monista által elindított véleménnyilvánító népszavazásra legyetek kedvesek válaszolni. /Én már szavaztam./
A 2. - könnyített változattal- ugyanazt kérdezte, amit tőlünk kérdeztek a népszavazáskor. /Ha nem Erzsébet tér környékiek vagytok, képzeljétek el szűkebb környezetetekbe- úgy 1200 embert érintő körzetben!
Máris kiakadtatok?!! - Akár a dháziak!

Ma délután a Kossuth rádióban a Mo-ról jöttünkben kb. 4 elhangzott hallgatói véleményből 3 a derekegyházi nem-mel szavazók mellett állt ki!

üdv. manh

kisvacak Creative Commons License 1999.04.20 0 0 147
Rahell Kedves!
:)))
Ez provokáció! Látod milyen válaszokat írkál? Az én válaszom nem volt egyértelmű? Miért akarja Ő boncolgatni az én lelekemet, s elemezni önérzetességemet?
Előzmény: rahell (145)
rahell Creative Commons License 1999.04.20 0 0 146
Esik kedves, szívemből szólasz!
Üdv, rahell
Előzmény: Esik (143)
rahell Creative Commons License 1999.04.20 0 0 145
Többek közt konstruktív javaslataid indukálták kitörésem...Azt mondd meg, ki kérte a derekegyháziakat, hogy az _otthonukba_ fogadjanak be fogyatékosokat?! Azonkívül mi nem azért nem kapunk kapva remek ötleteden, mert mi is írtózunk ennek a gondolatától, és mert ugyanolyan elvakultan nézzük a dolgokat, hanem azért, mert ezzel nincs megoldva a sorsuk, és mert senkinek a családi és gazdasági helyzete nem erre van berendezkedve. Nem tudom elhinni, hogy magadtól nem látod, mennyire sántítanak az érveid. A derekegyháziaktól senki nem kért semmi mást, csak toleranciát. Ezt bármikor megadom. Erzsébet tér? Már bocsi, de ez egyszerűen nevetséges, hogy ezt komolyan gondolod! És nem azért mert Budapest! Egyébként Budapest utcáin rengeteg értelmi fogytékos futkos, akár a BKV-n, akár közértekben, és _elférnek_! És mi is elférünk tőlük. És még senki nem kezdett el népszavazni ellenük. Tudod, én nem a belvárosban élek, hanem egy kis kertvárosi részben, de baromira nem zavarna, ha ott élnének a szomszédomban. Pláne azért, mert mi közöm ahhoz, hogy ki él a szomszédban, milyen, és mit csinál. Bőven van mivel foglalkoznom a saját házam táján is, semhogy más emberek dolgaival foglalkozzam.

Amúgy rajtad kívül még senki olyannak nem sikerült kiváltania belőlem hogy lehülyézzem aki ellenvéleményen volt.

Ha figyelmesen olvasnál láthatnád, hogy bcsi-vel normálisan, érvekkel el tudtunk vitázni. Az egészből neked, csak annyit sikerült leszűrnöd, hogy anyázzuk D-háza lakosait.

Szóval, innen az erkölcsi magaslatról leszólva: gondolkozz, mielőtt javasolgatsz!

Előzmény: Telecom_monista (140)
bcsi Creative Commons License 1999.04.20 0 0 144
Köszönöm az értem aggódóknak, hogy kerestek !
TSAK nyugi, nincs semmi bajom ! A véleményem mellett pedíg változatlanul kitartok.
Esik Creative Commons License 1999.04.19 0 0 143
Kedves manh!

Hogy miert a derekegyhazi botranyt kapja fel a sajto, es nem a problemamentesen mukodo hazakat mutatja be? Azt hiszem, ezt mindketten tudjuk. Semmi erdekes nincs abban, ha nehany sulyos ill. kozepsulyos felnott eli hetkoznapi eletet. Ezzel szemben az elszabadult indulatok...

A fogyatekossag sulyossagarol: az ertelmileg akadalyozott kategoria a kozepsulyos ill. sulyos ertelmi fogyatekosokra hasznalt legujabb terminologia. Valoban letezik - gyakran mas fogyatekossagokkal is parosulo - olyan foku ertelmi fogyatekossag, amikor mar a korlatozott onellatas is kizarhato. Ez azert eleg ritka. es valoszinuleg nem ok kerulnek a faluba.

Ami a racsokat illeti: ki tudja hany eve, melyik "hozzaerto" vezeto idejen kerultek oda. Evtizedeken keresztul ugyanis a videkre kirakott intezmenyekben alig dolgozott gyogypedagogus. Hogy miert jott letre evtizedekkel ezelott ez a rendszer, a problema szempontjabol most nem igazan erdekes. A lenyeg: ezt az allapotot a leheto leghatekonyabban - a mar emlitett nemzetkozi peldak es a mar meglevo hazai tapasztalatok alapjan - meg kell megszuntetni.

Ami a nehezen kezelheto embereket illeti: persze, vannak az ertelmileg akadalyozottak kozott eppugy, mint kozottunk. De azert lattam en mar az "egeszseges" Pista bacsi is Mari neni kozott megvivott sodrofa, seprunyel csatat...Az nyilvan nem rontja a szomszed telkenek erteket.

Osszegzesfelekeppen: biztos vagyok benne, hogy megfelelo szakmai gondoskodas mellett semmifele problemat nem jelentene a falutok szamara ez a haz, es persze a lakoi. Ha nehany ember meg a media lett volna ily "ugyes", akkor szerintem gond nelkul megtortent volna Nalatok is a beilleszkedes. Meg mindig letrejohet a megfelelo egyuttmukodes, de mar nehezebb lesz, tobb ido es fajdalom aran zajlik le a folyamat.

Előzmény: manh (139)
manh Creative Commons License 1999.04.19 0 0 142
Telecom_monista!

Dházról. : )

Előzmény: Telecom_monista (141)
Telecom_monista Creative Commons License 1999.04.19 0 0 141
Manh!

Honnan tudnám, hogy nincs nekik?

Telecom_monista

Előzmény: manh (139)
Telecom_monista Creative Commons License 1999.04.19 0 0 140
Rahell, kicsit bővebben.

Elkerülte a figyelmedet két alábbi javaslatom?

1."Minden elismerésem azért az erkölcsi magaslatért, ahová feltornáztátok magatokat. Meggyőztetek, hogy őszintén is gondoljátok. Javaslom ezért, hogy a sötét Derekegyházának mutassatok példát. Fogadjatok mindannyian örökbe egy-egy ápoltat Derekegyházáról. A saját lakásotokba. Mennyi de mennyi szeretetet adhattok így nekik! Amit a sötét falu megtagad tőlük! Ti bezzeg nem!!
......Ha mindannyian megvagytok az örökbefogadással, akkor természetesen én is elmegyek egyért. Aki komoly ember közületek, az ilyen formában is vállalja a véleményét. Biztos vagyok benne, hogy Ti mindannyian komoly emberek vagytok."

Mi ebben olyan szörnyű? Mert hogy magamat is belevettem ám! Te becsületes válasz helyett ilyeneket írsz rólam: "te egy demagóg hülye vagy!" Nem gondolod, hogy Ti igazságosztók túl sok embert lehülyéztetek már? Nézz a topic címére. Mindenki aki mást gondol, mint Te, az automatikusan hülye??

2. Amelyik hősnek meghaladta az erejét a fenti gyakorlat, annak ott volt (van!) könnyített változat:

"Mostanában szezonja van a népi kezdeményezéseknek. Mi lenne, ha akciót indítanátok, hogy mondjuk az Erzsébet téri (Bp.) tervezett mélygarázs fölé egy gyönyörű házat építsenek. Tele összkomfortos lakásokkal. Ott sok száz ápolt elférne, szabadon járnának-kelnének a környéken, Váci utca, Duna part, szállodasor, stb. Lehetne gyakorolni a szeretetetadást, megmutatni a derekegyházi sötéteknek, hogy kell az ilyesmit európai módon intézni. Természetesen az ország más városaiban élő erkölcsbajnokok helyben vívhatják meg harcukat."

Ide sem jelentkeztetek Ti hősök....

Úgyhogy ha nem akarod, hogy félreértselek, válaszolj légy szíves:

1. pontra: örökbe fogadsz egyet vagy sem?
2. pontra: indítod e az akciót?

Konkrét kérdésekre csak igen vagy nem választ fogadok el, az üres sóder nem érdekel.

Merthogy erről van szó. Nem szájalni, tenni kell(ene). Rajtad kívül is sokan okoskodtak már a témában, de tenni senkinek sem akaródzik. Neked sem. Kényelmesebb egy klaviatúra mellett felháborodást mímelni, megpróbálni rákenni a felelősséget párszáz falusira. Te is azt mondod, amit dexter: maradjanak csak az ápoltak Derekegyházán!

Akkor melyikőnk is a (idézet Tőled!!): " demagóg hülye " ?

(Ha véletlenül mindkét kérdésre "nem" lenne a válaszod, akkor sincs semmi baj. Csak ugyanúgy érzel és gondolkodsz, mint a derekegyháziak. És ez sem baj. Az a baj, hogy igazi megoldásnak még a körvonalai sem látszanak. Sajnos.

De ez már egy másik topic témája.

Fel a fejjel:

Telecom_monista

manh Creative Commons License 1999.04.19 0 0 139
Tc_monista!
Te is tudod jól, hogy nincs szavazati joguk. tényleg szereted a provokatív kérdéseket, s e topicban jó médiumokra találtál! : )))
- Pedig a szociális munkásoknak, gyógypedagógusoknak sok- sok türelemre van szükségük!!!

Esik! igen, ezt mondják, hogy van már rá példa, de bemutatni még senki sem mutatta be, a tv, rádió, újságok csak a dházi negatív hozzáállást ecsetelik. Egyébként - ezt Te jobban tudod,- az értelmi fogyatékosságnak vannak fokozatai. Vannak helyek, ahol az irodai folyosóra rácsot kell szerelni.

bcsi! Hova tűntél? Csak nem váltották be a fenyegetést? Adj magadról életjelt!

Üdv. manh

Telecom_monista Creative Commons License 1999.04.19 0 0 138
Tévedsz. Nem Téged, csak az alanti véleményedet. Most ejde nagyon önérzetes lettél!
Telecom_monista
Előzmény: kisvacak (133)
Telecom_monista Creative Commons License 1999.04.19 0 0 137
Rahell!
Savanyú?

Telecom_monista

Előzmény: rahell (134)
Esik Creative Commons License 1999.04.19 0 0 136
Kedves Ghani!

Batran irj meg minden javaslatot - legalabb emilben.;-) En(mi) sem szorongatom(juk) /offon: egy kis Asomovot is idekeverve :-)offoff/ ugyanis a kezem(unk)ben a bolcsek kovet - bar nehany kinyilatkoztatas olvastan ugy erzem neha, mi lehetunk kisebbsegben:-). Csak egy szocialismunkas hallgato vagyok, aki a forumolvasok balszerencsejere rehabilitaciora (az akadalyozott /fogyatekos/ emberek integraciojanak elosegitesere) specializalodik, es azt hiszi, hogy velemenyt mondhat a tema szakmai reszerol is.

P.s. Offon SZVSZ nemelyeknek nem is artana, ha batyad, avagy Halszolitoi "elbeszelgetnenek" veluk. :-))) offoff.

Előzmény: Ghanima (135)
Ghanima Creative Commons License 1999.04.19 0 0 135
OFF on
Kedves Esik!
(Ar)Rakison nem fordulna elő ilyen eset...
Off off
Én egy lusta szociológus vagyok (más olvasók itt nyugodtan vigyorogjanak, mondják, hogy na, persze, stb.), aki úgy érzi, hogy ugyan tudna mondani értelmes dolgokat az esethez, de te a szakmádból adódóan sokkal jobban ismerhetsz, ismersz megoldási lehetőségeket, ezért volt a teljes mellszélességgel való hozzádállás esete.
Üdv,
Ghanima
(Ui: OFF on: ha meg valaki piszkálna engemet, akkor majd lyóól beárulom a bátyámnak... :-)))))) off off)
Előzmény: Esik (128)
rahell Creative Commons License 1999.04.19 0 0 134
Kedves Telecom_monista!

Bocsáss meg a személyeskedésért, de mást enm tudok a megnyilvánulásaidra reagálni, csak azt, hogy te egy demagóg hülye vagy!

Az általad említett "erkölcsi magaslatokon" csücsülő egyének melyikétől hallottad, hogy nem kívánnak fogyatékos emberek szomszédságában élni? Vagy elhiszed, vagy nem, de én személyszerint tartom magam annyira konzekvensnek, hogy nem dumálok bele a levegőbe, és amit leírok azt úgy is gondolom, és ha cselekvésről lenne szó aszerint is cselekednék.

Te viszont mást sem teszel, csak fikázod azokat, akik elJtélik -joggal- az eberi korlátoltságot, beszűkültséget.

kisvacak Creative Commons License 1999.04.19 0 0 133
Kedves Telecom_monista!
Azon az erkölcsi magaslaton, ahová sikerült feltornáznom magam megengedhetetlen lenne légből kapottan írkodni. Most én kérdezem: Neked is van értelmi fogyatékos hozzátartozód (gyermeked, testvéred, unokatestvéred)?
Ha Téged ez megnyugtat, közlöm, hogy az én környezetemben élnek ilyen áldatlan sorsú emberek.
Az őszinteségről: persze feltételezhető bárkiről az őszintétlen megnyilvánulás, hozzászólás - DE MIÉRT IS??? - azonban mindenképpen megnyugtat a tudat, hogy Téged meggyőztünk gondolataink, véleményünk őszintesége felől.
Még valamit azért kérdeznék! Mondjuk velem azonos véleményen lévő TA társaimnak, vagy nekem nincs értelmi fogyatékos hozzátartozónk. Hát Ember! Értelmetlen, buta, rossz nézetet képviselünk mi? Elítélendő, hogy elítélünk? Persze én elítélem „Derekegyházát", a velem ellentétes véleményen lévők pedig elítélnek engem. Talán így van ez rendjén.
Függetlenül attól, hogy hányan is nevelünk ilyen beteg embert, vagy élünk ilyen beteg emberrel, vagy - főleg a Te ösztönzésedre, és a Neked való bizonyítást kitűzve célul - fogadunk örökbe ilyen beteg embert, Téged ne ez inspiráljon.
egy bátor igazságosztó
Előzmény: Telecom_monista (111)
Esik Creative Commons License 1999.04.18 0 0 132
Kedves manh!

A tenyeknel maradva:

Te, mint derekegyhazi, azt irtad egy korabbi hozzaszolasodban: " Azért mégse lehet az egész falu gonosz?" Valoban nem. Az viszont elkepzelheto, hogy a falu vezetese, az intezet igazgatoja elkovetett hibakat, ezen felul az informaciohiany, vagy eppen teves tudas miatt a falu rosszul dontott.

Ami nem nagyon hangzott meg el: Magyarorszagon tiz eve kezdtek el a derekegyhazihoz hasonlo otthonok epiteset. Jelenleg korulbelul hatvan hasonlo un. "felutas haz" letezik gond nelkul. Es hidd el: ott is laknak szomszedok! A helyzet viszont az, hogy legtobbszor -miutan nehany nap, ill. het alatt megismerik kikrol, ill. mirol van szo a falu nepet meg ok szoktak befolyasolni - pozitiv iranyban. Nevetni fogsz: az ertelmileg akadalyozott emberek ugyanis tudnak es szoktak is szivesen segiteni a szomszedoknak kisebb hazimunkakban, bevasarlasban.

Kerlek, batran ird meg, ha az enyemtol eltero szamadat ill. tapasztalat van a magyarorszagi helyzetrol a birtokodban. En tenyleg csak erre a kb. tiz eve letezo magyar, a negyven eves sved, a huszeve mukodo olasz peldara tudok hivatkozni, ill. nehany maganbeszelgetesre mas nemzetek szocialismunkas, ill. gyogypedagogus hallgatoival, valamint arra a feleves gyakorlatra, amit egy ertelmileg akadalyozott emberek szamara letrehozott napkoziotthonban toltottem. Ez tenyleg nem tul sok, de sajnos egyeb ismereteim a temaban nincsenek. Szivesen veszem toled az uj informaciokat, mind a hazai, mind a nemzetkozi tapasztalatokrol.

Tisztelettel:

Esik

Előzmény: manh (130)
Telecom_monista Creative Commons License 1999.04.18 0 0 131
Dexter!

Jól van, ha nem, hát nem. Az egész topicban végigmocskoltatok egy embercsoportot. Amikor meg bebizonyosodik, hogy Ti is pontosan ugyanabba a kategóriába tartoztok mint a lehurrogottak, jobb híjján előadtok egy gyengécske sértődős nyögvenyelést.

Továbbra sem tudom, hogy szerintetek Derekegyházán miért igen, máshol pedig miért nem? (Azon a perdöntő érven kívül persze, hogy nem a Ti lakóhelyetek.) Ez a kulcskérdés, és erre nincs válaszotok.
Ehelyett megy a hamuka, az elterelés. (Egy szimpla kérdés hogy ingerelhet fel valakit ennyire?)

Nézz a topic címére. Te adtad neki! És még neked áll feljebb!? Mi ez a felsőbbségtudat? Főleg pedig mire fel?

Próbáld visszaszerezni a lelki egyensúlyodat. Ha nem vagy képes értelmes válaszokat adni, nyugodtan nevezd csak butaságnak az általam írtakat. Ez Téged minősít, nem engem. Ám meglehet, hogy ha nem érted a dolgokat, akkor a Te készülékedben van a hiba. Erre még nem gondoltál?

A logika szabályai szerint most annak kellene következni, hogy ilyen alakkal, mint T_c a továbbiakban nem kommunikálsz.

Cáfolj rá, jó?

Manh!

Az otthon lakói szavazhattak e? Megkérdezték e tőlük, hogy nekik mi lenne a jó?

Telecom_monista

manh Creative Commons License 1999.04.18 0 0 130
Nagyon eltértünk a tárgytól.
Április 10-én 7 értelmi fogyatékos ember kiköltözött a pályázat pénzen megvásárolt és felújított családi házba.
1390 szavazóképes lakos voksolhatott április 11-én, hogy egyetértünk-e azzal, hogy kiköltözzenek, illetve a továbbiakban megvásárolandó családi házakba.
53 % élt a szavazati jogával, 77-en támogatták a kitagolási programot, 655-en ellenezték.
A média előtte mindent elkövetett, hogy a szavazás eredményét befolyásolja, nagyon keményen dolgoztak(nak).
Az eredmény a fenti. Ezek a tények!
Raszputyin Creative Commons License 1999.04.18 0 0 129
Szegény hülyéknek is lakni kell valahol! Alpkérdés: miért? Hülye valaki? A Cár óvja a hülyéket!
Előzmény: Esik (128)
Esik Creative Commons License 1999.04.18 0 0 128
Kedves Ghanima!

:-)

P.s. Mi ujsag (Ar)rakison? :-)

Előzmény: Ghanima (124)
dexter Creative Commons License 1999.04.18 0 0 127
Telecom_monista,

Feltettem neked 4 kérdést. Egyikre sem válaszoltál. Amit írsz, az butaság. A lakásos dolog teljesen elrugaszkodott (Derekegyházán sem a delikvensek házáról van szó), a saját környezetével kapcsolatban sem én, sem Dr. Égely Palánk nem modta, hogy nem kellenek a derekegyházi ápoltak. A következtetésed még a teljesen téves feltételezésedből kiindulva is érthetetlen (ld. 2. bekezdésed). Egyébként pedig betegesen ragaszkodsz az Erzsébet térhez. Miből gondolod, hogy pestiek vagyunk??
Nem, nem ezért indítottam.
Ez a Stb, stb eléggé kafa. Sok mindent kifejez. Ez egy zip file tulajdonképpen?
Konkrét javaslat? Mi is a tiéd? Azt hiszem annál minden jobb.
Egyébként csatlakozom az 1999-04-16 23:05:34-i hozzászóló utolsó előtti mondatához.

Dexter

Előzmény: Telecom_monista (126)
Telecom_monista Creative Commons License 1999.04.17 0 0 126
dexter, Dr Égely Palánk!

Szóval sem a lakásotokban, sem a környezetetekben nem kellenek a derekegyházi ápoltak. Mert ez a locsogásotok lényege.

Vagyis pontosan a derekegyházi "nem" szavazók álláspontját teszitek magatokévá. Amit topichosszan osztottatok rendesen. Nem tiltakoztatok, mikor a szabad otthonválasztás alkotmányos jogát hozta elő valaki. Derekegyházán alkotmányos jog a letelepedés, az Erzsébet téren pedig nem?

Dexter! Nem azért indítottad ezt a topicot, hogy ország-világ előtt lebőgesd a derekegyháziakat, hátha elszégyelik magukat, és nem tesznek keresztbe a kiköltöztetésnek? És ezáltal megmenekülsz, hogy esetleg a környezetedben vegyenek az ápoltaknak házat? :-) :-)

Stb, stb.

Szívesen olvastam volna konkrét, ismétlem konkrét megoldási javaslatotokat a problémára. (Ami távolról sem csak Derekegyháza problémája.) Sajnos úgy tűnik, kiírtátok magatokat.

Azért fel a fejjel.

Telecom_monista

jo_lenne_tudni Creative Commons License 1999.04.17 0 0 125
Hallgassatok a "168orat"!
Ghanima Creative Commons License 1999.04.17 0 0 124
Végre Esik!!!
Elnézést a kissé blőd megfogalmazásért, mindenesetre a magam nevében köszönöm hozzászólásodat, teljes mértékben egyetértek.
Mindennapi félelmeink, félismereteink, előítéleteink, befolyásolhatóságunk, számos jele merült már föl korábbi hozzászólásokban.
Az is igaz azonban, hogy mindezeken sokan és sokat próbáltatok meg változtatni, hurrá!
Miközben én meg csak itten "egyetértek" éppen, de azért nem baj, ugye? Most csak ennyire "futotta".
Üdv,
Ghanima
dexter Creative Commons License 1999.04.17 0 0 123
Telecom_monista,

Veled úgy vagyok már másodszorra, hogy írok két-három válaszlevelet, mindegyiket kitörlöm, mert rájövök, hogy Dr. Égely Palánk pontosan megfogalmazta a mondanivalómat.
Most csak egy különbség van, én hajlandó leszek válaszolni a továbbiakban. Neked egyébként az összkomforttal van gondod? Derekegyházán pedig tényleg a helyi idegenforgalmi központ közepén található ez a csodapalota? Jártál valaha ott egyáltalán? Bár látható a második példádon, hogy közeledett a realításokhoz, de még ez sem az igazi.
Egyébként a médiás dolgot továbbra sem értem. Hiszen bcsi, aki már novemberben is, pont az ellenkező oldalt képviseli. Vagy csak a média azon részével van problémád, mely nem ért egyet veled?

"Elvtársi" üdvözlettel:
Dexter

Előzmény: Telecom_monista (120)
Dr. Égely Palánk Creative Commons License 1999.04.16 0 0 122
Kedves Telecom_monista!

Valóban úgy gondolom, hogy erkölcsi értékeket képviselek, kár hogy ezt csak gúnyolódva tudod megfogalmazni. Szívesen venném, ha leírnád, konkrétan mi az, amiben kioktattam volna a falu lakosságát. A példálózásod megint szánalmasan demagóg. Butaságokat írsz. Berezelésrol szó sem volt. Az említett emberek (és rengeteg más ember) gondjait meg kellene oldani, a leheto legésszerubb módon. Ha ez a legésszerubb mód az lenne, amit Te javasoltál, akkor úgy. De nem az.
Az erkölcsi értékeimet nem hiszem, hogy módodban lenne megkérdojelezni az eddigi írásaim alapján. Az önértékelésemmel semmi gond, nyugi. Amíg csak ilyen szemétkedos szövegeket írsz, addig nem válaszolok többet.
Üdv, Palánk

Előzmény: Telecom_monista (120)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!