Feynman könyvében D helyett P van és szuszceptibilitás.
Tehát az eltolás helyett polarizációval, a permittivitás helyett polarizálhatósággal számol.
Big deal? I guess it is not.
Hanem a vákuum semmije nem a mértékegységek megválasztásán múlik, hanem azon, hogy a fény birizgálja az elektron mezőt, amelynek van egy alapállapota. Ha dobozba lenne zárva, akkor lenne ħ/2. Tehát a vákuum semmijéből meg kellene tudni mondani az üres tér vákuumszinti energiáját, meg egy kis kávézaccból és tealevélből.
Amikor megalkották az elektrodinamika kibővítését, hogy alkalmas legyen ne csak a vákuum és töltések felett, hanem valamilyen anyagi közeg felett is, akkor kellett a matematikai szerkezet megalkotásához a mű és epszilon. Bevezetett matematikai együtthatók vagy transzformációs mennyiségek (előbbi skalár, utóbbi tenzor, ...), ami hozzákapcsolja B és D mennyiségeket H és E mennyiségekhez. Referencia az anyagilag tulajdonságtalan vákuum, azaz anyagi közeg mentes tér. Ekkor értékük CGS-ben 1 és konstans, vagyis a nullásak CGS-ben 1-ek. Ez utóbbi(ak) csak az SI mértékegységrendszer miatt lettek (adódtak) 1 helyett más értékűek. A CGS-ben 1 konstans. Ezt nem olyan nehéz megérteni. Ha akarod megérted, ha akarod nem. Semmilyen dinamikai feladatban nem változik az értékük. Konstans 1 szorzófaktor. Ilyen amúgy mindenhol van minden egyenletben minden dinamikai mennyiség előtt. Ez, mivel két mennyiséget köt össze, azok métékegységviszonyát állitja. Semmi több. A relatív mű és epszilon, viszont már fizikai, és az anyagi közeg mágneses és elektromos tulajdonságait adja meg. A klasszikus (nem kvantum-)elektrodinamikában a vákuumnak nincs polarizálhatósága, se mágnesezhetősége. Nulla. Ezért erre ez az epszilon0 és mű0 egyszerűen az 1 konstans matematikai szorzófaktor.
Aki ezek SI egységei miatt valamilyen elektromos és mágneses anyagi tulajdonságot gondol a klasszikus elektrodinamika vákuumára, az nem érti az elektrodinamikát. Ez biztos.
Fogunk két 1 négyzetméteres fémlemezt 1 centire egymástól, rákötünk 1000V-ot, és megmérjük az erőt amivel vonzzák egymást. Minden eddig használt mértékegységet definiáltunk valahogy. Mindegy, hogy pl. a király orrának hossza vagy az Egyenlítőé az alap, ezek önálló definíciók.
Ezután meghatározzuk a fellépő erő képletét. Ebben lesz egy szorzó konstans, ami a meglevő mértékegységeinkből áll össze, és emiatt szerintem nagyon is jelent valamit.
Benne van a király lovának orrhossza, a lovának a húzóereje, a szent antiochiai galvánelem feszültsége, meg a vákuumnak egy tulajdonsága is, amit most ezekkel jellemeztünk.
Te csak annyit csináltál, hogy nem a király orrhosszával kezdted, hanem egy másik valami mértékegységét vetted egységnek, de akkor meg mondjuk a király lovának húzóerejére kapsz másik mérőszámot.
Ezeknek a kapcsolata az ami nem változik, és szerintem nagyon is jelent valamit.
Azok (a μ0 és ε0 és nem a μr és εr ) semmik, és nem mérnek semmilyen tulajdonságot. Ha értéküket 1-re állítjuk egységválasztással, akkor az bármilyen elektrodinamikai feladatban és megoldásban 1 marad, nem függ semmitől. Egyszerűen konstans szorzófaktorok, nem függnek dinamikailag se statikusan semmitől. Az egyenletek és elmélet szerkezetének eleme. Ha nulla volna a helyén ez romba dőlne, ennyi. (Egy nulla szorzófaktor kinullázna egy dinamikai mennyiséget, ami nyilván hülyeség volna.)
Attól, hogy értékük az egységválasztás vagy bármi következtében történetesen "1", még nem semmik, hanem nagyon is mérnek valamit, mégpedig egy konkrét tulajdonságot.
Mélyebb értelmét a polarizált anyagban találjuk meg.
(Feynman megpróbál D helyett P vektorokkak számolni.)
Na de mi a helyzet a vákuumban?
Az elektromágneses mező kölcsönhat az elektron-pozitron mezővel.
Éppen a vákuum polarizációja adja meg a permittivitás és a permeabilitás értelmét.
Sajnos (a vákuummal nem tudunk olyan kísérleteket végezni, hogy ezeket az összefüggéseket feltárjuk.)
"μ0 és ε0 statikusan mérhető, semmi közük az időbeli változásokhoz."
Az előadásban ez a mondat értelmes összefüggésben hangzott el. A Maxwell egyenletek alátámasztására hozta fel az előadó, azzal, hogy két ilyen statikusan mérhető dologból az egyenletekkel kihozható egy olyan mennyiség, mint a fény sebessége.
"μ0 és ε0 statikusan mérhető, semmi közük az időbeli változásokhoz."
"Egyébként cgs-ben a vákuum "semmije"."
Attól, hogy értékük az egységválasztás vagy bármi következtében történetesen "1", még nem semmik, hanem nagyon is mérnek valamit, mégpedig egy konkrét tulajdonságot.
Mint ahogy egy konkrét tulajdonságot mér egy anyag tömegsűrűsége akkor is, ha az éppen "1" számértékkel jellemezhető.
De igazából a Maxwell egyenletekben nem kell két független konstans, csupán egy, ha az E és B vektorokat azonos mértékegységgel definiáljuk.
A c=1, h=1 részecskefizikai egységrendszerben pedig ez a μ0 = ε0 is =1.
Továbbá attól, hogy valami statikusan mérhető, még nagyon is lehet köze időbeli változásokhoz.
Lásd pl. a fizikai inga tömegét és hosszát, ami meghatározza a lengés periódusidejét.
#Tulajdonképpen nincs ilyesmije. (az értékére célzok) Általában elfelejtik, hogy ezek értékei lényegtelenek, csupán a mértékegység választás adja 1-től különbözőre. Azonban ha az egyenletekben ott nulla szerepelne, akkor az egész romba dőlne. Az elmélet nem is létezne.
Itt ez a görbe egy befoglaló térben lakik. Könnyű elképzelni, hogy az f(x)+C is eleme a papírlapot reprezentáló Hilbert-térnek, bármilyen valós C esetén (de komplex vagy kvaternalista már nem). Habár a szelő és az érintő is "lemászik" a görbéről, nem mászik le a papírról. Nem jön ki a befoglaló térből.
Ezzel szemben ha veszünk egy zárt felületet, de befoglaló tér nélkül, ott ezt a műveletet nem végezhetjük el.
"Ha kikerülöd a valamit, lábad a semmibe tapos." (Gobbi Hilda - a Góbi sivatag szerepében)
Ezt a problémát úgy lehet kikerülni, ha idő helyett megtett út (ívhossz) szerint paraméterezünk és deriválunk.
De ez se annyira egyedi, hiszen pl. a vákuum epszilon és mű se különösebben szemléletes, megszokott fogalmakhoz köthető valami. Még kevésbé az, hogy miért van egyáltalán ilyesmije a vákuumnak.
Maxwellnél a peremfeltételek (amik diszkrét megoldásokat eredményeznek) hasonlóak a newtoni mechanika ilyen feltételeihez. Szemléletesek, pl. egy üreg méretei az üregrezonátorban, ahogy a húr hossza a zongorán.
A kvantumelméletben a Planck állandó egy másféle feltétel, ehhez nem kötődik olyan szemléletes dolog, mint a húr hossza. Valahogy önállóan, saját jogán létezik. De ez se annyira egyedi, hiszen pl. a vákuum epszilon és mű se különösebben szemléletes, megszokott fogalmakhoz köthető valami. Még kevésbé az, hogy miért van egyáltalán ilyesmije a vákuumnak. Azért fogadható el könnyebben, mert a megszokott klasszikus mechanikában van hasonló jellegű dolog, pl. a hang terjedése anyagokban. A Plackhoz hasonló meg - amennyire tudom - nincs.
Ezeket tudomásul vesszük, használjuk mert praktikusak, aztán ha később kiderül még valami, talán valami alapvetőbbel is lehet magyarázni. De akkor meg az az alapvetőbb lesz nem magyarázott.
Q: Elfogadja, annak ellenére, ahogy elmondta, minden a folytonos mezőkből épül fel, végső soron kell legyen valami darabosság, és a görögöknek alapvetően igazuk volt?
A kreditátlag úgy lehet 5 feletti, hogy valaki a kötelezőnél több kreditet vesz fel, de a kreditátlag definíciója szerint mindig csak a kötelező (mondjuk 30) kredittel osztanak.
És voltak évek, amikor az egyetemi felvételi pontszámokat visszaszámolták osztályzatokká. S ha valaki mindenféle megszerezhető extra pontokkal együtt (pl. amit nyelvvizsgákra, emelt szintű érettségi vizsgákra, stb. külön jutalmazott teljesítésekre kapott) több pontot szerzett, mint ami az adott egyetemi szakra alapból figyelembe vett tantárgyakkal maximum elérhető, akkor 5 feletti átlag jött ki.
A két dolog többnyire nem függ össze. De amúgy nem mindegy, hogy a kvantumosság alatt mire gondolunk pontosan. Más az energiaszintek esetleges kvantáltsága (van folytonos spektrum is), más a részecskék mennyiségének kvantáltsága (ez kizárólag darabos, fél vagy tört részecske nincs), és más az elektromos töltés mennyiségének kvantáltsága (ez sem lehet folytonosan bármekkora, szóval darabos, egységes, de különös módon a kvarkok mégis harmadolva tört mennyiségekkel rendelkeznek, minek ellenére külön vagy szabadon nem létezhetnek, így végül csoportos elektromos töltésük egységes lesz a tört részekből).
Amúgy a hullámszerűség és a kvantumosság igen jól illeszkedik egymáshoz szerencsére, ez matematikailag látszik, és nagyon kedvező, mert különben nem lenne jól kidolgozható kvantumelmélet. Ez viszont csak addig igaz, még egyenes a tér, téridő.
Az középiskolai átlag volt. Tudtommal ott nincs és nem is volt kreditrendszer. De amúgy a kreditek szerint súlyozott átlagszámítás sem viszi a maximális osztályzatnál feljebb az eredményt, ha helyesen számítjuk az átlagot.
Ez van, ha valaki szóba áll vele. Írja a baromságait a századik nicknéven, akit pedig érdekelne a téma, annak ezeket a marhaságokat kell olvasni helyette. Ne etessétek a trollt és talán ráun végre.
Aminek se füle se farka, csak a saját mélyenszántó gondolkodásod és tájékozottságod kisszerű bizonygatása. A hatás fokozása céljából egy mesebeli tanársegéd süsüségével szembeállítva.
Itt ez a görbe egy befoglaló térben lakik. Könnyű elképzelni, hogy az f(x)+C is eleme a papírlapot reprezentáló Hilbert-térnek, bármilyen valós C esetén (de komplex vagy kvaternalista már nem). Habár a szelő és az érintő is "lemászik" a görbéről, nem mászik le a papírról. Nem jön ki a befoglaló térből.
