Keresés

Részletes keresés

atsoc Creative Commons License 2019.12.15 0 0 19339

 

 

Szia!

 

Szerintem sokan olvassák ezt a fórumot, csak lusták, vagy egyszerűen csak kedvük nincs írni.

Magamból indulok ki, mert én is már jó ideje nem írtam, de 2-3 naponta belépek ide és a "szomszéd" topikokba, mert érdekelnek ezek a pszichológiai problémák.

Akár én is írhattam volna a hozzászólásodat, mert szinte mindenben hasonlítunk és szerintem is rengetegen vagyunk hasonló cipőben.

Egyébként ennek a fóbiának hozzád hasonlóan én is az enyhébb fokozatát képviselem és a hétköznapokban mindig is kényesen ügyeltem arra, hogy a külvilág semmit ne vegyen észre ebből, mert gyengeségnek, kívülállók számára megmagyarázhatatlan "kattantságnak" gondolom, ami szerintem kínos ebben a mai pörgős világban.

Nálam a párválasztásban ez nem volt szempont, persze egy nagy hangú, harsány nőt nem tudnék elképzelni magam mellett, mert hosszú távon fárasztana, idegesítene. :)

 

Érdekes módon nekem az evés, ivás nem okozott soha problémát társaságban, én inkább az üresjárati csoportos semmittevést és a felületes beszélgetéseket kerültem mindig, már amennyire lehetett kerülni.

Neked az evés-iváson kívül milyen helyzetek okoznak még nehézséget?

 

Én is próbálkoztam pár hónapja, de szerintem nehéz lesz itt levelezőpartnert találni, mert aki tényleg szociális fóbiás, annak szerintem még egy email megírása is túlságosan magas szintű kibontakozás, vagy csak nekem nem volt szerencsém, mert 1-2 emberkével siekrült váltanom néhány emailt, de úgy éreztem, mintha egy farönkkel komminikáltam volna.( kérdésekre adott 1-2 szavas, tőmondatos válaszok, érdekltelenség stb.)

 

Írt valaki?

Előzmény: patrik_1985 (19335)
bolond halál Creative Commons License 2019.12.13 0 0 19338

Akkor sok sikert.

patrik_1985 Creative Commons License 2019.12.13 0 0 19337

:)

Lehet, hogy így van.
De az is lehet, hogy, ez olyan mint Az utolsó ember a Földön című sorozat, ahol azt hiszi a főszereplő, hogy ő maradt az utolsó ember, majd szépen lassan előkerülnek mások is. :)

bolond halál Creative Commons License 2019.12.13 0 0 19336

Ide nem jár szinte senki, csak a trollok, meg néhány kóbor szellem, mint amilyen én vagyok, úgyhogy nem lesz sok szerencséd. (én meg sem barátságra, sem párkapcsolatra nem vágyom ilyen formában, tapasztalatcserére sem)

Előzmény: patrik_1985 (19335)
patrik_1985 Creative Commons License 2019.12.12 0 0 19335

Üdv!

 

Szociális fóbiás vagyok, az élet számos területén "teljesen normális" :), van munkám, sportolok, sok éves párkapcsolatom pár hónapja ért véget (a volt párom ebből az egészből semmit sem vett észre), nálam ez a "dolog" mások előtt evés-ivás problémaként jelentkezik leginkább. Aki benne van az tudja, hogy ilyenkor az ember ráfeszül minden kis összejövetelre, ahol ilyen helyzetbe kerülhet.

Szerintem sokan vannak még hozzám hasonlóan ilyen helyzetben, kíváncsi lennék, hogy másoknál ez, hogyan működik, pl. mások a párjuk előtt titkolják-e vagy megnyílnak neki, vagy van-e a fórumozók között olyan, aki egy másik szociális fóbiás emberben lelt társra, vagy direkt ilyen párt keres magának, mert tudja, hogy egy másik szociális fóbiás érti csak meg igazán, így elfogadják, segítik egymást. Én próbálom ezt az egészet a környezetem előtt titkolni, mivel úgy gondolom, hogy aki nincs benne ebben, az azt hiszi, hogy a szociális fóbiások bolondok, pedig az intelligenciával általában nincs gond, csak van ez a gátlásosság, ami bizonyos helyzetekben megbénítja az embert, és mások ezt nem értik meg.

Sok gondolkodás után egyre jobban úgy érzem, hogy hasonló gondolkodású, hasonló érdeklődési irányú emberek alkotnak általában jó párt, így lehet, hogy akár a társkeresésben, a barátkozásban a szociális fóbia lehet egy kapocs, egy közös "dolog" is két emberben, arról nem is beszélve, hogy két ilyen ember teljesen őszinte lehet egymással erről a témáról, nem kell a másik előtt titkolózni, meglátásom szerint a szociális fóbiások lehet, hogy éppen azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert nagyon érzelmesek, hűségesek, ragaszkodóak, nagyon tudnak szeretni.

 

Kezdő fórumosként elég hosszú írással kezdtem, remélem, hogy bár nem túl aktív ez a fórum mostanság, azért sokan olvassák gondolataimat.

 

Szeretném mások véleményét, tapasztalatait, gondolatait is "meghallgatni", akár itt a fórumon is, de e-mailben is szívesen társalognék szociális fóbiával "megáldott" lányokkal, ki tudja, a tapasztalatcserék, társalgások során akár barátság, vagy más kapcsolat is kialakulhat. Én úgy gondolom, sőt tudom magamról, hogy jó ember vagyok, bár sokszor ez az egész elveszi az ember kedvét, de tudom, hogy sok olyan ember van, mint én, sokan járunk ebben a cipőben.

 

Egy szó, mint száz /ennyi írás után :) /, aki szeretne kommunikálni velem, az ezen az e-mail címen megteheti: patrik_1985@freemail.hu

 

Tisztelettel: patrik_1985

bolond halál Creative Commons License 2019.11.12 0 1 19334

Mondjuk ez a nikk még megvan. Ugye ez úgy működik, hogy ha nem azt csinálom vagy kommunikálom feléjük, amit ők akarnak pl. gyógyszerszedés, akkor legalább megkísérelnek kárt tenni bennem. 

Sajnos a családomban is voltak ilyen agresszív személyek. Hogyan lehet ezt a lenyomatot megváltoztatni, hogy ne jusson ennyi élősködő? Ez is kognitív viselkedésterápia, nem?

Előzmény: atsoc (19275)
bolond halál Creative Commons License 2019.11.12 0 0 19333

Ezt köszi. Libriben olcsóbban meg lehet kapni, ahogy láttam.

Előzmény: Ropass (19331)
bolond halál Creative Commons License 2019.11.12 0 1 19332

Mondjuk ez mindent elmond, hogy törölte magát a szuka. :) Lelkiismerete nincs, tehát az nem szólalhatott meg, inkább félt, hogy utánakereshető, ahogy itt módszeresen gyilkolni próbált. 

Előzmény: Törölt nick (19324)
Ropass Creative Commons License 2019.11.05 0 0 19331
Ropass Creative Commons License 2019.11.05 0 0 19330

Ezt a könyvet ajánlom. Két kognitív terápiával foglalkozó pszichológia professzor írta. 
Nem specifikusan a szociális szorongással foglalkozik a könyv, de van benne egy fejezet a szorongásról, 

már ezért is érdemes elolvasni.

Ropass Creative Commons License 2019.11.05 0 1 19329

A gondolkodásod és a viselkedésed megváltoztatása, életmód változtatás, önbizalom erősítés. 
Kognitív terápia, tudatosság fejlesztése, új élethelyzetek kipróbálása, stb...
Sok-sok apróság van, ami segít. 
  Szerintem a nagy többség, aki foglalkozik ezzel, tanulmányozza önmagát és próbál előrelépni, annak az állapota javul. 

Előzmény: mermok (19328)
mermok Creative Commons License 2019.10.19 0 0 19328

Milyen utat kell bejárjon az aki változást szeretne (valós helyzetekre gondolok)? Van-e itt olyan személy akinek sikerült?

bolond halál Creative Commons License 2019.10.18 0 0 19327

Valaki pisztolyt tart a fejedhez, hogy velem foglalkozzál? Én nem akarok veled foglalkozni. Úgy általában senkinek az életébe nem ártom bele magam, és igyekszem nem ítélkezni.

Előzmény: bolond halál (19326)
bolond halál Creative Commons License 2019.10.18 0 0 19326

Az én boldogságom nem a te dolgod.

Előzmény: Törölt nick (19325)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.18 0 0 19325

mer aztat szeretném, ha öröm éé bódottá jellemezné a te és kis családod életét. is.

ja, és " ha óvosa etította, ne ede! "

Előzmény: bolond halál (19323)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.18 -1 0 19324

Háá nemasszzontad, hogy ki nem állhatod, ha utasítanak téged,  vagy tanácsokat adnak?

Erre miccssinász Te? Utasitasz, tanácsolsz!

:) Neked meéé szabad? Merazajó, amit te tanácsolsz? Hogy esetleg érzékeny lelkem megsérted, az smafúúúú???? Hááa, hol-é van benned az általad másoktól elvárt empáti-ja???,

A kis buborékodból csiripelsz, de az embernek az egész bolygónk a buborék, neeem? Vagy a naprendszer, tejútrendszer, univerzum, stb. stb.

Gondókoggyá máá!!! és, és vegyé lottót! mindenképpp

Előzmény: bolond halál (19322)
bolond halál Creative Commons License 2019.10.17 0 0 19323

Minek olvasol, ha ilyen negatívan hat rád, amit itt leírtam? Érthetetlen.

Előzmény: Törölt nick (19321)
bolond halál Creative Commons License 2019.10.17 0 0 19322

Szerintem menj vissza a kis buborékodba, és örülj, hogy neked jó. Képtelen vagy az empátiára.

Előzmény: Törölt nick (19321)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.17 0 0 19321

Miért lennél kicsinyes gyűlölködő, azért, mert nem jött be a lottó ötös? Több milliónak nem jött be, orvosnak, péknek, segédmunkásnak, de nem hinném, hogy mind kicsinyes gyűlölködő.

Egyszer régen kipróbáltam még én is, de nekem se jött be! Az az idegesítő, hogy hosszú évek óta sírsz itt, de csak körbe-körbe mész, semmi előrelépés, pozitív fejlemény! Sőt, most megint lenn vagy

Legalább fillents már valami kis pozitívumot, mert azért nem ennyire szar a helyzeted. Vagy,  az álmod közelítsd a valós létedhez és máris más a perspektíva. Nem vagy súlyos beteg, és élsz.Sokan már ennek is nagyon örülnének.

 

 

Előzmény: bolond halál (19320)
bolond halál Creative Commons License 2019.10.17 0 0 19320

Szinte csak magamnak, hogy feldolgozzam ezt a rizsa óta tartó támadássorozatot.

 

1. Nem kell világraszóló paranoiát gyártani pár ember akciójának a nem elfogadásából. Én sem tettem.

2. Szélsőséges hozzáállással nem lehet hozzáállni növekedő dolgokhoz. Ha egy fára azt mondjuk, hogy mindaddig semmit sem ér, amíg teljesen kifejlett nem lesz, akkor soha nem kapunk egy egészséges, kifejlett fát, mert elpusztítjuk, mielőtt akkorára nőhetne. Kb. ugyanez a helyzet az álmokkal.

3. Soha nem mondtam, hogy az a tény zavar, hogy hozzám szólnak. Annak mikéntje zavar. Hogy egy teljesen normális beszélgetésben egyszer csak egyre több provokáció jelenik meg, a véleményem figyelmen kívül hagyása, elakadt lemez technika, se magyarázat, se lábjegyzet hozzá, ha megkérdezem, akkor sem. Már itt jelen van a totális leszarás, amire nekem nyilván mosolyogva és hálásan kellett volna reagálnom. (miért is?)

4. Senki nem szól hozzám, az a baj? Miért lenne baj? Mikor írtam, gondoltam ilyet valaha is?

5. "Hülyeségekről beszélek nekik"? De egyszer sem jelezték, ugye? Vagy ha véletlenül igen, akkor hiába folytattam volna párbeszédet, nem sikerült.

6. A "geci lottó ötösből" látszik, hogy hova is akarsz elhelyezni. Nagyon szeretnéd, ha egy ilyen kicsinyes, mindenki iránt gyűlölködő valaki lennék, de sajnos kiderült, hogy nem vagyok az. Bár nagyon igyekeztetek a folyamatos provokációval lehúzni, az tény.

Előzmény: Törölt nick (19315)
bolond halál Creative Commons License 2019.10.15 0 0 19319

Tényleg azt tudom mondani, hogy ne foglalkozz olyan emberrel, aki felé eleve előítéletekkel viseltetsz, mert vagy neki ártasz (ezt leszarod), vagy pofára esel, ahogy a jelen eset is mutatja.

Pont azért alakul ki a játszma, mert nem hiszel az adott emberben, csak a saját "mindenkit képes vagyok irányítani" elképzelésedben. Így nem lehet másokon segíteni. Be kellene ismerned, hogy van egy olyan célközönség, akiknél ez működik, akik beleillenek ezekbe az egyszerű sablonokba, van, akinél meg nem működnek. Ez nem lustaság? Már eleve kész sablonokkal szállsz bele a "buliba", így nem kell megerőltetned magad túlságosan.

Előzmény: Törölt nick (19315)
bolond halál Creative Commons License 2019.10.14 0 0 19318

Ezt köszi.

Előzmény: Übertier (19316)
bolond halál Creative Commons License 2019.10.14 0 0 19317

Ez már tényleg röhej.

Előzmény: Törölt nick (19315)
Übertier Creative Commons License 2019.10.14 0 0 19316

Szia!Ezzel vagy segítek valamit,vagy nem,de szerintem érdekes.                                               https://oriblog.blog.hu/2016/06/04/hogyan_szoktasd_le_magad_a_felelemrol             https://oriblog.blog.hu/2016/07/10/hogyan_szoktasd_le_magad_a_tanult_tehetetlensegrol

Előzmény: bolond halál (19314)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.14 -1 2 19315

OK! Bocs, igazad van mindenben!

Minden rendben veled, és ha nem lenne ez a több milliárd rohadék itt a bolygón, - akik csakis azért kerültek teremtésre, hogy téged gáncsoljanak, bántsanak ezeknek a nagy erőfeszítéseidnek ellenében - akkor már révbe értél volna.

Szar a munkám, mert nincs végtettségem, az a baj!

Jó melóért tanulni sokat keeelllll???? Az a baj!!!!

Hozzám szólnak a rohadékok, az a baj!

Senki nem szól hozzám, az a baj! Hülyeségekről beszélnek nekem, az a baj! Azt mondják, hülyeségekről beszélek nekik, ez a legnagyobb baj!

Ráadásul, a geci lottó ötös sem jön be!

 

Előzmény: bolond halál (19314)
bolond halál Creative Commons License 2019.10.14 0 0 19314

Ettől függetlenül tudom, hogy vannak bajaim a tehetetlenséggel, tudom, hogy vannak dolgok, amelyekben fejlődnöm kell, de ezt a bánásmódot kösz, nem fogadom el.

bolond halál Creative Commons License 2019.10.14 0 0 19313

Erre mondtam, hogy ugyanazok a mintázatok, és még ha nem is csapatban csináljátok, de mindig azt jobb ütni, aki a padlón van, ugye? Sokkal könnyebb, kényelmesebb a bűnösebbnek LÁTSZÓT hibáztatni. Ez érződött végig a kommunikáción, csak átvettétek egymástól a stafétát, kritikátlanul, mindig hozzáadva az előítéletlavinához.

Amikor a szuka mellé állt, aztán levélben végül maga is bevallotta, hogy ostobának tartja? Egy bajom van csak, hogy ezekhez a szarkavarásokhoz nem értek. A másik, hogy többnyire túl tudok látni a látszaton, nem érdekel a lehengerlő kommunikáció, ha mögötte nincs emberség.

Előzmény: bolond halál (19312)
bolond halál Creative Commons License 2019.10.14 0 0 19312

Mondtam... "Én csak segíteni próbálok rajtadot" játszotok. Csapatban dolgoztok, hogy minél jobban el lehessen lehetetleníteni. Hogy úgy tűnjön, én vagyok, aki szembemegy az autópályán. Nem vagytok nyíltak, szándékosan. Hátha kialakul egy kis skizo vagy paranoia, esetleg öngyilkos leszek, de ti elmondhatjátok magatokról, hogy én voltam a rossz. Már eleve csekély empátiával szálltatok be ebbe az egészbe.

Ez egy lehetséges magyarázat.

bolond halál Creative Commons License 2019.10.14 0 0 19311

Vannak lelki problémáim, de azt visszautasítom, hogy te a haverjaiddal kiprovokálsz belőlem belső, fájdalmas dolgokat, hogy utána megtaposd azt, hogy ez az én siránkozásom lenne. Gondolj bele abba, milyen lenne, ha te soha, semmilyen gyengeségedet, fájdalmadat nem mutathatnád meg senkinek, akár egy ilyen fórumon, ahol ez segíthetne, hanem mindenért rideg elutasítást kapnál, mindenért téged hibáztatnának olyan emberek, akiknek fogalmuk sincs, mit éltél át. (akkor is, ha vannak ennél sokkal rosszabb sorsok is) 

Voltak erőfeszítéseim, csak kiírtam magamból, hogy néha mennyire reménytelennek tűnik. Kiírtam magamból olyan dolgokat, amelyeket egy ilyen fórumon ki lehetne írni, és ha tényleges problémával rendelkezők írnának ide, nemcsak lesben álló vérszívók, akkor talán kiderülne, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal. Ha nem gyógyszerekkel való üzérkedésről lenne szó, hanem tényleges "emberi dolgokról", ahogy régen.

Ha nem támadnátok itt, akkor havonta párszor feljönnék ide, kiírogatnék magamból ezt-azt, névtelenül, de mégis abban a tudatban, hogy valaki esetleg átélt hasonlót és hozzászólhat.

Előzmény: Törölt nick (19310)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.14 0 1 19310

Mégis, mit kéne írnom magamról? Nem én siránkozok itt, hanem te. Eszem ágában nincs tanácsot adni neked, leírtam a konzekvenciákat a panaszaidból. Látunk egy mentálisan sérült embert, aki a saját helyzetéért csakis a külvilágot okolja, annak ellenére, hogy semmilyen tényleges erőfeszítést sem tesz helyzetének változtatására, azon kívül, hogy a neten talált irodalmak segítségével próbálja ámítani önmagát. Az, hogy ezt le is írom, nem jelenti azt, hogy szándékomban állna hatni rád, bármilyen módon. A reakciód téged minősít, illetve mutatja a kórképed jellegzetes tüneteit. Azt gondolom, hogy a hozzáállásoddal nem fogsz kikecmeregni ebből, sőt, egyre mélyebbre fogsz süllyedni, tudod az évek gyorsan múlnak, és az állandósult frusztrációd kicsinál.

A tanácsokkal kapcsolatban azt tudom mondani, 

felesleges lenne bármilyen tanácsot adni neked, hiszen azon kívül, hogy valami buta nagyképűséggel reagálsz mindenkire, jól látható, hogy a legkisebb motivációval sem rendelkezel az irányban, hogy fordíts a sorsodon. Ez adódhat a betegségedből, de van benne jó adag lustaság, igénytelenség, valójában jó neked ez a helyzet, önmagad siratva átkozni a külvilágot. Rengeteg ilyen ember van, és egyébként mindegy is. Az idő(d)

"pereg".

 

ÜDV  Saci

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!