Akkor elég nehéz lehet ebben a munkakörben dolgozni, szerintem én nem is bírnám.
Én azért adnék még egy esélyt az antidepresszánsoknak, mert azt mondják olyanok ezek, mint a vérnyomás csökkentők.
Hatóanyaga ugyan az, mégis valakire nem hat, valakire máshogy hat ezért érdemes kipróbálni, ráadásul állítólag az első 2-3 hétben erősítik a szorongást, amíg nem szokja meg az ember. Én egyre inkább hiszek ezekben az agyi kémiai folyamatokban, mert egyszerűen nem értem hogy lehet az, hogy most teljesen máshogy látok dolgokat, mint pl 1-2-3 hónappal ezelőtt, amikor mindent negatív szűrön keresztül észleltem...Ez nem lehet véletlen!Csak gondolom valakinek elég a sok mozgás egy új szerelem, vagy bármi, másoknak meg kellenek a neutronszint emelő bogyók. Hát nem tudom, hogy minden esetben segít e, hogy vannak nehezebb sorsok, de azt már régebben is észrevettem, hogy, amikor mások problémájával foglalkozom, csökkennek a sajátjaim.Na meg ez a Hospice dolog azért is jó lehet, mert hasznosnak érezheti magát az ember, ráadásul tényleg sokat segíthet azoknak, akik rászorulnak.Egyszer, ha több időm lesz, biztos jelentkezni fogok, ha csak heti egy napra, akkor is. Egyébként csak Te érzed úgy, mintha le lenne szarva a reakciód, mert engem tényleg érdekelt, csak szerintem teljesen máshogy gondolkozunk, más rugóra jár az agyunk, ráadásul talán van bennem egy kis önzőség, mert mindenáron ki akarok csikarni egy véleményt egy adott témában, ha pedig úgy érzem nem sikerült, vagy más megközelítésből sikerült, mint gondoltam, akkor nem szándékosan, de tényleg elakasztom a lemezt.:)
Más dimenzióban kommunikálunk szerintem, mert teljesen mások vagyunk, ami nem is baj, csak ezért lehet, hogy mindketten azt érezzük, hogy nem arra válaszol a másik, amire kellene.:)
Ehhez hozzáfűzném, hogy én megértem, mások miről írnak, reagálok is rájuk, de mintha tudatosan le lenne szarva a reakcióm, sőt, utólag megkérsz, hogy olyasvalamit fejtsek ki, amit már egyszer kifejtettem pár hozzászólással korábban, és elakadt lemezzel reagáltál rá.
Ez neked minden esetben segít, hogy "vannak nehezebb sorsok"? Engem inkább megrendít, ad egy réteget, egy mélységet az életemnek. Amikor meghal egy ember, vagy visszavonhatatlanul károsodik a szervezete, az ad egy lenyomatot, ezek egymásra rakódnak. Olyan, mintha átélnék egy "mikrogyászfolyamatot". Utána végülis felébredek a rémálomból, hogy ez nem velem, vagy egy hozzátartozómmal történt. De mindig egyre törékenyebbnek látom az életet. Tisztán látszik, hogy néha milyen kis dolgokon múlik, életben marad-e valaki. Hosszú távon is a "sok kis dolgon".
Illetve ez a hasonlítgatás nincs nagyon meg bennem. Rövid távon talán hatásos, de hosszú távon azért ott van a kérdés, hogy "csak ennyi"? Aztán jobb napokon értékelem, amim van, de nem biztos, hogy másokhoz képest. Attól én még ugyanott maradok, hogy relációba teszem az életemet.
Annyit elmondhatok, hogy olyan típusú adminisztratív munkám van, ami mások segítésével kapcsolatos. Pár hete volt olyan haláleset, ami számomra megrázó volt. (lehet, másoknak nem) Nem láttam közvetlenül az illetőt, de így is eléggé. Nem tudtam róla semmit, és ilyenkor az ember egy csomó forgatókönyvet végigperget a fejében, hogy mi történhetett. Hol csúszott hiba a rendszerbe, vagy csak a dolgok, élőlények természetes elhasználódását nehéz elfogadni? A tudatával tudja, hogy van ilyen. Az oktatófilmen az újraélesztés kivétel nélkül azt eredményezi, hogy a sinus ritmus helyreáll, a szív elkezd dobogni. Olyan film nincs, hogy nem sikerült, és jön a halottaskocsi, a hozzátartozók sírnak, a pár órája még rosszul levő, de élő ember visszavonhatatlanul halott. Szóval azért akad néhány "élmény", meg amikor látod, hogy korábban életerős emberek hogyan mennek tönkre. De értem, amit írsz, hogy a hospice-ban lehet ezt legjobban megtapasztalni.
Antidepivel nem volt szerencsém, kellett szednem egy időben, sőt úgy éreztem, rosszabb lett. Ez a "Pista bácsi behugyozik, de mostmár nem is érdekli" állapotba jutottam.
Igen más lehet, hogy valóban jobban kijött volna hasonló szituációkból, de sajnos nekünk ez a hiperérzékenység jutott...
Én tuti kipróbáltam volna valamilyen antidepresszánst, ha nem javul a helyzet, kiegészítve rengeteg mozgással, de szerencsémre történtek pozitív dolgok, meg szerintem a sok mozgással magától is nőtt a szerotoninszintem, vagy nem tudom..
Nekem az a szerencsém, hogy minél éhesebb vagyok, annál inkább mindegy, hogy mit eszek.:)
Heti 6 nap 60perc intenzív futás után mindig sajtos-tejfölös rízst ettem és annyira kimerültem, hogy jól esett ez is.
Egyébként szerintem jobbra fordulhat minden és akkor hirtelen nem negatív szűrőn keresztül fogsz látni mindent.( a tényleg negatív dolgokat még negatívabbaknak látjuk)
Szerintem minden szokáson változtatni kell pl. aki szeret sokáig aludni, keljen fel 5kor és sportoljon reggel.
Amúgy az tényleg igaz rám, hogy, ha látom, hogy másoknak rossz, akkor azt érzem nekem valamivel jobb, mármint olyankor észbe kapok, hogy mindennél van rosszabb.
Én már azon gondolkoztam, ha nem csillapodik a helyzet elmegyek pl. hospice önkéntesnek, mindig toboroznak, ami lehet önzőség, hogy csak akkor, de akkor is segít az ember és hátha rádöbben, hogy vannak még nehezebb sorsok.
Nem tudtam olyan környezetben tanulni, amelyben sem az állásom, sem a lakhatásom nem biztos, ahol ridegen elutasítanak úgy, hogy becsületesen dolgozom, hogy alapvetően empatikus vagyok. Lehet, hogy más sokkal jobban kijött volna lelkileg ilyen szituációból, lehet, hogy bennem van a hiba, tényleg. A tömény, rideg, kimondatlan elutasítás, lenézés, az értékek kifordulása... néha kijön belőlem, hogy "Istenem, ne hagyj itt meghalni, ebben a viperafészekben." Mert ez annyira borzalmas, ez az üresség, a látszatvilág, a rosszindulat. Nem látom azt sem, merre van ebből a vészkijárat. Teljesen egyedül vagyok.
Kérdésekkel simán lehet manipulálni, lehúzni egy embert. Még ez a kérdés is manipulatív. "Hát hogy' is gondolhatsz erre?" Vagyis egy gondolati tiltás, elaltatás.
Az aktívabb életet én is elkezdtem, de kurva nehéz, ha nincs elég pénzed bizonyos dolgokra. Állandóan mindent forintra kiszámolni, nem lehet ellazulni. Pl. majdnem egy hónapig bérletet sem tudtam venni. Elfoglaltam magam, mert a környéken mászkáltam, a munkahelyem is közel van, de baromira beszűkült helyzet. Azt sakkozgatni, hogy rántottát vagy virslit egyek ebédre, egy szem gyümölccsel, hogy az is legyen. Hogy néha kétszer ehetek egy nap, mert az fér bele a költségvetésbe. És ennek nem úgy tűnik, mintha vége lenne. Lehet, hogy kicsivel jobb lesz majd a fizetés, de... és mindehhez azok az üres és elutasító emberek, akik ezzel az anyagi és képzettségi szinttel együtt járnak.
Már vettem könyvet emelt érettségihez úgy másfél hónapja, de még nem tudtam kinyitni, mert alig érzek valamihez erőt.
Néha azért nem megyek sehova, mert ha aktív vagyok, akkor éhesebb leszek, akkor jobban vágyom a nagyobb jólétre, de folyton falakba ütközöm, hogy mi mindent nem engedhetek meg magamnak.
Most már tényleg ez az utolsó hozzászólásom itt.:)
Hogy lehet álságos és ostoba egy hozzászólás, amiben csak kérdések szerepelnek?
Azért voltam kíváncsi arra, hogy milyen félelmek mozgatnak, mert nem vagyok meggyőződve arról, hogy a szorongás minden esetben félelmekből táplálkozik, úgy gondolom nem feltétlenül kell félni bármitől is, hogy szorongjon az ember.
Az a baj nagyon tudálékosan írsz, de Te nem érted meg azokat a dolgokat, amiket mások írnak, ráadásul az üldözési mániád miatt mindent túlgondolsz, mindenben támadást vélsz felfedezni.
Ezt be kell látnod, kérlek olvass vissza mindent az elejétől fogva, mert tényleg hasznodra válhat. (tudom most gyógypedagógust játszom megint..)
Miért nem lehet elfogadni, hogy valaki tényleg csak kíváncsiságból kérdez, mert érdekli a téma és a másik véleményére?
Fogadd el, hogy nem mindenki szeretne ártani és nem minden támadás, amit annak vélsz! (most ez tényleg okoskodásnak tűnhet)
Bár valószínűleg nem tudod ezt elhinni és elfogadni, de akár elhiszed, akár nem egy csepp ártó szándék sem volt bennem!
Ja és a "szociákus" az szociális akart lenni, csak egy egyszerű elírás volt, mert sietve gépeltem. ( a ránk jellemző túlgondolás ékes példája ugyebár :) )
Egyébként akaratlanul is jót tettél velem, mert kb egy hónapja irkálunk és szinte teljesen megszűnt a szorongásom.
Ha valaki még valaha olvassa ezt a fórumot, szerintem ez annak köszönhető, hogy eltávolodtam a témától, egyszerűen nem foglalkozom vele és mindig másra fókuszálok.
Bár történtek pozitív dolgok, amik nem rajtam múltak és sok erőt adtak, de komolyan hiszem, hogy az a megoldás, hogy az ember minden percben elfoglalja magát, reggeltől-estig, soha nem adva időt magának az unatkozásra, gondolkozásra.
Mindennapos sport, lehetőleg reggel, egészségesebb életmód, fogyás, komfortzónából kimozdulás stb. stb. blabla.:)
De tényleg!
Az sem érdekel, ha esetleg pár hét múlva visszatér, mert már nem fogok belemerülni a témába, akkor elfogadom, hogy ez van és kész.
Úgyhogy szerintem, aki szociálisan szorong az próbáljon meg 180 fokos fordulatot venni az élet minden területén, minden szokását változtassa meg, hátha segít, rosszabb úgysem lehet.
Miután Bernét képtelen volt értelmezni, valahogy kompenzálni kellett. Miért kell nekem még a szabadidőmben is jó pofát vágnom ehhez a sötétséghez? Miért legyek még akkor is toleráns, ha élősködnek rajtam?
Vagy direkt provokálnak az ostobasággal? "Szociákus"? Valahonnan hallotta a mániákus szót, és összerakta a szociálissal?
Nekem addig nincs bajom emberekkel, amíg jóindulatúak. De utána miért legyek toleráns velük?
Ha érdekel valakit, már ez egy álságos és ostoba hsz volt.
Már itt arra voltál kíváncsi, milyen félelmek mozgatnak. De vajon miért? :) Azt hiszitek, hogy majd észrevétlenül kiszedtek belőlem dolgokat. Teljesen mindegy, milyen szándékból, már a manipuláció maga nem a másik ember tiszteletéről szól.
Mintha valami idomárszerepben tetszelegnél, mint egy fontossága teljes tudatában levő gyógypedagógus, aki azért is megtanítja a teljesen normális felnőtt embernek, hogy a téglalap alakú formát a téglalap alakú lukba kell beilleszteni, utána pedig nem érted, miért nem akarja teljesíteni, miért van felháborodva.
Tehát ha másnak csökkent a motivációja az érdemi reagálásra, az le van szarva. Ha én nem teljesítem a nyomasztásra való kitárulkozást, akkor rohadjak meg. Nekem nem kellenek ilyen vérszívók, manipulátorok, irányításmániás idióták.
Miért pont neked kéne a félelmeimről beszélnem? Miért érdekel ez ennyire? Szerintem nézz át nyugodtan szomszédos topikokba, vagy írjál rá ezekre a nikkekre, akik itt megosztották az elérhetőségeiket, keress olyanokat, akikkel kölcsönösen szórakoztatónak és építőnek találjátok egymás kommunikációját.
Én esetemben nagyobb társaságban fordul elő a szorongás, ami annyira nem erős, hogy ne szólalnék meg, vagy pl. a munkámat hátráltatná, ugyanakkor mégis zavar, mert sok energiát felemészt az, hogy legszívesebben egyedül lennék.
Kb. így tudnám meghatározni.
Azt lehet mondani rendben van az életem, mert viszonylag jó munkám van, van párom, lakásom és szabadidőmben tudom azt csinálni, amit szeretek, mégis zavaró időnként a belső nyugtalanság.
Persze ezt nem panaszkodásként írom, mert tudom vannak, akiknek sokkal rosszabb, mégis érdekel a téma.
Annak is vannak fokozatai. Van, aki már attól is szorong, ha villamosra kell szállni, van aki ezzel még elvan, de egy kisebb közösségben már szorong, nem mer megszólalni, mozogni, stb.
Ez is egy spektrum lehet, hol helyezkedsz el rajta?
Pl. mivel foglalod el szívesen magad a szabadidődben, milyen dolgok, vágyak, célok motíválnak a jövődre nézve /életkorod függvényében/ , melyek aktív cselekvésre ösztönözhetnek?
A szülő-gyerek csak akkor működik, ha az egyik ember szülő énállapotából olyasmit tud átadni, amire a másik embernek, vagy gyermeki énjének valóban szüksége van, akit biztonságosnak vél, akit elfogad. A kéretlen kioktatás, amivel itt többen próbálkoztak, nem működik, pláne névtelenül egy internetes fórumon. Vagy az elakadt lemez technika, ami gyakorlatilag agymosás, a másik ember semmibe vétele.
Nagyon jól tudja, ki mit alkalmaz itt ellenem.
És még mindig nem lettem öngyilkos, "csak szólok". :) Annak ellenére, hogy szándékosan olyan dilemma elé állítottak, amelyből mindkettőben kvázi magamat kellett volna okolnom. Vagy önmagamat áruljam el, vagy én legyek a szemét antiszociális. Semmiképpen se nyerhessek, sőt, be kellett lengetni, hogy valaki még öngyilkos is lett emiatt. Nagyon jól tudom, mi zajlott itt.
Ne akarjatok olyasvalakit meggyógyítani, akit utáltok, mert öntudatlanul is ártani fogtok neki. Egyáltalán, senkit nem kell megkísérelni meggyógyítani, aki nem kéri.
Aki korábban hasonló stílusban nyomult, ő is meg akarta mondani, mi lenne a megfelelő szakma nekem, persze közvetve, nem egyenesen. "Én csak segíteni próbálok rajtad" rémlik? Ugye, mekkora ostobaság kell ahhoz, hogy egy olyan embert, aki az egyenességet kéri másoktól, azt burkoltan próbálja meg valaki "terelgetni", mint egy birkát? Eleve kudarcra van ítélve. Ja, vagy mégsem ostobaság, hanem valami más is van a háttérben? A segítség látszata és a borítékolható "kudarc" a nyereség, amellyel az ilyen ember úgy gondolja, elégtételt nyerhet. Hiszen a másik csak egy "szerencsétlen paranoiás", bármikor rá lehet kenni, hogy ő a nem befogadó. Én ebből köszönöm, nem kérek. Foglalkozzatok a saját életetekkel, ha nem megy a felnőtt-felnőtt kommunikáció.
Elég sokat ismételgetted, miután leírtam, mit gondolok erről. Úgy tűnik, nem sikerült megérteni és reflektálni, csak ismételgetni az elindított lemezt. De mint írtam, ez olyan általános itt, hogy már nincs benne semmi meglepő.
Az a probléma, hogy neked az jött le az egészből, hogy én arra hegyeztem ki a dolgot, hogy zajban szeretnék dolgozni.:)
Egyáltalán nem erről volt szó, csak egy megközelítést szerettem volna "kivesézni", mégpedig azt, hogy, ha az ember olyan szakmát választ, ami passzol a személyiségéhez, akkor könnyebb boldogulni.
Nem mintha olyan nagy jelentősége lenne egy ilyen fórumon, hogy önmagadat adod-e, én csak leírom, hogyan látszik az én szemszögemből. Minden jót neked!
Nem gondolom, hogy üldözési mánia volna az, hogy itt 2016 óta zaklatgatnak különböző elemek, különböző nikkeken, míg nekem végig megmaradt ugyanaz a nevem.(pont ezért volt egyszerűbb nekik) Vagy személyes okokból utálva engem, mert nem tartottam igényt az engem hülyének nézők társaságára, vagy csak azért, mert nyilván könnyebb afelett ítélkezni, azt támadni, aki egyedül van. Akár kísérletezni is lehet, hátha megdöglik, úgysem tudja meg senki, mitől.
Nem említettem ilyet, hogy ismernélek, hasonló stílust szoktam felfedezni. Olyan, mintha mondanál valamit, mégsem mondasz semmit. Ha kettőt lépek egy irányba, te is lépsz arra kettőt. Ha fölemelem a kezem, te is fölemeled. Közben bedobsz valamilyen teljesen értelmetlen provokációt pl.zajban akarsz dolgozni, azt ismételgeted. Ez nem valódi kommunikáció. Nem látszik semmi abból, te ki vagy.
Mégiscsak valamelyik troll leszel. Nyugi, már tényleg leszarom. :)
Olyan üres a kommunikációd, mélyebb kifejtésekre sem reagálsz, akkor is valami baromságot nyomatsz, pl. zajos munka. Lelombozó. Nem látszik a díszlet mögött az ember.
