A szülő-gyerek csak akkor működik, ha az egyik ember szülő énállapotából olyasmit tud átadni, amire a másik embernek, vagy gyermeki énjének valóban szüksége van, akit biztonságosnak vél, akit elfogad. A kéretlen kioktatás, amivel itt többen próbálkoztak, nem működik, pláne névtelenül egy internetes fórumon. Vagy az elakadt lemez technika, ami gyakorlatilag agymosás, a másik ember semmibe vétele.
Nagyon jól tudja, ki mit alkalmaz itt ellenem.
És még mindig nem lettem öngyilkos, "csak szólok". :) Annak ellenére, hogy szándékosan olyan dilemma elé állítottak, amelyből mindkettőben kvázi magamat kellett volna okolnom. Vagy önmagamat áruljam el, vagy én legyek a szemét antiszociális. Semmiképpen se nyerhessek, sőt, be kellett lengetni, hogy valaki még öngyilkos is lett emiatt. Nagyon jól tudom, mi zajlott itt.
Ne akarjatok olyasvalakit meggyógyítani, akit utáltok, mert öntudatlanul is ártani fogtok neki. Egyáltalán, senkit nem kell megkísérelni meggyógyítani, aki nem kéri.
Aki korábban hasonló stílusban nyomult, ő is meg akarta mondani, mi lenne a megfelelő szakma nekem, persze közvetve, nem egyenesen. "Én csak segíteni próbálok rajtad" rémlik? Ugye, mekkora ostobaság kell ahhoz, hogy egy olyan embert, aki az egyenességet kéri másoktól, azt burkoltan próbálja meg valaki "terelgetni", mint egy birkát? Eleve kudarcra van ítélve. Ja, vagy mégsem ostobaság, hanem valami más is van a háttérben? A segítség látszata és a borítékolható "kudarc" a nyereség, amellyel az ilyen ember úgy gondolja, elégtételt nyerhet. Hiszen a másik csak egy "szerencsétlen paranoiás", bármikor rá lehet kenni, hogy ő a nem befogadó. Én ebből köszönöm, nem kérek. Foglalkozzatok a saját életetekkel, ha nem megy a felnőtt-felnőtt kommunikáció.
Elég sokat ismételgetted, miután leírtam, mit gondolok erről. Úgy tűnik, nem sikerült megérteni és reflektálni, csak ismételgetni az elindított lemezt. De mint írtam, ez olyan általános itt, hogy már nincs benne semmi meglepő.
Az a probléma, hogy neked az jött le az egészből, hogy én arra hegyeztem ki a dolgot, hogy zajban szeretnék dolgozni.:)
Egyáltalán nem erről volt szó, csak egy megközelítést szerettem volna "kivesézni", mégpedig azt, hogy, ha az ember olyan szakmát választ, ami passzol a személyiségéhez, akkor könnyebb boldogulni.
Nem mintha olyan nagy jelentősége lenne egy ilyen fórumon, hogy önmagadat adod-e, én csak leírom, hogyan látszik az én szemszögemből. Minden jót neked!
Nem gondolom, hogy üldözési mánia volna az, hogy itt 2016 óta zaklatgatnak különböző elemek, különböző nikkeken, míg nekem végig megmaradt ugyanaz a nevem.(pont ezért volt egyszerűbb nekik) Vagy személyes okokból utálva engem, mert nem tartottam igényt az engem hülyének nézők társaságára, vagy csak azért, mert nyilván könnyebb afelett ítélkezni, azt támadni, aki egyedül van. Akár kísérletezni is lehet, hátha megdöglik, úgysem tudja meg senki, mitől.
Nem említettem ilyet, hogy ismernélek, hasonló stílust szoktam felfedezni. Olyan, mintha mondanál valamit, mégsem mondasz semmit. Ha kettőt lépek egy irányba, te is lépsz arra kettőt. Ha fölemelem a kezem, te is fölemeled. Közben bedobsz valamilyen teljesen értelmetlen provokációt pl.zajban akarsz dolgozni, azt ismételgeted. Ez nem valódi kommunikáció. Nem látszik semmi abból, te ki vagy.
Mégiscsak valamelyik troll leszel. Nyugi, már tényleg leszarom. :)
Olyan üres a kommunikációd, mélyebb kifejtésekre sem reagálsz, akkor is valami baromságot nyomatsz, pl. zajos munka. Lelombozó. Nem látszik a díszlet mögött az ember.
Ez a 8-10 nem is reális szám, csak a tegnapi napra a többszörösét számoltam. :) Ha tudsz és szeretsz vezetni, pl. a sofőrködés eléggé nyugis munkának tűnik, egyedül lehetsz.
Ha ez a zajos munka a perverziód, akkor nyilván abba az irányba kell elindulni. Az önéletrajzodban kifejtheted, hogy mennyire stimulálja az idegrendszeredet egy gép folyamatos, hangos zúgása. Illetve te csak akkor vállalod a munkát, ha ezt a plusz ingerforrást biztosítják neked.
Van egy csomó álláshirdető oldal, nem csak profession.hu vagy jófogás, hanem fb-on is többféle pl. Szárnyas fejvadász, napi 8-10 állást is fölraknak. Vagy eleve úgy keresel, hogy pl. beírod a keresőbe, hogy "állás 200 nettó fölött". Sok esetben gyári munkák fognak kijönni. (ha ezt elviseled hosszú távon) Rengeteg irodai állás is van, ami jobb lehet annál, amit most csinálsz.
Nekem volt egy pár hét, amikor nagyon elegem lett. Már maga az jó érzés volt, hogy visszajeleztek pár helyről, hogy kellenék. Aztán mindent összevetve maradtam, mert így érte meg jobban, meg a problémák egy része elmúlt, amelyek miatt mentem volna.
Az órákon át tartó jópofizás, gagyi hülyeségeken visítva röhögés és a semmiről való hosszú beszélgetések megőrjítenek..
Neken pont ilyen általad leírt közös kalapba dobós, értelmetlen "meetingekkel" tarkított interaktív munkám van, ami rengeteg energiámat elvesz, ráadásul az üres járatokból fakadó unalom valóban erősíti a szorongást.
Lehet, hogy furcsán hangzik, de néha tényleg jobb lenne egy zajos gép mellett, persze jó pénzért, irodai beosztásban.:)
Meg megmondom őszintén, én nagyon tudom unni a munkatársaim pofázását, a "fölösleges helyzeteket". Nem mindig, de általában jobb, ha van mit dolgozni. Mert az unalom tud szorongást generálni... sőt, talán ez a legrosszabb, ez az unalom. Amikor nem tudsz hozzászólni, hogy te pl. milyen kozmetikai terméket veszel (bármilyen más téma lehet, egyénileg), bár a többiek órákat képesek ilyesmikről beszélgetni, és olyan kurvára unalmas az egész helyzet, hogy már ettől az unalomtól szorongsz. Nem rémlik?
Ennek látszólag nincs köze a szociális szorongáshoz, pedig valójában sok. Ha van elég munkád, kénytelen vagy helyzeteket megoldani, kevesebb időd lesz azt latolgatni, hogy mások hogyan viszonyulnak hozzád, megváltozik a fókusz. Viszont ha túl sok a munka, az is szorongást vált ki, talán nem is kell nagyon magyarázni, miért. De abban igazad van, hogy az ilyen "nagyon csapatmunkás" munkahely, ahol egy kalapba kell bedobálni minden ötletet, nincs ellenőrizhetően "te munkád", "te teljesítményed", "te érdemed", az kurva nehéz lehet. Nyilván ezt is figyelembe lehet venni, de alapvetően nem tartom jó iránynak, hogy ez legyen az elsődleges szempont.
Ha te egy zajos gép mellett akarsz dolgozni, akkor tégy úgy. Nekem mindegy, elhiheted. :) Szerintem az fontos, hogy intellektuálisan azért kielégítő legyen a munka. Ha túl kevés, az sem jó, ha túl sok, az sem.
Szerintem ez nem jó irány, hogy a szorongáshoz szabjuk a hivatást. A szorongás nem mond el semmit az adott emberről, hogy az életnek mely területei érdeklik, hol érezné a szorongása ellenére is, hogy a helyén van. Engem kicsinálna, az biztos. Úgy érezném, hogy megfulladok. Szerintem pont ráerősítene a problémámra.
Egész ország olvas? :)) Itt a madár sem jár.
Tehetség? Volt egy-két eset az életemben, amikor olyan emberekkel találkoztam, akik valami nagyon durván beképzeltek voltak, és azt szűrtem le az egészből, hogy a tehetség egyetlen fizetsége az lehet, ha te szolgálsz (jó értelemben, segíted az emberiséget közvetve vagy közvetlenül), és ez a szolgálat eredményes. Bárki, aki a tehetségével nem szolgálni akar, hanem azt, hogy őt kiszolgálják, az hulladék a szememben, és ez a pár ember ilyen volt. Ha igazán tehetségesek lettek volna, akkor nem ott tartottak volna, ahol. Miért nem mentek tovább? Miért nem mentek egyetemre? Egy idő után viszont megfordítottam a kérdést. Ha olyan tehetséges vagyok, miért nem mentem egyetemre? A válasz az, hogy le kell építeni ezt a rejtett önelégültséget. Azért nem tudtam megugrani ezt a lécet a családi gáncsoskodások mellett, mert olyan hiányosságaim voltak a társasági élettel, műveltséggel, az élettel kapcsolatban, amelyek meggátoltak ebben. És lehet, hogy szervileg is, az, hogy nem tudom összeszedni magam, valószínűleg olyan pályák nem alakultak ki vagy sérültek, amelyek az önfegyelemhez köthetőek. Már lemondtam arról, hogy tehetséges lennék bármiben is. Jobb lenne erre valami más szót találni. Fogékonyság? Aztán a tehetség majd utólag igazolódik, ha igazolódik, addig lófaszt sem ér.
Az a vicc, hogy pont ma reggel futottam bele ebbe a videóba.
Igen teljesen életszerű, akár én is tarthatnám azt az ásót az öreg helyett a riportban:)
Igen mondjuk tény, hogy a könyvelőség nem igényel kreativitást, viszont szorongóknak tökéletes választás lehet, mert belemerülhetnek napi 8 órában a számok világába. (én természetesen azt sem bírnám)
Egyébként, ha jól értelmezem, akkor Neked egyszerűbb, átlagos munkahelyeid voltak?
Mármint könnyen betanulható fizikai munkák, vagy egyszerűbb adminisztráció?
Amennyiben így van, akkor kár, mert többre vihetnénk.
Két ilyen intelligens, okos, értelmes, humoros tehetség, akiket az egész ország olvas, ráadásul hozzá sem mernek szólni a témához...
Jó volt ez a poénkodás a könyvelőséggel. Csak azért, mert úgy jön ki, mint ha a kreatív munkára hoztad volna föl példának. Ha tényleg így van, mi az, amit kreatívnak tartasz benne? Én nem tudom elképzelni, mi benne a kreatív, pláne "napi 8 órában" (vagyis irodai környezetben, feltételezhetően), ahogy írod, azért kérdezem.
Miután egy párszor kiröhögtük magunkat rajta, azért sajnálom az öreget. Egy életet ledolgozott feltételezhetően ilyen fos melókat végezve, lehet, hogy tényleg nem bírta már. Teljesen érthető... bírom az őszinteségét.
Szerintem jelentkezz egy tetszőlegesen kiválasztott, kellő mohósággal rendelkező politikusnál vagy cégvezetőnél költségvetési kozmetikusnak. Az ám a kreatív munka. :))
Hát sajnos én sem találtam meg a hivatásom.:) Ha visszamehetnék az időben, akkor viszont biztos olyan szakmát választanék, ami kreativitást igényel és nem kell egész nap irodai környezetben, emberek között lenni. Pl. elmennék könyvelőnek és belemerülnék a számokba napi 8 órában.:) Hát nekem fordítva van egyébként, mert életkorral előrehaladva erősödnek a tünetek, bár ez inkább annak köszönhető szerintem, hogy túlságosan belemerültem a témába.
