άμβων = μεταφορικά τα μουνόχειλα. (αμβων κυριολεκτικά είναι το χείλος της γαβάθας) (εύπολις , " ώ πολλών ήδη λοπάδων τους άμβωνας περιλείξας" = α αυτός πολλών μουνιών τα χείλη έχει καταγλύψει")
Kepes beszedben, a szemeremajak. Szo szerint, a mely tal pereme.
''Az egyiptomi papiruszok és az ugariti agyagtáblák tartalmaznak olyan irod. összeállításokat, amelyeket rituális v. kultikus drámák szövegkv-ének (libretto) lehet tekinteni. Az ilyen drámák, amelyek összevethetők a misztériumjátékokkal és az emberi társad. és a természet fordulópontjaihoz kapcsolódnak, nemcsak azt árulják el az isteneket, természeti erőket és hasonlókat megszemélyesítő cselekvő személyek szavai és tettei révén, hogy milyen mély vallási meggyőződés húzódott meg ezek mögött az események mögött, hanem azt is tanúsítják, hogy mintegy „sacramentum”-nak tekintették őket, amelyektől az élet folyása, egész jó sorsuk függ. Az ún. mitikus és rituális isk. az egész ókori K lit-jában közp. helyet biztosított a rituális drámáknak; ezekben a drámákban a csúcspont valamelyik istenség halálának és feltámadásának a bemutatása (pl. Marduk istené a babilóniai újévi ünnepen). Az istenség szerepét maga a kir. játszotta. A. R. Johnson, G. Widengren, I. Engnell stb. megkísérelték kimutatni, hogy Izr. is ismerte ezeket a drámai műfajokat. Jóllehet vitathatatlan, hogy Izr-ben a kir. szakrális személyiség volt, a Bibliából merített érvek (pl. Dávid szerepe: 2Sám 6; a kir. pokolra szállása, vö. Zsolt 18; 22; 49; 116; 118) teljesen elégtelenek Johnson és társai tételének bizonyítására. Némelyek az Én-ben ósz-i dráma töredékeit vélik felfedezni, de a cselekmény egysége és a feltételezett bonyodalom nagyon is vitatható. M.F.''
''Stanislav Segert (May 4, 1921 - September 30, 2005) was a prominent scholar of Semitic languages and one of the foremost authorities on North-West Semitic languages.
Born in Prague, then Czechoslovakia, Segert began his studies at the Protestant Theological Faculty of Charles University in 1939 while also signing up for courses at the Faculty of Arts. When later that year the Nazi occupation authorities closed down all universities, Stanislav Segert completed his studies in various illegal courses and in 1943, he was ordained as a chaplain of the Evangelical church of Czech Brethren. In 1945-1947, Segert pursued his graduate studies at the Faculty of Arts and was awarded a degree of Doctor of Philosophy in Semitic and Classical philology and philosophy. Between 1945 and 1952 he was an assistant lecturer at the Protestant Theological Faculty, mostly teaching courses in Greek and Latin. In 1958, he started teaching at the Faculty of Arts and in 1952, he became a member of the Oriental Institute of the newly established Czechoslovak Academy of Sciences. In 1969, following the government repressions in the wake of the 1968 Soviet invasion of Czechoslovakia, he left for United States where he became a Professor of North-West Semitic languages at the University of California, Los Angeles.''
''...a hősi versmérték a legnyugodtabb és a legfenségesebb. Azért fogadja magába leginkább az idegen szavakat és a metaforákat is, mert az elbeszélő utánzás amúgy is nagyszerűbb a többinél;''
Talan nem idegensegrol lehet szo, hanem az idegentol nem idegenkedo, befogado hosi versmertekrol, leven nyugodt, fenseges?
Georgiades a kalamatiano tancrol es a hexameterrol:
Greek music, verse and dance [αγγλ. μτφ. του Der griechische Rhythmus] (New York: Merlin Press, c1955)
Οι θεωρίες του Γεωργιάδη, αν και δείχνουν πια τα χρόνια τους, διατηρούν το ενδιαφέρον τους για την ευρυμάθεια και τη δύναμη της επιχειρηματολογίας του. Και τα δύο βιβλία στηρίζονται στο ίδιο υλικό, από τη Habilitationsschrift του 1947 με θέμα τον ‘ελληνικό ρυθμό’: η προέλευση της σημερινής διάκρισης μουσική - πρόζα - ποίηση από την ενιαία αρχαιο-ελληνική μουσική· η επιβίωση της αρχαίας προσωδίας στον νεο-ελληνικό χορό και η σχέση καλαματιανού με το δακτυλικό εξάμετρο κ.λπ.
ὄγκος (B), o(, A. bulk, size, mass of a body, “μελέων ἀριδείκετον ὄ.” Emp. 20.1 ; “ἀέρος ὄ.” Id.100.13 ; “σφαίρης ἐναλίγκιον ὄγκῳ” Parm.8.43 : freq. in Pl., “μήτε ὄγκῳ μήτε ἀριθμῷ” Tht.155a ; τὸν . . ὄ. τοῦ ἀριθμοῦ their total number, Lg.737c ; τὸν τῶν σαρκῶν ὄ. ib.959c ; σμικρᾶς πόλεως ὄ. a city of small size, Plt.259b ; “ἔχθρας ὄ. μέγαν” Lg.843b ; θαυμαστὸν ὄ. ἀράμενοι τοῦ μύθου taking on my shoulders a monstrous great story, Plt.277b, etc.: freq. also in Arist., the space filled by a body, opp. τὸ κενόν, Ph.203b28, al. ; “ἴσος τὸν ὄ.” in bulk, GC 326b20 ; “ὄγκῳ μικρόν” EN1178a1, etc. b. flatulent distentions, Diocl.Fr.43 (pl.). 2. bulk, mass, body, ὄ. φρυγάνων a heap of faggots, Hdt. 4.62 ; ὄ. μαλθακός mass or roll of something soft, Hp.Art.26 ; σμικρὸς ὄ. ἐν σμικρῷ κύτει, of a dead man's ashes, S.El.1142 ; γαστρὸς ὄ., of a child in the womb, E.Ion15 ; “ὄ. πλήρης φλεβίων” Arist.HA 515b1 : pl., “ὄγκοι” bodies, material substances, Id.Metaph.1085a12, 1089b14 ; also ὁ ὄ. τῆς φωνῆς the volume of the note, Id.Aud.804a15. 3. a bushy top-knot, Poll.4.133. 4. the human body, “τῆς χολῆς ἀναχεομένης εἰς τὸν ὄ.” Ruf.Anat.30, cf. Sor.1.26, Plu.2.653f, Gal.1.272. II. metaph., bulk, weight, trouble, “βραχεῖ σὺν ὄ.” S.OC 1341. 2. weight, dignity, pride, and in bad sense, self-importance, pretension, ὄ. ὀνόματος μητρῷος pride in the name of mother, Id.Tr. 817 ; ὄγκον αἴρειν exalt one's dignity, Id.Aj.129 ; “βραχὺν . . μῦθον οὐκ ὄγκου πλέων” of pretension, Id.OC1162 ; “μείζον᾽ ὄ. δορὸς ἤ φρενῶν” E. Tr.1158 ; “ἔχει τιν᾽ ὄ. Ἄργος Ἑλλήνων πάρα” Id.Ph.717 ; “ἐς ὄ. βλέπειν τύχης” Id.Fr.81 ; “τοῖς ζῶσι δ᾽ ὄγκος” Id.Rh.760 ; “ὁ τῶν ὑπεροπτικῶν ὄ.” Isoc.1.30 ; “τῷ . . γένους ὄγκῳ” Pl.Alc.1.121b ; “πραγμάτων ὄ.” Epicur. Fr.548 ; “τῆς ἀρχῆς τὸ μέγεθος καὶ ὁ ὄ.” Plu.Fab.4 ; “ὄγκον περιθεῖναί τινι” Id.Per.4, etc. 3. of style, loftiness, majesty, “ὄ. τῆς λέξεως” Arist. Rh.1407b26 ; “ὁ τοῦ ποιήματος ὄ.” Id.Po.1459b28, cf. Demetr.Eloc.36, al. : in bad sense, bombast, “ὁ Αἰσχύλου ὄ.” Plu.2.79b. III. in Philos., particle, mass, body, Epicur.Ep.1p.16U., Nat.12G., Asclep. Bith. ap. S.E.M.9.363 ; so in the physiology of the Methodics, ὄγκοι καὶ πόροι, = molecules and pores, Id. ap. Gal.1.499. Henry George Liddell. Robert Scott. A Greek-English Lexicon. revised and augmented throughout by. Sir Henry Stuart Jones. with the assistance of. Roderick McKenzie. Oxford. Clarendon Press. 1940.
Experience has shown that the heroic hexameter is the right metre. Were anyone to write a narrative poem in any other metre or in several metres, the effect would be wrong. The hexameter is the most sedate and stately of all metres and therefore admits of rare words and metaphors more than others, and narrative poetry is itself elaborate above all others. The iambic and the trochaic tetrameter are lively, the latter suits dancing and the former suits real life.
Aristotle. ed. R. Kassel, Aristotle's Ars Poetica. Oxford, Clarendon Press. 1966.
μετρικός Ηφαιστίων (130-169 μ.Χ.) είδος του μέτρου δακτυλικό
Αριστοτέλης ηρωικόν
’’Μέτρο – Προσωδία. Το είδος του μέτρου στο οποίο είναι συντεθειμένα τα Ομηρικά έπη παραδίδεται στο σύστημα που χρησιμοποίησε ο μετρικός Ηφαιστίων (130-169 μ.Χ.) με την ονομασία δακτυλικό. Ο Αριστοτέλης το ονομάζει ηρωικόν και το χαρακτηρίζει στην Ποιητική (1459b) στασιμώτατον και ογκωδέσταστον των μέτρων («ιδιαίτερα σταθερό, ήρεμο και μεγαλοπρεπές») και κατάλληλο ιδίως για απαγγελία. Πράγματι, το εξάμετρο του Ομηρικού στίχου με τους πέντε δακτύλους και τον τελικό σπονδείο ή τροχαίο, όπου η τελευταία συλλαβή είναι αδιάφορη και η τομή μπορεί να μετακινείται από τον τρίτο πόδα (μετά την θέση) στον τέταρτο πόδα, προκαλώντας μία αντίστοιχη αυξομείωση των αντίστοιχων τμημάτων του στίχου, προσδίδει ιδιαίτερη κίνηση, σφρίγος και ένταση στο ύφος. (Για την δομή και τις παραλλαγές του δακτυλικού εξαμέτρου βλ. λ. ΜΕΤΡΙΚΗ).
Ειδικά το Ομηρικό εξάμετρο συνδέεται κατ’ εξοχήν με την προσωδία, δηλαδή την αναλογική χρονική διάρκεια κάθε συλλαβής κατά την προφορά και την ρυθμική συμπλοκή των συλλαβών. Αυτό έγινε ιδίως σαφές από την εποχή που ο Μίλμαν Πάρυ εφήρμοσε την μέθοδο των στερεοτύπων φράσεων στη μελέτη του εξαμέτρου (βλ. Les formulas et la metrique d’ Homere,1928). Στην τελευταία της εξέλιξη, η έρευνα ανάγει στο θέμα της προσωδίας και τα προβλήματα τα σχετικά με την προέλευση του δακτυλικού εξαμέτρου, που γενικά παρέμεναν ως σήμερα άλυτα ( ΠΡΟΣΩΔΙΑ).’’
’’A hősi versmérték alkalmasságát a gyakorlat bizonyította be. Mert ha valaki más vagy többféle mértékben költene elbeszélő utánzást, az oda nem illőnek bizonyulna; a hősi versmérték a legnyugodtabb és a legfenségesebb. Azért fogadja magába leginkább az idegen szavakat és a metaforákat is, mert az elbeszélő utánzás amúgy is nagyszerűbb a többinél; az iambosz és a tetrameter mozgékony s ez a tánchoz, az a cselekvéshez illik. Még helytelenebb, ha valaki összekeveri ezeket, mint például Khairémón. Senki nagyszabású költeményt nem alkotott másban, mint hősi versmértékben, hiszen amint mondtuk, maga a természet tanít meg rá, hogy a hozzá illőt kell választani.’’
[beszélgetés közben leginkább iamboszokat mondunk, hexametereket pedig csak ritkán, ha kilépünk a közönséges beszédből.]
ARISZTOTELÉSZ
POÉTIKA
Fordította: Sarkady János
‘‘A Homérosz előtti időkből senkinek a gúnyverseit nem tudjuk megemlíteni, pedig valószínű, hogy sok volt, Homérosztól kezdve pedig már van is, mint például az ő "Margitésze" és a hasonlóak. Ezekben a megfelelő versmérték, az iambosz került alkalmazásra; azért nevezik a gúnydalt most is iambosznak, mert ebben a versmértékben gúnyolták (iambizon, iambidzon) egymást. - A régiek közül tehát egyesek hőskölteményeket, mások iamboszokat költöttek. Mint ahogy Homérosz a komoly tárgyaknak elsőrendű költője volt - mert nem egyszerűen jó, hanem drámai felépítésű utánzásokat alkotott -, ugyanúgy a komédia formáját is ő jelölte ki elsőként, nem a gáncsoskodást, hanem a nevetségest alakítva drámailag. A "Margitész" olyan viszonyban van a komédiával, mint az "Íliász" és "Odüsszeia" a tragédiával.
Mikor a tragédia és a komédia már kifejlődött, a költők - akik természetük szerint egyik vagy másik költészeti ághoz vonzódtak - az iamboszok helyett komédiákat, illetve az eposzok helyett tragédiákat kezdtek írni, mivel ezek a formák jelentősebbekké és tekintélyesebbekké váltak amazoknál. Más kérdés azonban annak megvizsgálása, hogy a tragédia már tökéletessé alakult-e vagy nem - akár magukat a műveket, akár színházi előadásukat véve figyelembe.
Kezdetben - mint említettem - rögtönző jellegű volt a tragédia meg a komédia is. Azt a dithürambosz énekesei, ezt meg a sok városban most is dívó phallikus dalok előadói fejlesztették ki lassanként. Sok változáson keresztül, a tragédia végül megállapodott, mikor megkapta természetének megfelelő alakját a színészek számában is. Ezt először Aiszkhülosz emelte egyről kettőre, csökkentve a kar szerepét, és a párbeszédet állítva a középpontba; a három színészt és a díszletezést Szophoklész vezette be.
Ami a terjedelmet és a jelleget illeti: rövid történetekből és nevetséges helyzetekből fejlődött magasztossá, a szatírjátékhoz illő jelleg megváltozásával; versmértéke ugyanakkor a tetrameter helyett az iambosz lett (eleinte ugyanis a terametert használták, mert a műfaj szatírjátékszerű és táncosabb jellegű volt). A párbeszéd megjelenésével maga a természet találta meg a megfelelő versmértéket, mivel a metrumok közül az iambosz beszélhető legjobban; ezt bizonyítja, hogy beszélgetés közben leginkább iamboszokat mondunk, hexametereket pedig csak ritkán, ha kilépünk a közönséges beszédből. Ami az epizódok bőségét és az egyes részek díszítési módját illeti, arról ne beszéljünk, mert sok munkába kerülne részletes taglalásuk.’’
Igen, itt az a rejtelyes, hogy A. Homeroszt emliti, es a korabbiakat mint kevesbe tokeleteseket, Komoroczy az ugariti eredetet veti fel.... Homerosz elo"tt lehet hogy nem volt gorog poezis, sem epika, sem tragedia, sem phallikus enek, sem komedia... A Margitosz, amit Homerosz-komediank tuladonit, elveszett...
