Keresés

Részletes keresés

Picpic Creative Commons License 2010.05.25 0 0 18158
"Kedves Szelényiné!
Kérlek, ha valamit állítassz, azt úgy tedd, hogy biztos legyél benne, és ne nézz mást hülyének!
Az ominózus közép schnauzer tulajdonosaként írom le a tényeket, ami a ringben történt. Igen, a közép kannak nem adták ki a CACIB címet, ezért, ami valószínű kilóméterekről, a ring másik oldaláról nem látszott, be sem vittem a fajtagyőztes összevetésre. Nem most kezdtem kiállításra járni, és nem az első kiállításom volt. A fiatal szukával mentem be. A ringtitkár erősködött, hogy a kannal is be kell menjek, bár többször mondtam neki, hogy nem lett CACIB-os. Igen, így kaptuk meg a HFGY-t, ami számomra is érdekes volt, ezért Vadócz Évával (akinek nagyon köszönöm a segítséget) elmentünk felkeresni a vezetőbírót, aki azt az infót adta, hogy ez lehetséges, amit el is fogadtam. Majd később keveredés lett belőle, a ringtitkárok vezetője jött intézkedni, és visszahívta a bíró a kant. Megnézte, és kérdezte, hogy miért nem lett odaadva a CACIB cím, mikor ez a kan érdemes rá.
Ennyi volt a történet, és ne engem hibáztass, mert nem a szuka lett a HFGY. És mellékesen, a másik ch. szuka is kitűnőt kapott, sőt a Res.CAC, Res.CACIB-ot is megkapta.
Üdv. Slánitz Adél, a kan gazdája "
Előzmény: Arkovári schnauzer (18146)
Colmar Creative Commons License 2010.05.24 0 0 18157
gondoltam rád sokat, örülök hogy jól vagy.
Előzmény: Mikolt (18155)
Silsen Creative Commons License 2010.05.24 0 0 18156
 Szia Dóri, örülök, hogy jól vagy. Gyors gyógyulást kívánik.
Előzmény: Mikolt (18155)
Mikolt Creative Commons License 2010.05.24 0 0 18155

na vegre gyulnek a kozepek:)

 

Colmar, igazad volt. az elso 2 oraban ereztem csak fajdalmat, azota semmit. mar itthon is vagyok.

Előzmény: Torako (18141)
Colmar Creative Commons License 2010.05.24 0 0 18154
Édi! És az alap jó, a végeredmény már csak rajtatok fog múlni.
Előzmény: Torako (18153)
Torako Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18153
Mindszenten látta meg a szép napvilágot.
A neve Denis Gros Joel.
Előzmény: Colmar (18151)
Arkovári schnauzer Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18152
Hogy esznek-e vagy sem azt nem tudom. De a lényeg, hogy ez ide egyhamar ne jöjjön, mert nem lesz, aki nevez rá. A szomszédok sem örültek a bírálatainak, ahogy hallom. /mármint a csehszlovákok:)/
De érdekes volt a kiismerhetetlen arca. Egy mosoly nem volt rajta, sem felénk, sem a kutya felé. Az az igazi tartózkodó embertípus volt.
25 év után van japán bírótól is bírálatom. Igaz, összeolvastuk a bírálati lapokat, és mindenki ugyanazt a szokvány szöveget kapta. Tehát minden szép és jó, de az eredmény igazán különböző volt. Mindez 2 sorban leírva, 6 szóval.
Előzmény: proudwarrior (18149)
Colmar Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18151
És lehet tudni hogy Ő ki? Mármint hol született?
Előzmény: Torako (18141)
Colmar Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18150

Pedig sajnálhatod, megérte az árát! Ilyen élményben igen ritkán van része a kiállítónak!

Egy tizesért megtudtuk, hogy nem akarunk Japánba és vidékére kiállításra járni. Képzeld el mibe került volna ha odamegyünk ezt kideríteni.

 

A Castro JÓ kártáját bekeretezve a falra is kiteszem, ilyen még a kezemben soha nem volt. Zoya viszont CACIB-ot kapott mert nem maradt mellette senki talpon. De nem azért kapta ám, más ilyen esetben akár cimet sem adott.

A törpék közepétől már nem tudtak nagyon jó kártyát adni, mert elfogyott.

 

Ja és oly rendes vagy kösz a bokort. Azért Kragujevácba ne hozd ki.

 

 

Előzmény: Silsen (18147)
proudwarrior Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18149

gratula Micikének!!! :))

 

a japánok esznek kutyát? vagy azok a koreaiak? lehet hogy kajánakvalónak keresett "nagy" kutyát a kis japcsi... :)))

Előzmény: Arkovári schnauzer (18146)
Arkovári schnauzer Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18148
Köszi!
Most már gondolom mások is hazaértek, de ezt a mai napot tényleg emészteni kell:)) Örülj, hogy nem voltál itt, nekünk is csak a HPJ miatt kellett jönni. Konkurensünk tegnap klubgyőztes, / mi nem voltunk:))/, ma nagyon jó:))
Még azt sem tudom megmondani Cuccoli /mármint MOnte/ tetszett-e volna neki. FOGALMAM SINCS!! Többször BOB, BIS kutyát is rakott ki JÓ-val! Az sem érdekelte, milyen osztályban indul. CH kutyák is megmérettek és könnyűnek találtattak NÁLA.
No mindegy! Új hét, új remények! Irány az ISPU.
Előzmény: Silsen (18147)
Silsen Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18147

 No, hát azért gratula a Micinek......Szerintem én éreztem, hogy nem kell nekem ere a napra pénzt költenem.....

biztos a repjegye is sokba került (50%) az árvának. Tegnap ő bírálta a II. BIS-t, nagyokat hajlongot; és mint a japán kennel klub kiemelkedő és prominens szakemberét vezették fel....ehhez képest kivett szűkítésbe 6 fekete nagytestű kutyát. Ami még furcsa volt tőle, hogy a BIS körben a kutyák szájában kotorászott; talán nem bízta  a "balkáni bandára", hogy el tudják bírálni a fogazatot.... no, hát ez van. Láttunk mi már sok hasonlót, sőt!!!!!

Előzmény: Arkovári schnauzer (18146)
Arkovári schnauzer Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18146
Sziasztok!
No már most megjöttünk a nagy Komáromból.
Volt bírálatunk Japán országból:) Zoli szerint kedves bíró kartársunk a nagy japán kutyát kereste, de valahogy nem igazán találta a snaciban:)
Szóval kiosztott rengeteg jót, nagyon jót. Ezzel nem is lett volna baj, ha találunk valamilyen koncepciót a bírálataiban. Egyszer az amerikai típusú, de következő osztályban a kontinentális. És ez így keveredett a bírálataiban. A végére már szerintem ő maga sem tudta mit akar. A vég, az a középschnauzer BOB-nál volt, ahol a kanoknak nem adott ki CACIBOT, de kan lett a BOB:))) Igaz, nem értem, a tulajdonos miért ment be az összevetésre, ha meg bement, a ringtitkár miért nem vette észre azonnal? Szóval volt kavalkád, mindez 1 miláért /hisz állítólag ennyiért volt itt:))/, kicsit drága mulatság.
Szóval néha át kéne gondolni, kit hívnak meg.
Az előző két napi bírálatok sem voltak teljesen felhőtlenek, a klubon "csak" megfigyelő voltam, vártuk a CACIB BIS-t, de végül teljes csehszlovák siker lett. Ez a magyar klubkiállítás:)
Mi mindkét nap HPJ /így Micike magyar HJCH is lett/, Maestro pedig hullámzó eredménnyel Res.CAC, Res. CACIB. Örültünk, mert másoknak még rosszabb lett:)
Előzmény: Silsen (18145)
Silsen Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18145

jaj, má csak hülékedtem...keine Sorge!!!

A kémeim szerint a mai bírálatok igen vegyesek, Kuroszava Akira nem van a helyzet magaslatán ma Komáromba.

De majd az alanyok beszámolnak rmélhetőleg.

Mi ma csak hentergőre fogtuk a figurát....

Előzmény: proudwarrior (18144)
proudwarrior Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18144
Bocsi, én nem tudtam fotózni, mert valamelyik mindig a kezemben volt... de majd legközelebb jobban megszervezzük!
Előzmény: Silsen (18137)
proudwarrior Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18143
édespofa!!!
Előzmény: Torako (18141)
proudwarrior Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18142
Köszi, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a te kezed is benne volt a dologban... ;) és remélem, még lesz is benne... :)))
Előzmény: mazsooca (18139)
Torako Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18141

Az előbb a kép nem sikerült, róla lenne szó.

Torako Creative Commons License 2010.05.23 0 0 18140

Sziasztok!

 

Mi is most váltunk egy 8 hetes középschnauzer boldog gazdáivá.

mazsooca Creative Commons License 2010.05.22 0 0 18139
Gratula Nektek :))
Előzmény: proudwarrior (18136)
Arkovári schnauzer Creative Commons License 2010.05.22 0 0 18138
Eszem azt a kis popiját:))
Előzmény: proudwarrior (18136)
Silsen Creative Commons License 2010.05.22 0 0 18137

szépen állt ügyes. Gratula nektek!

Sajnos a nagy királyfikról meg semmilyen kép nem készült:-((

Előzmény: proudwarrior (18136)
proudwarrior Creative Commons License 2010.05.22 0 0 18136
a kiskirályfi nagyon ígéretes lett :))
sajna jobb kép nem készült... :(


Silsen Creative Commons License 2010.05.22 0 0 18135

Szia,

nos, hacsak pár hónapja teszi, tessék kersni az okát. Mindenképpen. ha beteg azért, ha egészséges--mi változott nálatok pár hónapja??

Egy ivaros kan ha egyedül él ivaros szuka társsága, közelsége nélkül nem változik meg ripsz-ropsz.

(új szomszéd? új kerítés, több vagy megváltozott ingerek-esetleg kilát , ahol idáig nem-, sok minden lehet.)

Rá kell jönnötök, hogy mi változott az elmúlt időszakban a nyugalmi időszakot követően

Ha ez betegségből adódik: nem iszik-e többet, kevesebbet, milyen a vizelete? világosabb, koncentráltabb--ebben az esetben állatrvoshoz kellene vinni....

Aztán még egy csomó lehetőség....

kardhal01 Creative Commons License 2010.05.22 0 0 18134
Sziasztok!

Van egy 5 éves törpe snaci kan kutyánk. Az utóbbi hónapban rossz szokása lett: lépten-nyomon mindenhova oda vizel. Lassan már közlekedni sem tudunk az udvaron mivel mindenhova oda dobja a sárgát. Normális ez? Szexuális oka lehet? Mit lehet ez ellen tenni?
proudwarrior Creative Commons License 2010.05.21 0 0 18133
Most épp anyósoméknál vagyunk, van nekik egy öregedő németjuci keverékük. Viggo és az öreg megszaglászták egymást, volt egy kis szőrborzolás, pici morgás, de ennyi. Kaptak mindketten jutifalatokat, egymás szomszédságában, egyszerre, így megnyugodtak pár perc alatt, elfeküdtek, rá se néztek a másikra, amúgy is külön vannak rekesztve, Viggo az elsőkertben, az öreg meg a hátsó kertben.

Viszont a kis mocsok törpeterrorista meg mint az őrült, úgy esett neki a kerítésnek, hogy most ő akkor azonnal kinyírja a másik "idegen" kutyát. Tiszta hülye!! Aztán persze Viggo is bepörgött tőle, egyesült erővel ugattak 2 órán keresztül mindhárman, mire le bírt csendesedni a kisvacak, így veszteg maradt a két nagy is. Még szerencse, hogy falun hozzá vannak szokva az emberek a kutyaugatáshoz. Ja, Zazu meg a teraszon van elszállásolva, úri körülmények között...

Az öregkutya meg se mozdulhat anélkül, hogy Zazu rá ne kezdene a koncertre... be fog rekedni holnapra a kis majom. :))
proudwarrior Creative Commons License 2010.05.21 0 0 18132
Szörnyű... nagyon sajnálom!!!! :(((
Silsen Creative Commons License 2010.05.21 0 0 18131
....upsz, tényleg  május 15-re írta. Nem olvastam el alaposan. Akkor is nagy baj:-((
Picpic Creative Commons License 2010.05.21 0 0 18130

Igen. :(

Péntek délben kaptam a hírt... szombaton is küzdöttek az életéért... sajnos nem tudták megmenteni... :-(

Előzmény: Silsen (18129)
Silsen Creative Commons License 2010.05.21 0 0 18129
...ja, pont a tesótok.
Előzmény: Picpic (18128)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!