A minap néztem utána, hogy az ún. "magyar jakobinusok" összeesküvésében milyen szerepe volt a névadó személynek. Habár utólag mártírként kezelték (mint Kossuth vagy Petőfi), sőt a marxista "történelemtudomány" még az osztályharcos kétes dicsőségével is megillette, Martinovics Ignác valószínűleg nem volt több egy egyszerű rendőrspiclinél. Szerb származásúként előbb rátért a római katolikus hitre, majd a ferencesek közé állt, ahonnan aztán később a felvilágosult materializmus által megihletve lépett ki. Nyíltan vállalt ateizmusa sem zavarta abban, hogy szászvári apátként élte az életét, később pedig zágrábi prépostnak is jelentkezett. Végül II. Lipót titkosrendőrségében kötött ki, ahonnan azonban az uralkodóváltás után rövid úton kipenderítették.
Állástalanként túlbuzgó igyekezettel, három alkalommal is feljelentette a Pest-budai olvasókör tagjait, de jóformán ügyet sem vetettek rá. Ekkor egy váratlan húzással úgy döntött, inkább beáll a szervezkedők közé és maga teszi életképessé az addig szervezetlen mozgalmat. Kiépített földalatti hálózatot szervezve megalapította a két jakobinus társaságot, irányításukat pedig egy-egy főigazgatóra bízta. A mozgalom terveiben a francia forradalom mintájára szervezett felkelés szerepelt, amint a kellő létszámot elérték volna. Kb. háromszáz főnél a számláló megakadt, amikor Martinovicsot egy bécsi razzia során, véletlenszerűen rajtakapták és letartóztatták annak a Franz Gotthardienak a házában, aki az osztrák "jakobinus mozgalmat" vezette, nem mellesleg korábban II. Lipót tikosügynökségének irányítója volt. Martinovics hamar vallott, I. Ferenc császár rendíthetetlen hívének vallva magát, korábbi pálfordulásai alapján azonban már senki sem hitt neki. A továbbiakat akár az általános iskolai tankönyvből is ismerjük: 1795. május 20-án a Vérmezőn négy társával együtt kivégezték.
A "jakobinus" név mint vád ragadt rájuk, egyébként semmi közük nem volt (eszmei értelemben sem) a hasonnevű franciákhoz, pusztán annyit jelentett ez akkoriban, mint mondjuk az ötvenes években az "osztályellenség." Kétes hírneve ellenére Martinovics Ignác józsef bevonult a panteonba, mint a későbbi reformmozgalom előfutára. A szerepét taglaló iratok eltűntek, valószínűleg kellemetlen lett volna az uralkodó számára, hogy olyan embert végeztek ki, aki legalábbis elég szubjektív módon titkosügynöknek tekintette magát. Szerepének és az egész mozgalomnak az átértékelése még várat magára; annyi biztos, hogy a régi vélekedéseket mindenképpen érdemes felülírni.
Leleplezek néhány süllyedésnek indult kérdést.tessék csemegézni.
(60) Volt amúgy még egy ilyen kérdésem: ki volt az a híres római, akinek a kocsijából kihajolva vágták le a fejét?
Cicero. A 2. triumvirátus megkötésekor Antonius kikötötte, hogy az ő neve is kerüljön fel a proskribáltak listájára, osztán így.
(53) Mi előzte meg a Romanovok trónra léptét (1612-ben)?
Az úgynevezett "második népfelkelés", vezetőik Minyin és Pozsarszkij. Mihail Romanovot amúgy egy rendi gyűlés-féleség (zemszkij szobor) választotta meg.
(46) Mi volt a "győztesek kongresszusa"?
1934-ben volt, a kollektivizálás időszakát lezáró XVII. kongresszust nevezik így. minutus válaszával (68) ellentétben ekkorra már Buharin, Zinovjev és Kamenyev is bukott emberek (bár még élnek).
(46) Mikor alakult meg a Szu.? Kik mondták ki a megalakulását? Mi történt a deklarálással egy időben?
A Szovjetuniót 1922. december 30.-án kiáltották ki az oroszországi szovjetek X. (=I. össz-szovjet) kongresszusán. A deklarálással egy időben pedig semmi nem történt, mert összekevertem az eseményt a X. pártkongresszussal, ami 1921 márciusában - kronstadttal egy időben - volt.
A Rajk párhuzam akkor állhat meg, ha megtaláljuk a koncepciós per elemeit Martinovcs-perben. Ilyen lehet a felségárulás-felségsértés - mindenre ráhúzható "gumi-vádpont"
Igazad van, de én úgy tudom, hogy Rajknak azt mondták, ill. megállapodtak vele, hogy vállalja el az összeesküvést,hogy a dolgozó nép lássa,mennyire ébernek kell lenni.Mikor a halálos ítéletet kihírdették ezt mondta állítólag: "János nem ezt
ígérted!"
Én erre gondoltam a hasonlóságnál, és nem a szervezkedésre.
politikájuk semmiben sem különbözött, legeljebb módszereik (talán).
Off
Erről egy vicces történet: úgy '45-47 tájékán lehetett, amikor Rajk belügyminiszterként ellátogatott Mórra (a mostani lakhelyemre). Fogadás, kivezényelt tömeg, Éljen Rákosi! feliratú plakátok, stb. el volt intézve, a zenekarral viszont már gondok adódtak. A város nagyobbik része sváb származású, a fúvószenekar tagjai pedig méginkább azok, így hát, tekintettel a nemzetközi helyzet fokozódására, a zenekar vezetője utasított mindenkit, hogy csak magyarul lehet megszólalni. Ehhez mindenki tartotta is magát, Rajk viszont szinte lubickolt, mint hal a vízben: levágott egy hihetetlenül ocsmány, véresszájú beszédet, amiben a '45-ben kitelepített svábokat fasiszta banditáknak, Hitler magyarországi szekértolóinak nevezte. A beszéd végét követően Rajk rögvest menni készült; a zenekar vezetője pedig valószínűleg megkönnyebbülhetett, hogy sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani a fogadást, mert önfeledten felemelve a karmesteri pálcát, emígyen adta meg a zenekarnak a vezényszavakat:
Érdekes gondolatok, bár a szakirodalom mindezt már feltárta. Viszont a Rajk-párhuzam alig áll meg. Rajk ugyanis semmiféle összeesküvést nem tervezett és nem kezdett-folytatott, sem megbízásra, sem saját kezdeményezésből, semmiféle titkos társasága nem volt. Rákosi és Kádár utálta őt személy szerint, Péter Gábor féltékeny volt rá "munkaügyileg", de politikájuk semmiben sem különbözött, legeljebb módszereik (talán).
Végig olvastam a topikot, és nagyon jónak tartom.
Mindig eszembe jutott egy-egy hozzászólásközben a részemről, de "sajnos" valaki mindig leírta helyettem, így nem sokat hagytatok nekem!:))))
Szerintem Martinovics szervezett ügynök volt, aki a képességeit maximálisan kihasználva a rá bizott feladatot elvégezte.
Hasonlóságot látok a Martinovics féle ügy,és a Rajk ügy között.(kicsit eröltetett ugyan)
Az államnak abban az időben szüksége van egy összeesküvésre,amelyet lelephezhet, és megtorolhat. Ezzel jelzi, hogy éberen ügyel minden ellene irányuló megmozdulásra.
Van egy beavatott ember, akitől viszont meg kell szabadulni a végén, hiszen ha kiderül, hogy az egész szervezkedés felülről indult(kihasználva a jót akarókat) nem érheti el a célját. Martinovicsnak is meg kellett halnia.
Itt látok hasonlóságot a Rajk üggyel,hiszen neki is megígérték, hogy amennyiben beismeri az összeesküvést( a kommunista eszme érdekében),kegyelmet fog kapni.
Mind a kettőt becsapták, és kivégezték.
Ha M. I.nem kapott felülről biztatást, akkor számomra érthetetlen a viselkedése a lebukás, és a kivégzés során. Egy abszolút monarhiában miben bízhat egy összeesküvő? Császár bácsi majd megérti? Ez kizárt, inkább korábban igéretet kapott, hogy időben kiemelik belőle,de nem tették meg, mert már nem volt rá szükség, sőt kellemetlen volt már a hatalom számára.
Martinovics véleményem szerint ügynök, és provokátor volt.
El kell ismernem, hogy most megfogtál! Bevallom, a kátékat jó tíz éve olvastam utoljára, és főleg a másik, szélesebb szervezettel foglalkoztam (már a nevét sem tudom). Az főleg királyságpárti, nemesi származású reformerekből állt, akik nem is sejtették, hogy létezik a Szabadság és Egyenlőség Társasága! Ez utóbbi jóval szűkebb, főleg polgári és honorácior értelmiségi bázisú volt.
Lehet, hogy mint szabadkőműves, hitt a felvilágosult abszolutizmus rendszerében. Az a radikális fordulat azonban, ami elvitte egy összeesküvés megszervezéséig, az általunk ismert háttérinformációk és az önvallomásai alapján inkább egy önző, mint egy meggyőződéses emberre vall.
Pontosan így gondolom én is, remekül összefoglaltad! Én csupán a szervezkedés inspirálását, esetleg elindítását tulajdonítom Lipótnak, vagy bécsi reformer környezetének.
Dícsérő kritikád jól esik, bár minden vitapartnerem ilyen lenne az Indexen!
"Az idealista Martinovics abban bízhatott, hogy Ferenc megérti Lipót tervét és mellé áll, vagy legalábbis kegyelmet kap, ha bebizonyítja, honnan jött a kezdeményezés. Nem véletlen, hogy letartóztatása után kizárólag az uralkodónak kívánt vallomást tenni."
"Kérdés: De azt mondják, hogy a király hatalmát Istentől veszi?
Felelet: Ez egy oly hazugság, amelyet a királyok a setétségnek századiban hasznokra fordítottak volt...
Kérdés: Mit kell tehát cselekedni a népnek?...
Felelet: Azt, amit Franciaország cselekedett, tudniillik eltörleni a királyságot, egy demokráciás respublikát felállítani..."
Igazán nem akarok replikázni, főleg, hogy fél szemmel is látom, nálam sokkal tájékozottabb vagy a témában. A fenti idézet a Szabadság és Egyenlőség Társasága nevű szerveződés kátéjából való, viszonylag tömören és egyszerűen nevezi nevén a dolgokat. Talán éppen emiatt lehetne azt gondolni, hogy eleve provokációs szándékkal szülték meg őket. Ha valóban így történt, a fogalmazó Martinovics Ignác nem érdemel többet az utókortól egy mezei spion kitüntető címénél. Ha mégsem, lélektanilag elég furcsa utat járt be II. Lipót szolgálatától a nyíltan vallott republikánus nézetekig, hogy aztán újra a császár hű szolgájának nevezze magát, miután elfogták az osztrák titkosrendőrség volt főnökének a házában. Lehet, hogy mint szabadkőműves hitt a felvilágosult abszolutizmus rendszerében. Az a radikális fordulat azonban, ami elvitte egy összeesküvés megszervezéséig, az általunk ismert háttérinformációk és az önvallomásai alapján inkább egy önző, mint egy meggyőződéses emberre vall.
Amit írtam, nagyrészt spekuláció, de szvsz semmivel sem inkább az, mint a többi elmélet.
1.
„Az egész "jakobinus mozgalom" (nevezzük inkább egyszerűen összeesküvésnek) tudtommal csak 1794-ben kezdett kialakulni, Martinovics legalábbis ekkortól vett részt a szervezésben. A jóval szolidabb, Pest-budai olvasókör néven futó elődszervezet pedig inkább volt íróasztal mellett gubbasztó értelmiségiek összejövetele, mint titkos földalatti mozgalom. Ergo ha II. Lipót lett volna a kezdeményező, valószínűleg már az ő idejében felgyorsultak volna az események, … „
Martinovics – ellenfelei szerint is – kitűnő szervező és általában is alapos ember volt. Hogy mikor kezdte a szervezés előkészítését, nem tudhatjuk. Az összeesküvők száma 1794-re érte el azt a kritikus tömeget, ami már láthatóvá tette őket. De aki szervezett bármilyen titkos dolgot, az tudja, hogy a kezdet a leglassabb és legnehezebb, utána, ha nem halt el, szinte önjáróvá lesz a dolog. Én nem állítottam, hogy a szervezésre Lipóttól kapott konkrét parancsot. De valószínű, hogy Lipóttal korábban beszélgetett erről, sőt nem kizárt, hogy az ötlet is tőle származott, hiszen ha lojális tanácsadó volt, egy ilyen magyar vonatkozású kérdésban vszleg kikérték a véleményét. Martinovicsnak, mint „meg nem értett zseninek” lehetett az a szubjektív érzése, hogy az uralkodónak tetszik a terve, de akár valóban tetszhetett is. Ahogy olvasom a Kátékat, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy valójában Martinovics és Lipót a két szereplő, Martinovics azt írja meg bennük, hogyan zajlana közöttük egy beszélgetés, ha Lipót még élne, ő pedig továbbra is udvari vegyész/tanácsadó/besúgó lenne. Ettől a „szellemalaktól” inspirálva juthatott el Lipót halála után a cselekvésig.
Miért nem indította el Lipót még életében a szervezkedést? A Habsburgok és a Lotharingiaiak is hagyományosan hosszú ideig élnek. Korabeli orvosi prognózisok mellett honnan is kellett volna Lipótnak tudnia, hogy negyvenéves korában meghal?
„…az őskonzervatív Ferenc már kevésbé lehetett az összeesküvés sugalmazója.”
Ilyet senki sem állított. Martinovics Lipót halála óta vszleg nem is találkozott Ferenccel.
2-3.
„Ha II. Lipót valóban ki akarta volna paterolni a magyar nemességet a hatalomból, választhatott volna jóval kézenfekvőbb módszert is (lovasrendőrökkel szétzavarni az országgyűlést, stb.) Mindegy, milyen úton, a végeredmény vagy az lett volna, hogy az egész országot maga ellen fordítja vagy az összeesküvők hajójába tereli a nemességet, hátában a francia forradalommal.Az egész összeesküvésnek mindvégig volt egy uralkodóellenes vonulata, ami újfent lecsökkenti Habsburgék kezdeményezésének valószínűségét. Inkább tartom az egészet egy volt besúgó túlzott ügybuzgalmának, aki megszervezett egy-két naív jozefinistát egy amúgy teljesen veszélytelennek bizonyuló összeesküvés érdekében.”
Ha van motívum, ami Lipót kétéves uralkodásán konzekvensen végigvonul, az a széles alapokon nyugvó, konszenzusos politizálásra való törekvés. Ezt tanulta toszkán nagyhercegként, erre tanította II. József konfrontatív reformpolitikájának totális magyarországi kudarca is. A magyar nemesi ellenállást fegyverrel letörni utoljára Thököly idején próbálták és akkor sem sikerült. De Lipótnak nem is ez volt a célja! Neki tökéletesen megfelelt a Magyar Rendi Országgyűlés, mint hatalmi mechanizmus, ha a reformpolitikát támogatja. Ennek volt köszönhető egyáltalán az országgyűlés összehívása és a magyarok nemzeti törekvéseinek évtizede nem látott mértékű figyelembe vétele.
Hogyan kívánta elérni célját? Ehhez a kérdéshez ismerni kell az országgyűlés működését. Manapság a képviselők mandátuma szabad, tehát döntő jelentősége van annak, kikből áll a többség. Ez két választás között nem módosítható. A Magyar Rendi Országgyűlés máshogyan működött. Képviselők helyett kötött mandátumú küldöttek alkották, akiket a vármegye vagy városuk küldött. A valódi vita a megyegyűléseken/városi tanácsüléseken folyt, ahol kérdésenként meghatározták, hogy szavazzon a küldött. A megyegyűléseken a megye összes nemese részt vehetett, azonos szavazati joggal. Ennek ellenére, ha nem volt háború vagy komoly „adóreform” kilátásban, a XVIII. sz-ban általában 3-5% vett részt. A hangulat ezeken olyan tehetett, mint egy bivalyröcsögei kisgazda taggyűlésen, a haladáspárti, műveltebb nemesség nem feltétlenül látogatta szívesen a megyegyűléseket, de ha egy-egy el is ment közülük, a magyarkodó patópálok többsége leszavazta. Más lett volna a helyzet, ha a reformerők szervezettek, de erre az 1830-as évek végéig várni kellett.
Szerintem Martinovics szervezete kezdetben ilyesmit célozhatott, később, az udvar hozzáállásának megváltozása és az országgyűlés feloszlatása után kezdett udvarellenessé válni, majd vált összeesküvéssé.
"Ahelyett azonban, hogy jó pontot szerzett volna a főnöknél, kihagyhatatlan lehetőséget adott az udvarnak arra, hogy a későbbi kivégzésekkel stabilizálja hátországát az elkövetkező napóleoni háborúk idejére."
Ezzel teljesen egyetértek. I. Ferenc és környezete lecsapta a magas labdát. Az idealista Martinovics abban bízhatott, hogy Ferenc megérti Lipót tervét és mellé áll, vagy legalábbis kegyelmet kap, ha bebizonyítja, honnan jött a kezdeményezés. Nem véletlen, hogy letartóztatása után kizárólag az uralkodónak kívánt vallomást tenni. Persze a színe elé sem engedték. Kivégzése előtti pillanatban, amikor kopasz fejéről lecsúszott a szemkötő, azt hitte, kegyelmet kapott, és mosolyogva halt meg. Sokan ebben is fanatizmusának jelét látták, holott nem volt más, mint egy önáltató ember utolsó önbecsapásának jele.
Az 1. elgondolkodtató ellenérv az idealista változat cáfolatára
2. Nem mindegy, hogy az ellenzéket rendőrséggel vagy fedett akcióvak gyengítik. utóbbi kevesebb befektetést és kisebb ellenálást jelent. Ez igen régen tudható.
Szóval ez az érv nem súlyos
A 3. -at nem értem. MINDEN társadalmi reformer mozgalom hatalmat akar gyakorolni az abszolút urakodó helyett (mintegy kiveszi annak kezéből egy részét), tehát szükségképpen van uralkodóellenes vonulata. Azaz ezzel nem mondunk semmit ÉS az akkoriak sem mondanak semmit. Bár egy periratban jól mutat - ez tudható a XX.sz-i koncepciós perekből is, ha máshonnan nem. De a koncepciós per elemeit szerintem már akkor is használták.
Egy kérdés az értőkhöz:
Milyen volt a M. féle összeesküvők pere. Koncepciók? bizonyítékok fajtái? Vallomások (egymásra, önmagukra)? Esetleges kínzások (fokozat...)?
"Hogy mindebben milyen szerepet szánt Martinovicsnak? Feltehetően körülbelül azt, ami később be is következett. Összeesküvést szőni a magyar nemesség és városi polgárság (az országgyűlés rendjei!) körében a reformellenes konzervatív erők marginalizálására, akik II. Józseftől a késő reformkorig többségben voltak."
Ezt a verziót több szempontból sem igazán értem:
1. Az egész "jakobinus mozgalom" (nevezzük inkább egyszerűen összeesküvésnek) tudtommal csak 1794-ben kezdett kialakulni, Martinovics legalábbis ekkortól vett részt a szervezésben. A jóval szolidabb, Pest-budai olvasókör néven futó elődszervezet pedig inkább volt íróasztal mellett gubbasztó értelmiségiek összejövetele, mint titkos földalatti mozgalom. Ergo ha II. Lipót lett volna a kezdeményező, valószínűleg már az ő idejében felgyorsultak volna az események, enélkül viszont az őskonzervatív Ferenc már kevésbé lehetett az összeesküvés sugallmazója.
2. Ha II. Lipót valóban ki akarta volna paterolni a magyar nemességet a hatalomból, választhatott volna jóval kézenfekvőbb módszert is ( lovasrendőrökkel szétzavarni az országgyűlést, stb.) Mindegy, milyen úton, a végeredmény vagy az lett volna, hogy az egész országot maga ellen fordítja vagy az összeesküvők hajójába tereli a nemességet, hátában a francia forradalommal.
3. Az egész összeesküvésnek mindvégig volt egy uralkodóellenes vonulata, ami újfent lecsökkenti Habsburgék kezdeményezésének valószínűségét. Inkább tartom az egészet egy volt besúgó túlzott ügybuzgalmának, aki megszervezett egy-két naív jozefinistát egy amúgy teljesen veszélytelennek bizonyuló összeesküvés érdekében. Ahelyett azonban, hogy jó pontot szerzett volna a főnöknél, kihagyhatatlan lehetőséget adott az udvarnak arra, hogy a későbbi kivégzésekkel stabilizálja hátországát az elkövetkező napóleoni háborúk idejére.
Az idealista, aki folytatná egy másik idealista művét.
(Az 1. a sértődöttségből átállt, a 2. a kettős ügynök volt - csak emlékeztetőül)
De igazából ez a kettős_ügynök-teória egy alváltozata. Csak itt nem cinikus szakmabeli, hanem idealista/reformer/stb. indíttatásból csinálja M., amit csinál.
A módszerek viszont szükségképpen ugyanazok - v.legalábbis nem különböztethetőek meg.
Amúgy ezt a változatot mi támasztja, támaszthatná alá? Úgy értem, mi tekinthető erre elégséges bizonyítéknak vagy legalább alapos gyanúra okot adó dolognak?
Mint írtam, kettős ügynököt iratokból utólag elemezni nehéz, motívumait, indíttatását még kevésbé. Talán II. Lipót elgondolásai segíthetnek (hogy ti. az ő szándéka mi volt egy ilyen mozgalommal; birodalmat építeni segítségével, vagy lebuktatni a belső ellenséget általa). És persze még kérdés, hogy kik voltak a művelet gazdái, akiknek a szándéka még mérvadó lehetett
"Ne feledjük el, hogy Martinovics II. Lipótnak nem közönséges besúgója, hanem udvari vegyésze volt. Az ilyen nyilvánvalóan felesleges tisztségek szinte mindig valami mást rejtettek. "
A 18. század második fele a rózsakeresztes páholyok virágkora, és olyan figurák, mint az udvari testőr-irodalmár Báróczy gróf, avagy Kazinczy apósa, gróf Török Lajos teljes beleéléssel foglalkoztak alkímiával. Az udvari vegyész tisztség ilyenképp akár valós is lehetett - persze, emellett Martinovics kaphatott más megbízásokat is.
Ne felejtsük el, hogy Martinovicsról szinte mindent olyan forrásokból tudunk, amelyek személyével, ügyével - finoman szólva - nem szimpatizáltak. Az aulisták szemében összeesküvő terrorista volt, a hazafiak szemében pedig császári besúgó, de mindenképpen gyanús udvari kapcsolatokkal rendelkező személy. Ráadásul polgári származású (a polgár az arisztokrata szemében ezidőben egyenlő volt a paraszttal), akit az egyház felemelt, de ő ezt hitehagyással hálálta meg, ráadásul a politikába ártotta magát, ami ugyebár az urak dolga. Tehát a XIX. század mindkét politikai irányzata utálattal, undorral tekintett rá.
Ne feledjük el, hogy Martinovics II. Lipótnak nem közönséges besúgója, hanem udvari vegyésze volt. Az ilyen nyilvánvalóan felesleges tisztségek szinte mindig valami mást rejtettek. Ebben az esetben feltehetően valamilyen tanácsadói szerepet. Lipót - apjához hasonlóan - szabadkőműves volt. Mint ilyen, hitt a reformokban, a társadalom javíthatóságában, és úgy gondolta, ez ügyben a hatalomnak kell legtöbbet tennie. Toscanaban szabadkőműves kapcsolatain keresztül maga köré gyűjtötte Itália haladó gondolkodóit és szakembereit és megpróbált minden felvilágosodott eszmét átültetni a gyakorlatba, amit reálisan meg lehetett valósítani. Ahogy egyre valószínűbbé vált, hogy bátyjának, II. Józsefnek nem lesz gyereke, tudatosan készült rá, hogy toszkán tapasztalatait egy nagyhatalom trónján kamatoztassa. Józseffel szemben felismerte, hogy a reformpolitika csak akkor lehet sikeres, ha minél szélesebb konszenzusra épül. Ennek köszönhetjük az 1790-92-es országgyűlést is. Lipót békére törekedett a franciákkal, de az idő nem kedvezett neki. Ő tudta, hogy a birodalom milyen gyenge gazdaságilag és katonailag, és azt is sejtette, hiogy a reformok nélkül az is marad, hosszabb távon elkerülhetetlen a vereség.
Hogy mindebben milyen szerepet szánt Martinovicsnak? Feltehetően körülbelül azt, ami később be is következett. Összeesküvést szőni a magyar nemesség és városi polgárság (az országgyűlés rendjei!) körében a reformellenes konzervatív erők marginalizálására, akik II. Józseftől a késő reformkorig többségben voltak. A szabadkőművesség kedvezett ennek hiszen titkos társaság lévén a tagok egymás iránti lojalitása erős, az árulás veszélye csekély, pláne, ha császári támogatás is van mögötte. Miért pont Martinovics? Feltehetően a szabadkőműves hierarchiában betöltött szerepe, tekintélye miatt, ami a be nem avatottak előtt teljesen ismeretlen maradt. Ráadásul ebben a körben nem számít a származás, egy magyar arisztokrata is el tud fogadni vezetőjének egy szerb származású kiugrott szerzetest.
I. Ferenc persze nem volt szabadkőműves és apja eszméiben sem osztozott, rögvest elcsapta a világképébe nem illő tanácsadókat. Martinovics eddigre már túl erősen hihetett a tervben, amit valószínűleg nem is látott át teljesen. Vagy nem ismerte fel az udvari támogatás (hiányának) jelentőségét, vagy azt hitte, meg fog érkezni a támogatás. Ez utóbbi tévedést valószínűsíti letartóztatása utáni magatartása: hiszen ő a császárért tette amit tett! Nem csoda, hogy aki a tervről nem tudott, csak az összeesküvésben volt benne, az a kettős ügynököt látta Martinovicsban. Ferenc környezete persze "jakobinust" csinált belőlük, ami körülbelül olyan volt, mintha a szovjet blokkban valakit trockistának bélyegeznek. Úgy is jártak...
Az események pontos időpontjának ismerete nélkül azt, hogy semmi köze, nem állítanam - sem a hírek áramlási sebessége miatt, sem a puszta odavetés - "fogadd el" típusú kijelentés - okán sem. Az akkori európai nagyhatalmi erőviszonyok miatt nem hiszem, hogy lehetett a franciaországi eseményektől függetlenül cselekedni.
Most, hogy megnéztem - gondoltam valaki fejből egy körülbelüli időpontot ideír, hogy ne kelljen lapozgassak - úgy látszik, hogy a konkrét esetet tekintve nincs köze, mert 1794 aug.13-án Martinovics már vallomást tesz, augusztusban már letartóztatják a későbbi per fő vádlottait. Már október 20-án a király utasítást ad a hűtlenségi (!) per megindítására.
Tehát azt lehetne mondani - nemhogy az 1795 februári események, de még thermidor 9-e sincs hatással - az ausztriai ill. mo-i eseményekre.
Ugyanakkor Ausztria 1794 nyarán - bár konkrét fenyegetettség nincs, Franciaországot saját belső ügyei kötik le - nincs abban a helyzetben, hogy a francia katonai potenciállal szemben ellent tudjon állni. Ergo nem kockáztat. (1792 Valmy, az inváziós elképzelések megbuknak. Bár 1793 márciusában ott van Dumouriez neerwindeni veresége, szeptemberben Hondschoote-nál győznek a franciák. 1794 június Fleurus. Elötte is sorozatos francia győzelmek. 1795-re a koalíció sem egységes, Poroszország a január 3-i orosz-osztrák lengyel felosztást irányzó megállapodás kapcsán saját lengyel igényei miatt meg is fogja kötni a Bázeli békét.) Vagy épp az ellentetje van, vagyis azt mondja a Habsburg uralkodó, úgy is, mint akkor még német-római császár, hogy na ne, az ő országaiban ilyen nincs - ekkor viszont éppen szintúgy nem az európai történésektől függetlenül cselekszik. (20)"itt az uralkodó egyértelműen tudatni akarta, nincs semmi keresnivalójuk országaiban. Ezért gondolom én, legalább annyira volt ez a per üzenet, ill. egy esetleges a jakobinus expanzió elleni preventív fellépés"
Mert a franciaországi eseményekkel szerintem az időpontok "egybeesése" miatt - ha egybeesés, s nem indult meg a per már korábban - némi párhuzam vonható. Ott ugyanis 1795 februárjától (ventôse)a Konvent hagyta, hogy a jakobinusok elleni terror eluralkodjék, ahogy kell (hónapokkal vagyunk thermidor 9-én = 1794. július 27 után) - így nem kellett központi kezdeményezésű eljárást lefolytatni ellenük. Ti. visszarendelte a jakobinus tisztségviselőket volt működési területükre, ahol több helyen helyhatósági jogkörben indult ellenük eljárás, vagy anélkül koncolták fel őket.
Persze más a helyzet Austriában, ahol nem voltak hatalmon - itt az uralkodó egyértelműen tudatni akarta, nincs semmi keresnivalójuk országaiban. Ezért gondolom én, legalább annyira volt ez a per üzenet, ill. egy esetleges a jakobinus expanzió elleni preventív fellépés, mintsem a felvilágosultság elleni "üzdelem" egyik állomása az uralkodó s persze az adminisztráció részéről.
Az ország modernizálásához szükséges értelmiség, gondolkodó réteg EURÓPAI ruhát hordott.
Hogy milyen nyelven beszélt - az más tészta, főleg akkor, ha saját maguk, mint értelmiségiek SEM tartották alkalmasnak a magyar nyelvet a magasabb tudományokra.
Akikre Te gondolsz, az a vármegyék telitalpas bocskoros kisnemessége volt, akikre a "politikacsinálók" addig figyeltek, amig jól leitatva meg nem választották őket.
Ezeknek SEMMILYEN nemzetjobbitási affinitásuk sem volt, nem tudtak túlmenni a vármegyei patriarchális viszonyokon.
Emlited Széchenyit. Hát igen. Élete végéig németül levelezett, irt naplót.
Ettől ő a legnagyobb magyar.
A nemesség magyarkodáésa a rendiség védelme volt. Ennek bizony igen kevés köze volt a haza üdvének előmozditásához. II. Józsefben nem a magyarság, hanem a saját, rendi magyar nemzetük ellenségét látták, amikor az népszámláltatott, felmérte a földjeiket, és adót akart kivetni rájuk.
"mindenki elkezdett magyarul beszélni, öltözködni, és egyre több reformjavaslattal bombázták az országgyűlést. Ezeket aztán lehet felszínes dolgoknak nevezni,"
"Az volt: FELSZINES MAGYARKODÁS."
De nem elhanyagolható. Ha mai szemmel nézzük a dolgokat, lehet feltételezni egy bocskaiba bújt emberről, hogy az átlagembernél esetleg nagyobb "hazafinak" tartja magát és körülbelülre meg lehet saccolni a politikai beállítottságát is. 1790-ben azonban az ilyen viselkedés alternatívája a német nyelv, a német kultúra kizárólagos átvétele volt. Ha azt veszem, hogy egy Széchenyi a születése után évtizedekkel tanult meg magyarul, le tudom mérni, mennyire elhanyagolt állapotban volt akkoriban a vezető réteg köreiben a magyar nyelv ügye. Ha változás következett (volna) be e téren, annak csak jó hatása lett volna: elvégre minden ország öntudatának alapja a beszélt nyelve.
Most, hogy lapozgatom itt a www.1000ev.hu alatt a régi törvényeket, látom, hogy 1844-re a kizárólagos magyar nyelv használata "intéződött el". (ahogy eleink fogalmaztak "egyedüli" használata). Viszont az, hogy a magyar is megjelenjen hivatalos nyelvként, már az 1805. évi IV.tcz. meghozta. (ráadásul nem a némettel, hanem a latinnal). Ennek az 54 évnek jóval belül a harmadában. Gyanítom köze volt az azévi I.tcz-hez, azaz az önkéntes megajánláshoz (s nem tudom a gyakorlatban hogy s mint valósult meg.)
összes többi operátum
Az örökös tartományokban sem ment sitty-sutty. S mit várunk el egy "abszolút" monarchától?
