Rettenetesen jól szívja a nedvességet, ugyanakkor, ami száraz marad, az szagtalan is marad. Tényleg elég csak kiszedni belőle az összepiszkolt részeket, és utántölteni, amikor szükséges.
amugy, ha vigasztal, jol all, meg most itt a nyar, ha csak nem sapkaba leszel elbujva a nap is fogja szivni amugyis.
amikor Cipruson eltem, ahol sokat sut a nap, ugye, a fodrasz direkt ilyen szokes szint ajanlott, pedig nem szeretem a szoket, mert hogy szivja a nap amugyis, es igy meg pont olyanra szivta, intha termeszetes barnat szepen kiszivja, es tok igaza lett.
szal lehet jol is jarsz majd vele, nem kell annyira surun festeni es szebben fogja szivni a nap is.
És meg lehet nézni Norvégiában, hogy a magas adók mennyire demotiválóak arra, hogy tanuljanak és vállalkozzanak. Ellötyögnek a nihilben. Ezt egy norvég házigazdánk mondta, aki panziót üzemeltet. Viszi persze, de a szüleitől örökölte a bizniszt és nem akar többet dolgozni, mert úgyse keres többet -- mondta.
Nyilván jól hangzik, hogy az Adóhivatal egyfajta modern Robin Hoodként elvegye a gazdagok pénzét, de igazából azok a gazdasági rendszerek működnek jól, ahol megtalálják az egyensúlyt az adózásban, ahol a gazdagoknak nem éri meg csalni és a szegényeket se sarcolják nagyon meg. Kiöli az innovációt és a befektetési kedvet azokból, akik erre költhetnének.
Mi már a kocsiba is úgy rakjuk be, ahogy a szalagra fogjuk kipakolni. De erre meg te nem gondoltál, beeee! ;P
nyilvan ugy rakom, de nem mindig sikerul, mert mas az aruhaz felepitese mint az optimalis pakolasi sorrend. pl. nalunk egybol a zoldseg/gyumolcspulttal kezdodik a lidl, valojaban meg az epret kellene legfolulre tennem (utoljara a kosarba raknom)
nekem az elson is egyenesnek tunik, vagy hogyan kell nezni?
amugy szombaton en is voltam fodrasznal, de semmi izgi, kis festes, barna, meg vagas, ilyen vallig erore, nekem nagyon vekony szar hajam van, sehogyse marad meg hosszabban, igy meg, hogy levagta, dusnak tunik, de meg mindig olyan hosszu h ossze lehet fogni, amit meg ugye kell, hiszen minden nap edzek.
amugy megdicserte, mondta h sokkal surubb a hajam mint amikor elsonek jottem es hogy mit valtoztatok a dietamon. De semmit, csak hat valszeg kevesebb a stressz rajtam, olyan ertelemben h allasvaltozas, mortgage kerelem, lakasvasarlas, koltozes, felujitas mind lepipalva.
A szatyrozás az optimalizált időbeosztás mindenkinek.
Így visszapakolod a cuccot, és az autónál újra pakolsz - és így tesz mindenki más is.
Ha szatyroznál a pénztárnál, akkor az autónál már 10 másodpercedbe telne, hogy eltedd a cuccot. Ugyanígy mindenki másnál is időspórolás lenne az autónál/külön pakolóspultnál az, hogy már szatyorban van minden. Plusz az, hogy amint kipakoltad a termékeket a szalagra, kinyitsz és beleteszel egy-két szatyrot a kosaradba, nem igazán terheli a többiek idejét, és ahogy szeded le a termékeket, szépen a szatyorba rakod - normálisan ez miért terhelné mások idejét? Nem beszélve arról, hogy mikor fájt a hátam, akkor külön jó volt, hogy nem pakolok még kétszer az egy szükséges helyett...
Marhaság, miért ne jöttek volna rá? Sőt! Mi már a kocsiba is úgy rakjuk be, ahogy a szalagra fogjuk kipakolni. De erre meg te nem gondoltál, beeee! ;P Előre a földesáru, utána a hús és a mirelit, aztán a tejek, apróságokn végére a törékenyek. A szortimentes dolgokat meg külön blokkoltatjuk, többnyire elszámolhatóak a blokkok. Merthogy itt nincs áfás meg béfás számla, a Finanzamtnak elég a blokk.
Idősotthonban jártam pár hónapja, az egyik néni a Mekiből ment nyugdíjba(illetve sztem már nyugdíjas volt, de elhelyezkedett ott a másik állása után, 60+!), voolt párszor év dolgozója.
Szerintem ott a magyar vezetőséggel lehet valami baj. Itt simán vár egy pillanatot az eladó, nem tolja le a pultról a dolgokat. Mondjuk nem is merült még fel, hogy ne a kosárba tegyük vissza a cuccokat. Aztán kitoljuk a kocsihoz, és ott pakolunk el. Amerikában is ez van, szóval nem is értem a problémát. Felpakoláskor meg 2-3 vásárlónyi idő van, el se kezdi beütni a pénztáros, amíg elölre nem tolod a kosarat. Miért kéne másokat feltartani a szatyrozással?
azt hiszem, hogy nem, mert ez egy mellékhatás csak.
ez a kerainos egyenesítés hátulütője.
azt nem tudom, a saját színemmel mit alkotott volna, a saját hajammal, de gyanítom, semmit.
de a festett hajat azt kiszívja. Ok, a legagresszívebbet kellett rákenni, mert olyan vastag.
Legalább egységes színű maradt, szval nem "veszett kárba" a módosítás, ugyanis eredetileg három-négyféle színű volt, node hogy ezt be kell festetnem újra hamvasra, az fix.