A zsidó időszámítás kezdete 1. Tisri hónap 1., ami a keresztény időszámítás szerint i.e. 3761. október 7., vasárnap. (Ezt az időpontot a héber hittudósok számították ki az Ószövetség alapján.)
Az ÓSz alaptyán nem teremtettethetett Ádám vásárnap, hisz' a hatodik nap nem vásárnap...
A vallási befolyásoltság a fundi részről odavezet, amikor ide írom:
„A talmudista tudósok Kr. e. 359. körül, II. Hillél főpapsága idején számolták ki a teremtés időpontját. A Bibliában leírt események, valamint az ószövetségi nemzetségtáblázatok alapján, a bibliai személyek életkorát alapul véve határozták meg Ádám teremtésének pontos idejét. A jeles dátumot Kr. e. 3761. október 7-ére, Tisri hó első napjára, vasárnapra tették, szerintük az esemény bekövetkeztekor éppen 10 perccel és 20 másodperccel múlt el 11 óra. A vallásos zsidók mind a mai napig ekkor ünneplik a zsinagógai újév napját, a rós hásánát.”
Korunk hokedlihez kötött "tudósa" lehülyézi az illetőt, mintha együtt söröztek volna:-)
Mert nem a szektája szerinti időpontra számolta a mese főhősének fazekasságát.
Noha:
Babiloni eredetű a jelenleg is vallási szempontból érvényben levő zsidó zsinagógai naptár. Erre vall a hónapok neve (babiloni Tasrítu = héber Tisri; babiloni Arahszamna = héber Marhesvan stb.) és a 19 éves holdciklusok használata. Jelenlegi formájában ez a naptári rendszer a IV. században élt II. Hillel pátriárka kezdeményezésére jött létre, és első ízben i. sz. 344-ben használták. A szökőhónapok elhelyezése a cikluson belül ugyanolyan, mint az athéni Metón rendszerében.
Miközben örvendezik, hogy "Még a zebegényi Havasbolgogasszony templom falán is így áll..." amit a derék zsidó kiszámolt.
Jó én nem tudom mitől boldog a havas nőszemély, ahogy azt sem mitől korlátolt egy fundi.
A holdhónap mindenkor az újholddal kezdődött, amikor először figyelték meg a keskeny holdsarló megjelenését. Ez a gyakorlati, megfigyeléses módszer vallásos hagyományként – és a papság hatalmi törekvéseinek megfelelően is – hosszú ideig fennállott, még akkor is, amikor az újhold megjelenését legfeljebb egy éjszaka eltéréssel számítások útján már előre is megállapíthatták volna. Athénban még az i. e. V. században is megfigyelés alapján kezdték az új hónapot, a zsidók vallási hónapjuk kezdetét pedig még az i. sz. III. században is szemtanúk vallomásának meghallgatása alapján határozták meg.
A természeti népek naptárai. Mindezeket a földrajzi és termelési körülményektől meghatározott eltéréseket figyelembe véve is nyilvánvaló, hogy az állati létből kiemelkedő és életfeltételeit fáradságosan, a mindenkori természeti adottságok szerint megteremtő, majd élelmét rendszeres és előre megtervezett munkával előállító emberi nem számára magától adódó szükséglet volt az egymást szabályosan követő változások megfigyelése, a bennük megnyilvánuló törvényszerűségek meghatározása és egymáshoz való viszonyítása. Ennek a szükségletnek kielégítésére jöttek létre – még a természeti lét körülményei között – az első időszámítási rendszerek. Az „idő” ezen az ősi, kezdeti fokon az emberek tudatában még nem folyamat, még nem tartam, hanem két szembetűnő változás mint időpont közötti távolság. Nem „napokat” számlálnak, hanem reggeleket vagy estéket, nem éveket, hanem tavaszokat, nyarakat vagy teleket. Nem is az idő múlása mint törvényszerű természeti jelenség érdekli a természeti népeket, hanem annak a tevékenységre való hatása: tehát az időnek csupán az emberi tevékenységgel eltöltött szakaszait veszik számba. Innen van az, hogy a mai beszélt nyelvben a két napkelte közötti időt magyarul napnak nevezzük, angolul day, latinul dies stb. – holott ezek az elnevezések eredetileg, etimológiájuk szerint csupán a „világos” (tehát munkára alkalmas) szakaszt jelentik, és csak tágabb értelemben foglalják magukba az éjszakát is. Csak kevés nyelv tud körülírás nélkül különbséget tenni a napkeltétől napnyugtáig terjedő, „nappal” és a napkeltétől a következő hajnalig tartó „nap” között (a „nappal” a magyarban is eredetileg időhatározó, csak utóbb vált időtartamot jelentő főnévvé): így pl. az ógörögben más a hémera (nappal) és a nükhthémeron (éjszaka + nappal); oroszul gyeny a „világos” nap, a szutki az éjt is magába foglalja. A természeti népek körében hasonlóképpen gyakori, hogy az év fogalmán csupán az évnek termelőmunkával betöltött részét értik, a termelőmunka számára haszontalan időszakot (különösen messze északon, ahol a sötét és hideg időszak az életet teljesen megbénítja) üres, számon nem tartandó, részekre szabdalásra nem érdemes időnek érzik. Az Amur-vidéki tunguzok éve az első orosz néprajzkutatók megfigyelései szerint csak 11, a kamcsadáloké 10 hónapig tartott, a közbülső időt nemlétezőnek tekintették. E népek számára az „év”-nek megfelelő szó nem is jelent meghatározott, mindig azonos időtartamot, hanem két, számukra fontos, rendszeresen ismétlődő természeti esemény (pl. egy-egy folyó jegének olvadása) időpontja közötti távolságot. A természeti népek egy részének időszámítására jellemző az is, hogy a hosszabb időszakokat, pl. az évet, nem egyenlő, hanem a termelés jellegétől és követelményeitől függően hosszabb-rövidebb, egyenlőtlen szakaszokra osztják; Jáva lakóinak „népi” naptára az évet úgy osztotta fel, hogy leghosszabb szakasza 43, a legrövidebb pedig 23 napos volt. Itália népeinek paraszti kalendáriumáról is azt írják forrásaink, hogy némelyek csak 10 hónapos, esetleg csupán 304 napos „évet” ismertek, és „hónapjaik” napjainak száma 16-tól 36-ig terjedhetett. Ennek megfelelően ezek a népek a napot (nappalt) sem osztották egyenlő hosszúságú órákra, hanem az illető napszak jellegzetes vonásairól elnevezett rövidebb-hosszabb szakaszokra: „a felkelés napszaka”, „a piacra menés ideje” stb.
A Nap megszemélyesítése és tisztelete az ókori népek körében általános jelenség volt. A természet törvényeit még nem ismerő ember naponta aggódva várta a Nap megjelenését. A termékenységet és az esőt a Napnak tulajdonították, és úgy gondolták, hogy a Napnak, mint hősnek naponta meg kell küzdenie a sötétség démoni erőivel. Mezopotámiában a főisten Samas (később Marduk) a Nap istene. Egyiptomban már az 5. dinasztia idején (Kr. e. 2465-2325) elkezdődött Ré istenség tisztelete, aki az egész világ ura, és Nap-bárkán trónol. Később az ún. eretnek-fáraó, IV. Amenophis (Ehnaton, Kr. e. 1364-1347) bevezette a Napkorong (Aton) monoteisztikus tiszteletét. Vallási reformja azonban nem lett tartós. Mégis ránk maradtak néhány Nap-templom romjai; az udvar közepén hatalmas obeliszk állt, mellette pedig oltár. A görög mitológiában Heliosz, a római mitológiában Sol Invictus a Nap istene.A Napnak, amely a horizont egyik szélétől a másikig futja pályáját, mindentudást tulajdonítottak. A Napról azt gondolták, hogy mindent lát, és mint bíró, megítéli az emberek cselekedeteit. Ré a bíró; Samas észreveszi a bűnt. Az egyiptomi királyok testi értelemben is Ré fiainak tartották magukat.
A nap tiszteletét tiltja5Móz 4,19; 17,3. Manassé király bűnei közt említi (2Kir 21,3.5); Júda királyai, vezérei, papjai, prófétái és Jeruzsálem lakói bűnként említi (Jer 8,1-3; 19,13); vö. még Zof 1,5. Bár Jósiás reformja megtisztította az istentiszteletet a Napkultusztól és annak kultusztárgyaitól (oltárok, lovak, kocsik; 2Kir 23,4-14), később mégis visszatért a Napimádat a jeruzsálemi templomba (Ez 8,16) (»háttal az Úr temploma felé«!).A Napnak ártó erőt is tulajdonítottak; ez ellen Isten tud védelmet adni (Zsolt 91,6; 121,6). Ő a Napnak is Teremtője. Ezt hirdeti Zsolt 19,5c-7, mely egy ősi kánaáni Naphimnusz elemeit tartalmazza, úgy azonban, hogy a Napot Isten teremtményének mondja. Hasonló az ún. Papi teremtéstörténet, amely nem is nevezi nevén a Napot, csak »nagyobbik világítótestnek« mondja (1Móz 1,16). A Nap »uralkodása« csak az Úrnak szentelt ünnepek jelzésére való (1Móz 1,14). Vö. még Zsolt 50,1; 74,16; 104,19; 136,8.
"Te teljesen begőzöltél. Hogyne kötötték mán volna össze."
Nem tették.
Erről szól az a búvalb@szott bibliai süketség! Előbb voltak napok, meg reggel és este, minthogy Isten magát a Nap égitestet megteremtette volna! Ez egyértelműen mutatja, hogy a héberek egykoron a Napot csak időjelzőnek gondolták, és hogy a nappal és éjszaka körforgása a Naptól teljesen független örök isteni törvény, amit a Nap csupán jelez de nem okoz.
"Na, látod. A zsidóknál az estvével kezdédik a nap, nem a reggelttel:"
MA.
Meg kétezer éve a Második Templom lerombolását követően, amikor a rabbik megírták a Talmudot.
Viszont kétezer hatszáz éve, amikor a második teremtésmesét költötték, még kezdődhetett a nap reggel is. Ezt próbáld meg felfogni.
Meg természetesen azt, hogy a történetmesélésben IDŐRENDET tartanak: Isten csinál ezt meg azt, ezzel eltelik az idő és eljön az este, majd eltelik az éjszaka, és EZZEL letelt az adott nap. Például a harmadik nap, amikor a növényeket teremtette.
"Ott sem reggelt és estve lőn..."
Azért nem ez van, szerencsétlen, mert az "és lett reggel, és lett este" leírás éppenhogy az isteni tevékenységek idejét nevezi meg, az meg már külön le volt írva, hogy reggeltől estig mit is csinált aznap Isten. Aztán estétől reggelig nem csinált semmit, csak megvárta, hogy kiteljen a teljes nap. Ezért van az Isten elmesélt cselekedetei mögé odaírva, hogy aztán eljött az este, és aztán újra reggel lett: eltelt a nap.
Na, látod. A zsidóknál az estvével kezdédik a nap, nem a reggelttel: És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága.
Miért lennék ez máskint a teremtés történetibe'? Dehát nincs' ott se egyébként. Ott sem reggelt és estve lőn...
Sőt, a JóIsten létezik s ennek/ének (hehe) - mintegy folyományaként - létezik a hit. Akik a hitet alábecsülik, annak metafizikai jelentőségét elbagatellizálják, azok nem tudják mit cselekednek. Azokkal minden vita, minden párbeszéd hiábavaló és teljességgel fölösleges.
Teljesen érthető, hogy csak hébe-hóba jegyzel meg te is valamit.
"Tehát először estve volt, aztán meg reggelt az adott sorszámú nap'..."
Nem!
Először Isten tevékenykedése volt. AZTÁN eljött az este, majd a reggel.
Hányadik napon teremtette Isten a növényeket?
Úgy van! A HARMADIK napon. (Ami érdekes, hogy a negyediken teremti a Napot, úgyhogy a mese szerzői nem kötötték össze a Nap égitestet a nappali világossággal, hogy az előbbi csinálja az utóbbit.)
Nézzük akkor meg az erről szóló részt!
"11 Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füveket, amelyek magvakat hoznak, és különféle gyümölcsfákat, amelyek gyümölcsöt teremnek, és majd abban magvuk lesz a földön. És úgy történt.
12 Hajtott tehát a föld növényeket: különféle füveket, amelyek magvakat hoznak, és különféle gyümölcstermő fákat, amelyeknek magvuk van. És látta Isten, hogy ez jó.
13 Így lett este, és lett reggel: harmadik nap." (1Móz 1)
Isten felkelt reggel, megteremtette a növényeket, látta hogy ez jó, eljött az este, majd pedig a reggel. Ez volt a HARMADIK nap.
Egyértelmű, hogy a mese szerzői mindvégig a "természetes" emberi nap-beosztásban gondolkodtak: a nap a reggeli felkeléstől kezdődik, és ha az éjszakát is számításba vesszük, akkor az a megelőző nappalhoz tartozik.
A Leviták Könyve leír számos "Istentől elrendeltetett" ünnepet, hogy mikor és hogyan kell megtartani. Ezek jó része valamiért este tartandó meg (talán mert este fáklya meg tűzfénynél hatásosabb a rituálé meg a mágia). Jó eséllyel ebből eredhet az a megfordítás, hogy a "természetes" napi ciklus ellentétét kezdték a héberek használni. Mivel az Istentől elrendelt ünnepek este kezdődnek, ezért a sabbath is estével kell kezdődjön, ami meg magával hozta hogy a hét összes napja akkor estével kezdődik. Aztán ezt a rabbik megokolták pont ugyanazzal az elmebaj értelmezésével az első teremtésmesének, amit te is itt hangoztatsz.
A zsidó (héber) naptár (héberül lúah, לוח), más néven zsinagógai naptár ma is használt formája II. Hillél fejedelem idején, időszámításunk szerint 359 körül alakult ki. Izrael Állam hivatalos naptára. Őse a babilóniai naptár volt.
A zsidó időszámítás kezdete 1. tisri 1., ami a keresztény időszámítás szerint Kr. e. 3761. október 7., vasárnap. (Ezt az időpontot a héber hittudósok számították ki az Ószövetség alapján.)
Itt máris felmerül a kérdés, amikor korunk hívői lelke, nem fogadja el "hittudósok számításait" Ádám teremtésére, akkor miért is nem?
Azt is nehéz lehet felfogni, hogy nem a Biblia szülte a hetet, hanem a babilóniai csillagászok.
Amúgy meg a jelentősége csupán kultúrtörténeti érdekesség.
Kb. annyira, mint mióta van „szabad szombat” kis hazánkban.
