Keresés

Részletes keresés

RJancsi Creative Commons License 2024.05.17 -1 0 10906

Egyébként úgy érzem, megint csak az állampolgárok lehúzása a cél. Az egy dolog, hogy a nagy(obb) sebességre képes, vagy nehezebb "mikrojárművek" után kötelező felelősségbiztosítást kell fizetni. DE. Ezzel továbbra sincs szabályozva, hogy minek minősülnek és hol, hogyan  vehetnek részt a forgalomban. Ha valaki befizetni a brutál nagy teljesítményú egykerekűje után a KGFB díjat, "jogosan" gondolhatja, hogy ugyanolyan jogok illetik meg mint bárki mást a közúton? Minap majdnem kivasaltam egy egykerekűst autóval, mert a kényelmes 30-40 km/h belvárosi forgalomban (Andrássy út) a felezővonalon szlalomozva legalább 50 km/h-val előzgette a kocsisort. Persze teljes terminátor jelmezben. Sikeresen neki is ment könyékkel a visszapillantó tükrömnek, amitől szemmel láthatóan majdnem elvesztette az egyensúlyát mert erősen imbolyogva tett meg pár másodpercet. Még arra sem vette a fáradságot, hogy legalább felemelte volna az egyik patáját elnézést kérő gesztusként. 

Bár én is aktív egykerekűs vagyok, szerintem semmi keresnivalója nincs egyik ilyen járműnek sem a közúton, legalábbis a sáv közepén egyenrangú közlekedőnek gondolva magát. Alig észrevehető, még a robogósoknál is kiszámíthatatlanabb (és sokszor pofátlanabb) közlekedési stílussal. 

Előzmény: RJancsi (10905)
RJancsi Creative Commons License 2024.05.13 -1 0 10905

Már a cikk címe is mutatja a hozzáértést. "Gyorsabb rollerek és segway-ek"... Kb. mint ahogy minden sarokcsiszoló "flex", a polisztirol hab meg "hungarocell". 

De ettől függetlenül egykerekűsként is egyetértek az elgondolással. Valóban komoly sérülést tud okozni - és elsősorban nem a vezetőjének - egy nehéz és a járdán száguldó egykerekű. Aki több százezerért ilyet vesz, annak legyen évi pár ezer forintja a kötelező biztosításra is. Nem ide tartozik, de azt is támogatnám, hogy a segédmotoros kerékpárok végre kapjanak valami hatósági jelzést. Egyfelől a sok agyatlan pizzafutár és Kreszt semmibe vevő hülyegyerek beazonosítható lenne, másfelől talán vissza lehetne szorítani a segédmotorként üzemeltetett, de 100-125 cm3-es kismotorokat és robogókat.

Előzmény: 1szeri (10904)
1szeri Creative Commons License 2024.05.13 0 0 10904
Tompapa13 Creative Commons License 2024.03.18 0 0 10903
1szeri Creative Commons License 2023.12.25 0 0 10902

Boldog Karácsonyt!

1szeri Creative Commons License 2023.10.27 0 0 10900

Sajnos nekem is programom van. :(

Pedig már nagyon szívesen gurulnék egy hosszabbat.

Előzmény: PoPi13 (10898)
RJancsi Creative Commons License 2023.10.26 0 0 10899

Sajnos családi programunk van pedig mennénk. :(

Igazából arra is kíváncsi vagyok, mennyit bír még a V5+, mert gyanítom, hogy már csak felét-kétharmadát az újkori hatótávjának. Az utóbbi időben már nem túráztam vele csak  rövid távokon ügyintézések során használtam városon belül. Esetenként 5-10 km-nél többet nem kellett menni, indulás előtt biztos ami biztos mindig feltöltöttem. 

Előzmény: PoPi13 (10898)
PoPi13 Creative Commons License 2023.10.26 0 0 10898

Most vasárnap Szobra vonattal?? És vissza egykerekűvel? Október 29 Nyugati pu 9.30 1-8 vágány.

(Ki lehet szállni Vácott, Dunakeszin, mindenhol van sűrű vonatcsatlakozás.)

Gyertek! (De ha utáljátok a pofámat, félre is lehet fordulni! :) )

PoPi13 Creative Commons License 2023.10.26 0 0 10897

Bárki! Még a pacemakeresek is! :)

 

Előzmény: RJancsi (10895)
1szeri Creative Commons License 2023.10.25 0 0 10896

Nagy köszönet az értesítésért. Sajnálom, hogy akkor pont nem tudok gurulni.

Előzmény: PoPi13 (10894)
RJancsi Creative Commons License 2023.10.24 0 0 10895

És azok kik? Villanymozdonytól a villanyos egykerekűig bárki?  :)

Előzmény: PoPi13 (10894)
PoPi13 Creative Commons License 2023.10.24 0 0 10894

Október 31 kedd, 17 óra, Hősök tere. Elektro Huszárok felvonulás. Én ott leszek.

RJancsi Creative Commons License 2023.09.29 0 0 10893

Kihagytad az elektromos rollereseket! Az külön állatfaj. :D

Előzmény: 1szeri (10892)
1szeri Creative Commons License 2023.09.29 0 0 10892

összefoglalnám általánosan

Látszik: az 1kerekűs kivétel!

Előzmény: RJancsi (10891)
RJancsi Creative Commons License 2023.09.28 0 0 10891

Ha visszaolvasol, egyszer sem az akku méretek ellen ágáltam, hanem a ma "divatos" 50-60 km/h végsebességre képes szörnyetegek ellen emeltem fel a szavam. Persze, lehet velük lassan is menni. Akkor minek a motoros protektoros tokától bokáig ruha meg a crossos bukósisak? Normál esetben egy biciklis kobak is elég lenne. De nyilván nem 8-10 km/h-val fog menni az, akinek van rá 5-6-700 ezer forintja, hogy a legnagyobb, leggyorsabb gépet megvegye. És továbbra is fenntartom, hogy nem valók közútra. Sem kialakításuk (nincs rajta két független fék, instabil, műszaki hibánál azonnali bukás stb.), sem a közúton jogosan a megengedett sebességgel közlekedő többi gépjármű közelsége miatt. A "hőskorban" mellékutcákon, a gyalogosoknál alig nagyobb sebességgel az út szélén gurulva még egy átlag autós toleranciaküszöbét sem borzolva lehetett gurulni. Ma már nap mint nap találkozni a sáv közepén síugró pozícióban száguldó egykerekűsökkel. Legutóbb tegnap láttam a Márvány utcában egy ilyen fiatalt. Autósként a pokolba kívántam, mert mi a frászt keres a sáv közepén feltartva a forgalmat? Ő biztosan jól el volt telve magával, fel sem merült benne, hogy a közút (egyenlőre még) a KRESZ-ben definiált járművek részére szolgál. De ezek a nehéz gépek akkor sem valók járdára ha alapvetően lassan menne vele a tulajdonos. Még ha nem is ő tehet róla (bár mit keres egy 25+ kilós guruló izé a gyalogosok közt?), hanem egy figyelmetlen idős vagy kisgyerek elé lép nem biztos, hogy időben meg tud állni. Egy ilyen nehéz gép mozgási energiája még ha csak 8-10 km/h-val is gurul, simán el tudja törni valaki sípcsontját. Aki nem hiszi, próbáljon csak egy 20 dekás kalapáccsal néhányat ráverni a sípcsontjára, aztán gondolkodjon el milyen lehet ha egy 100-150-szer nagyobb tömegű test csapódna neki. És jelen felállásban a járda alapvetően a gyalogosoké. Ha ütközés van akkor is neki van igaza, ha ő a hibás. És nagy eséllyel nem az egykerekűben fog nagyobb kár keletkezni, eltekintve néhány karcolástól. A gyalogos aligha ússza meg ennyivel. 

 

És ismerve a hazai jogszabály alkotókat, most csak az elektromos rollerekre hoznak valami salátatörvényt. A "kicsik" játékszerek és mehetnek a járdán, a "nagyok" segédmotoros kerékpárok, kötelező biztosítás és bukósisak, csak az úttesten közlekedhetnek. Az egykerekűkkel nem foglalkoznak. Egész addig, míg valaki nem únja meg a "törvényen kívüli" nagyteljesítményű és sebességű gépek jelenlétét, és a differenciált szabályozás helyett egy az egyben betiltják mint Angliában vagy Hollandiában. Akárcsak Visegrádnál, a néhány eszetlen motoros miatt behajtási tilalmat rendeltek el a panoráma úton minden motorosnak. Mint írtam, biztos nem a "normál" méretű és sebességtartományú egykerekesekkel van a baj, hanem a böszme nagy, ön- és közveszélyes gépekkel amik a jogszabályban létező segédmotoros kerékpárokat is bőven meghaladó sebességgel képesek menni, és lássuk be csak a hit az ami biztosítja, hogy nem lehet műszaki hibájuk ami biztos bukást okoz. Ha bármi elektromos gond támad (nem a világításról beszélek), semmi tartalék nincs ami nemhogy a megállást, de a stabil gurulást támogatná. Erdőben még hagyján, bár ott is lehet turistákkal találkozni, legfeljebb esik egy baromi nagyot valaki, aztán vagy tud még segítségért telefonálni, vagy idővel megtalálják szag alapján. De sem az úttesten sem a járdán nincs helye ezeknek a túlméretezett donorgyártóknak. És még mielőtt valaki félreértené: nem az irígység beszél belőlem, meg lenne a lehetőségem, hogy bármilyen egykerekűt megvegyek. Ennek ellenére maradok a jól bevált V5f-nél. Ugyan már kicsit gyengélkedik az akkumulátora, de normál használatnál bőven elég az 500 W és a 20km/h végsebesség. Bejártam illetve gurultam vele fél Magyarországot, de jártam Toszkánában, Angliában, Skóciában és Wels-ben, Horvátországban többször is. 

Ha hosszabb útra megyek kocsival biztos ott lapul a csomagtartóban. Tömeg/hatótáv aránya elfogadható, nem vonz, hogy csak hetente egyszer kellene tölteni +20 kg tömegért cserébe. És igen, lazán fel lehet kapni ha lépcsőzni, vagy járműre felszállni kell.  

 

Előzmény: PoPi13 (10890)
PoPi13 Creative Commons License 2023.09.28 0 0 10890

Jancsika! Nagygépes utálatodat részben tudom elfogadni, főleg a súlyuk miatt. (Gerincsérv garantált!) A nagyobb gépekkel is lehet normálisan menni, nem gyorsan, akár városban is, ésszel. Az akkumulátoruk nagyobb, ezért a hatótávolságuk is nagyobb. Kirándulásoknál ez nagy előny.

 

Tehát az kell, amit én teszek! Van egy közepes gépem a városi forgalomba, (persze járdákon és kerékpárutakon. Van már belőlük sok, mindenfelé.) És van egy nagyobb gépem is, amivel komolyabb kirándulásokat lehet tenni, persze figyelemmel kell lenni az aluljárókból való fel és lemenetekre, vonatra szállásra. Nálam bikább emberek még fel is teszik a fülkékben a csomagtartóra. Én nem. (Feltenném, ha tudnám... De nem megy. :) )

 

És persze van egy aprócska hátrányuk a nagygépeknek: kurv@ drágák!!

Előzmény: RJancsi (10888)
PoPi13 Creative Commons License 2023.09.28 0 0 10889

A legutóbbi bejegyzésem a FB Elektromos Egykerekű Klub oldalán: (Tudom, hogy nem olvassátok a FB-ot.)

 

"Egy utolsó hozzászólás a védőfelszerelés megléte vagy hiánya témában, mivel rám hivatkoznak mind pro, mind kontra véleménnyel. Ezt befejezendő mondom el röviden véleményem. Mindannyian szabad világban szeretnénk élni, ami nem szabadosság (az anarchiához vezetne..), hanem szabadon, saját döntésünk szerint. Egy pillanatra sem szeretném a védőfelszerelések szerepét alábecsülni. Sok helyzetben tényleg szükségesek. Főleg az olyan tevékenységeknél, sportoknál, ahol a te óvatosságod nem segít a sérülések elkerülésében. Ilyen például a lovaglás, ahol egy élőlény van alattad, aki (ami) önállóan cselekszik, megbotlik, és te is esel vele együtt. Lovaglásnál többnyire felvettem a kobakot! (Nem mindig, mert egy kockáztató, felelőtlen hülye vagyok!) Azt gondolom nem vitatjátok, hogy a bukósisak nem egy kellemes, kényelmes, szép (piha!  ) viselet. Én motoron is utálom, de kötelező, ezért még akkor is felveszem, amikor a szomszéd utcában lévő vegyesboltba kell mennem. (Sérülésveszély esély 0,1%) EUC-vel elég gyakorlott vagyok, nem nagyon esek el már mostanában - korábban előfordult. Van egy bizonyos kockázat, de én azt a gurulás élvezetéért elfogadom. Azt a kevés hajamat hadd borzolja a szél! Bécsben a Duna sziget nudista strandján még ruha sem volt rajtam gurulás közben, nemhogy könyökvédő, térdvédő, stb. És mégse horzsoltam le a fütykösömet...  Szóval guruljon mindenki, ahogy jónak látja, ne szóljunk be egymás dolgaiba, a szabadság fontosságát már az elején is említettem!"

RJancsi Creative Commons License 2023.09.28 0 0 10888

A betiltást bízzuk az alapítóra. Az meg én vagyok. :)

Tévedés ne essék, ezt a topicot nem azért alapítottam évekkel ezelőtt, hogy az egykerekűsök járdán való felsőbbrendűségét és a közutakon való teljes jogú előfordulását hirdessem. Az alapítás kori relatív gyenge gépekkel (ritkaság számba ment az 1 kW-os motor, a nagyobb gépek tudtak 20-25 km/h végsebességet) egy olyan fórumra vágytam, ahol a szárnybontogató "különcök" megoszthatják tapasztalataikat, tanácsokkal láthatják el a még csak érdeklődőket. Mára megváltozott a világ, a gyártók a haszonszerzés reményében egymást túllicitálva dobják piacra az egyre nagyobb, nehezebb, gyorsabb és veszélyesebb(!) gépeiket. És ahogy a friss jogosítványosok jó része sincs még agyilag felkészülve egy nagyteljesítményű autó vezetésére (jellemzően ezek csavarodnak fel az út széli fákra), sok egykerekűs is megengedheti magának olyan gépek vásárlását amik sem jogilag sem a józan észre hallgatva nem feltétlen forgalomképesek. 

Én még a 300+ kg-os túramotorommal sem érzem teljes biztonságban magam a nem normális autósok, busz- és teherautó vezetők között a belvárosban. Egykerekűvel közéjük merészkedni felveti bennem az öngyilkosság vagy a teljes felelőtlenség gondolatát. (Jogilag meg értelmezhetetlen egykerekűvel közútra merészkedni). A KRESZ a segédmotoros kerékpárok maximális tervezési sebességét 45 km/h-ban maximálja, ahol alacsony súlypontú jármű van, hosszirányban két ponton megtámasztva. Egy motorleállás esetén legfeljebb lassulva tovább gurul, és a vezetőnek minden esélye meg van a biztonságos oldalra húzódásra és megállásra. Egykerekűnél egy "motorleállás" mivel jár? Azonnali pofára esés a mögötte haladó autó/teherautó/busz elé. Nagy eséllyel féktávon belül, mert lássuk be, egy 40-50-el haladó egykerekűt senki sem fog olyan komolyan venni, hogy 30-40 m távolságban kövesse. Ilyenkor csak arra jó a sisak, hogy a gépjármű alól összekotort egykerekűs ábrázatát össze lehessen hasonlítani az igazolványképpel. De Ti tudjátok. Annyit nyilván sikerül elérni ezzel, hogy egyre több helyről lesznek az egykerekűsök kitiltva. Az eddigi kitiltások sehol sem a gyalogos tempóban, biztonságosan közlekedő és a gyalogosokat nem riogató egykerekűsök miatt történtek, hanem a nagy teljesítményű gépekkel, teljes motoros "harci díszben" kamikázeként a gyalogosok/autósok között száguldozó/szlalomozó vitézek miatt. Akik közül sokan az ujjukra fűzött dudával vagy csengővel még rá is ijesztenek az utólért gyalogosokra a járdán, mintha előjoguk lenne azokkal szemben. 

És nem véletlen, hogy az utóbbi időben már nem szervezünk közös gurulásokat, mint a Covid előtti években. Ahol jó társaságban kényelmes tempóban a gyalogosokban inkább érdeklődést keltve mint haragot kiváltva gurultunk akár belvárosokban akár erdőben vagy a Tatai öregtó körül. Sajnos a társaság "felhígult"  sok olyan egykerekűs jelent meg akiknek a viselkedésével (a legenyhébb a bömbölő "tuc-tuc" zene) nem tudunk azonosulni, viselkedésükért felelősséget vállalni. A régi tagokkal mára már inkább privát levelezést és időnként telefonálást folytatok, az sem véletlen, hogy ők sem gyakran írnak hozzászólást, jó esetben néha-néha még read-only módban fordulnak elő a fórumon. 

Előzmény: 1szeri (10887)
1szeri Creative Commons License 2023.09.28 0 0 10887

Ezen a fórumon az 1kerekűek betiltását javasolni!?

Akkor inkább tiltsuk be ezt a fórumot. :)

 

A lenti képen látható kollégák közül többeket ismerek. Szerintem ők sem szeretnek járdán gurulni, ahogy én sem. Azért használjuk az 1kerekűt, hogy haladjunk. Azt pedig járdán nem lehet.

Én jobban tudok lassan menni a nagyobb, nehezebb kerekemmel, mint a Inmotion V8-cal. Stabilabb és nehezebben billen a nagyobb 1kerék.

 

Éljenek az 1kerekűk és a fórum!

Előzmény: RJancsi (10886)
RJancsi Creative Commons License 2023.09.19 0 0 10886

Téged kivéve kb. ezek azok a gépek, amiknek már a forgalmazását is be kellene tiltani. Méretüknél és tömegüknél fogva semmi keresnivalójuk a járdán, de az úttestre a buszok, teherautók, autók közé mégsem parancsolnám őket. A bukósisakokat nézve a tulajok tisztában vannak vele, hogy mekkorát lehet esni ezekkel, így magukat megpróbálják védeni, de mi védi a gyalogosokat egy ilyen 25-30 kg-os járgány becsapódásától? Méretüket tekintve majdnem olyan magasak mint egy már önálló sétálásra képes kisgyerek. Ezek a gépek egyszerűen közveszélyesek. És ne jöjjön senki azzal, hogy lehet ezekkel lassan is menni. Autóval, motorral is lehet, mégsincs semmi keresnivalójuk a járdán. 

Előzmény: PoPi13 (10885)
PoPi13 Creative Commons License 2023.09.19 0 0 10885


PoPi13 Creative Commons License 2023.09.13 0 0 10884

Csak Woody Allen örökbecsű mondásával válaszolhatok: "Kapják be az összes f@szomat!"

Előzmény: RJancsi (10883)
RJancsi Creative Commons License 2023.09.11 0 0 10883

Még abban sem vagyok biztos, hogy még gyártják, amit találtam az is ősrégi cikk/videó. Lehet, hogy a gyártók inkább a beépített ólomsúlyú nagy akkuk felé mentek el a cserélhető könnyű helyett. A cserélhető akkus gép zsákutcának bizonyult. 

Előzmény: PoPi13 (10882)
PoPi13 Creative Commons License 2023.09.11 0 0 10882

Megtaláltam a leírását. Tényleg ez az egyetlen gép, kivehető (cserélhető) akkuval. (Úgy látom, azt a kib@szott trolley-t ebből is kihagyták, tehát cipelhetem magammal mondjuk a Westendben... Nem tudom tolni. Vagy barkácsolok rá egy trolley-t :(. De lehet, hogy rosszul láttam... )

Elég kis hatótávval mondják, 5-8 miles. Hát ez az IPSi5 kategória, dehát kétszer akkora súlyú. (Annak sincs trolley-ja, de csak 7 kg.)

Előzmény: RJancsi (10878)
PoPi13 Creative Commons License 2023.09.11 0 0 10881

Ki az a cimborám?  Az akku és a csatlakozók itt vannak összecsomagolva a szekrényemben. Kábel ugyan nincs hozzá (azt se egyszerű szerezni ekkora áramfelvételhez). De de ha lenne cimbora, elvinném hozzá az IPSi5-öt.

 

Előzmény: Marciart11 (10879)
PoPi13 Creative Commons License 2023.09.11 0 0 10880

Igazad van, ügyes vagy! Ilyet keresek! Hol tudom megtalálni ennek a gépnek a paramétereit? (Súly, kapacitás, stb. ÁR! )

Van ennek egy nagyobbik testvére, a 18A. Annak is kivehető az akkuja?

Előzmény: RJancsi (10878)
Marciart11 Creative Commons License 2023.09.04 0 0 10879

Van egy cimborád aki segít :) Mégis megfeledkeztél róla :)

Előzmény: PoPi13 (10877)
RJancsi Creative Commons License 2023.09.01 0 0 10878

Le vagy maradva: Kingsong KS-14B !

 

https://www.youtube.com/watch?v=8Xa1uBZbm0o

Előzmény: PoPi13 (10877)
PoPi13 Creative Commons License 2023.09.01 0 0 10877

Az akkus project befulladt. Tényleg vettem akku-t, meg csatlakozókat, de nincs, aki összeszereli, és az a vidéki pacák, aki felberhelt rá, megfutamodott. (Veszprémi.) Lementem volna az IPSi5-el, hogy kipróbáljam, megy-e. De összevissza hamukázott.

A gépjeim közül csak az IPSi5 lett volna alkalmas, mert ez az egyetlen, amelyik bekapcsolt állapotban is elviseli a töltő rádugását. És mivel ez az a kis gépem, amit alig használok, hát hagytam a fenébe.

 

Sajnálom, hogy egyetlen EUC gyártó se készít olyan gépet, aminek az akkuja kihúzható lenne, és egy csereakku segítségével megduplázható lenne a megtehető táv. És talán  kivett akkuval a repülőgépekre is felengednék.... Autóban mér létezik ilyen, ki lehet húzni az akkut, és felvinni az emeletre tölteni. (Ilyen például az olasz "Biro" kisautó.)

Előzmény: Kivancsi_1 (10875)
RJancsi Creative Commons License 2023.08.30 0 0 10876

Nem azzal van a baj, hogy vannak lassú és gyors gépek/felhasználók. A gond az, ha valaki nem tudja hol a helye. Én pl. motorozom is, elég komoly túrákat téve. És nem tudok azonosulni a kiherélt kipufogóval közúton kamikazeként száguldozó agyatlanokkal. Ha feszegetni akarja a határait miért nem megy el egy versenypályára (több is van a Hungaroringen kívül) ahol némi pénz befizetése mellett kedvére száguldhat. Ráadásul biztonságos zárt pályán ahol nincsenek fák az út mentén és állandó mentőszolgálat is rendelkezésre áll. 

Az egykerekű száguldozókat nyilván nem küldeném versenypályára, de éljék ki a szenvedélyüket lakott területen kívül kerékpárutakon. Semmi keresnivalójuk a járdán gyalogosok között. Mert tapasztalatom szerint sokan képtelenek a "megváltozott" körülményekhez alkalmazkodni, és jelentősen visszavenni a tempóból ha nyugdíjasok, gyerekek között "kénytelenek" közlekedni. 

Előzmény: Kivancsi_1 (10875)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!