Mint az szép híves patakra Az szarvas kivánkozik, Lelkem úgy ohajt Uramra, És hozzá fohászkodik. Tehozzád, én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajjon színed eleiben Mikor jutok, élő Isten?
Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, Midőn azt kérdik éntőlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom, És házadat ohajtom, Hol az hívek seregiben Örvendek szép éneklésben.
Én lelkem, mire csüggedsz el, Mit keseregsz ennyire? Bízzál Istenben, s nem hágy el, Kiben örvendek végre, Midőn hozzám orcáját Nyújtja szabadítását. Óh, én kegyelmes Istenem Melly igen kesereg lelkem!
Mert terólad emlékezem Ez Jordánnak földéről, Szent helyedre igyekezem, Ez Hermon kis hegy mellől. Mélység kiált mélséget, Midőn én fejem felett Az sok sebes víz megindól, Mint egy erős hab, megzúdól. Sebessége árvizednek És az nagy zúgó habok Énrajtam öszveütköznek, Mégis hozzád óhajtok, Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vigassággal Dicséreteket éneklek Néked, erős őrizőmnek.
Mondván: Isten én kőszálam, Mire felejtesz így el? Ellenségim vadnak rajtam, Gyászban járok veszéllel, Mert az ő hamis nyelvek Csontaimban megsértnek, Mert így bosszontnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened.
Én lelkem, mire csüggedsz el, Mit kesergesz ennyire? Bízzál Istenben: Nem hagy el, Kiben örvendek végre, Ki nékem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nékem, Hogy csak ő az én Istenem.
őz szökken a neszre belenéz szemembe kérlek, ne félj tőlem ez jutott eszembe meg sem mozdulok hátha tovább látom de nincsen bizalma hiába kívánom erdő rejtekébe eltűnik a szépség lomb felett az egünk vigasztaló kékség felhők fogócskáznak vidám szelek szárnyán ám már elmerengek világomnak árnyán sötétlő fellegek jönnek szemem elé de kezemet nyújtom öreg fáim felé mohás törzs vígasztal csak némán ölelem s szívembe költözik újra a türelem
repülj madár messze találj olajágat szeretni kedvesem adj rá élet vágyat adj nekem türelmet csendesen simulót add még virágodat tavaszon virulót vagy temess rögöddel hol örök a semmi vágd el az életem ne szeressen senki
de csak vársz, vársz reánk újra átölelnél gyengéden karoddal jéghideg szívem hiába is dacol az akaratoddal
felejtelek világ s te is elfelejtesz magasból a mélybe megunva leejtesz keskeny lépcső visz fel lefelé oly széles felfelé a békés lefelé a mérges dacosan lefelé lépkedek vakulón néha még észbe jut életem sajdulón
Jöjj kedvesem, gyere, mondd el, mit érzel, Titkolni kár, hisz látom én. Jöjj kedvesem, gyere, mondd el, mit érzel, Az élet nem lányregény.
Jöjj kedvesem, hiszen szép szemed könnyes, Úgy érzem, mást akartál. Jöjj kedvesem, hiszen szép szemed könnyes, Úgy érzem, most csalódtál.
Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom, Hogy hozzám tartozol, és én hozzád tartozom. Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink, Lesznek még szép napjaink.
Jöjj kedvesem, gyere, bújj ide mellém, Szeress most úgy, ahogy rég! Jöjj kedvesem, gyere, bújj ide mellém, Ölelj meg úgy, ahogy rég!
áldás illet téged elsőszülött lettél Izmael a neved de rosszat nem tettél gyere, legyél első adósod az élet jogod van még hozzá tiéd, hogyha kéred nézz szét e világban véredet szeretnék vesztedet hatalmak mindvégig keresték nem népem az arab de fontosak nekem bankár árja öli békesség, jöjj velem
gyere hát háború ölelj át karoddal megint meggyilkolhatsz régi haragoddal kérlek, engedd őket hiszen még gyerekek hatalmadnak nem fáj elvenni kevesek de a gonosz lélek megint nem kegyelmez írmagot is kiöl pusztulást védelmez gyere vén háború ide döfd a késed mellkasomba így nevedet bevésed eltűnő időket unokák kutatják nekik majd az utat véreink mutatják
fájnak a szavak kimondva és írva a felhők elmennek eső nélkül sírva levelet bontanak tavaszon az erdők szépet várók között nincsenek kesergők de ha rosszat látok hová tartozhatok fájó magányomból elő mit hozhatok adj esőt erdőnek rejtsd el bánatom a felhőket nézem fekszem a hátamon
